C+-
Szunyogh Gábor: KisrókaMKultmédia, 2009, 48 oldal, 990 Ft
Nem tudok mit kezdeni ezzel a könyvvel, már ha könyvnek nevezhető egy kiadósabb műsorfüzet formájú kiadvány. Az interneten szinte semmi információt nem találtam róla, szűk egy óra alatt elolvastam, és nem mondhatom, hogy gazdagodtam volna valamivel is. Mégis, azt gondolom, hogy a könyv több szempontból kuriózum. Egyrészt azért, mert rejtőzködő (nyom nélküli), másrészt mert tipikus utazókönyv, végül azért, mert néhol gyerekes melankóliája mindannyiunk számára ismerős lehet ifjúkori verseinkből, feljegyzéseinkből, naplójegyzeteinkből. Nem hiszem, hogy érdemes lenne felkutatni a még kapható példányokat, de ha meglátjátok valahol, nézzetek bele. (Aztán gyorsan olvassátok is el.)
A sztori tulajdonképpen egy fiatalkori kapcsolatot próbál körüljárni, már amennyire ezt az utólagos emlékezet engedi. A narrátor – 30 év körüli fiú – többnyire az emlékező megfigyelő szerepét tölti be: Budapesttel kapcsolatos allúziói, a séták és a terek külföldi emlékekkel, a kapcsolat egyes epizódjaival keverednek, miközben egy allegorikus történet (a Kisróka „története”) szakítja meg a fővonalat. Itt-ott Hegedűs Ákos (aka morpho) fényképei ékelődnek be, úgyszólván összefolynak a szöveggel.
A Kisróka egy nem túlságosan elnyújtott, zaklatott gondolatfutam. Azon gondolkodtam, mit jelentene azok számára, akik valami globális katasztrófa után vennék kezükbe a korról maradt egyetlen írásos „dokumentumként”. Azt látnák, hogy a 21. század elején is megvolt az emberekben a szerelem utáni kínzó vágy, akárcsak a kapcsolat lezárása utáni fájó megbánás, megvolt a magányt követelő hajlam, és a társas lét kényszere, az évszakok és az időjárás megszabta alapvető hangulat, a frusztráció, az öröm, és a fiatalkori dekadencia.
A szöveg élőszószerű, gyakoriak a rövid tőmondatok, és ugyan mentes a nyelvi bravúroktól vagy a csattanóktól, néha az öntudatlan agyalások belefutnak a „mindennapi élet filozófiájába”, olyan válaszokba, amelyeket egy narrátorral megegyező korú vagy fiatalabb ember hoz saját kérdéseire. Egy példa: „Igenis tudja meg minden kisgyerek már két éves korában, hogy egy büdös tetemmé változik igen rövid időn belül, és mind, ami közötte van, az csak néhány csillogás: egy kóla a Mecsek tetején a családoddal, délutáni fények a külvárosban egy hőségtől bágyadt augusztusi napon, egy csók, az a tudat, hogy képes vagy a szerelemre, részeg vándorlások a barátokkal, talán a kisfiad vagy a kislányod mosolya.”
Összességében: ezt a könyvet nem lehet nem érteni. Ismerős benne minden az elsőtől az utolsó betűig, semmi felesleges máz vagy díszítmény. Velős, de nem megmondós. Könnyed, de nem primitív. A kérdés csak az, mindezt miért?
