A
Robert Merle: Védett férfiakEurópa Könyvkiadó, 2010, 496 oldal, 2295 Ft
Mit csinálnál ha több tucat férfira éhes, egyedülálló és fiatal nő között találnád magad a külvilágtól elzárt és a civilizációtól távol fekvő telepen, miközben a környéken alig akadna vetélytársad? Enni- és innivalóval tele van a raktár, semmiben nem szenvednél hiányt, a kívülállóktól pedig nem kell tartani. Megtanulnál a hölgyektől varrni?
Martinelli doktor épp egy ilyen elzárt telepen tartózkodik: a külvilágban a szexuálisan aktív férfiakat elpusztító betegség terjed, ezért az Egyesült Államok kormányának parancsát követve néhány kutatót összeterelnek a célból, hogy megvédjék őket a pusztulástól és felfedezhessék a betegség ellenszerét. A tudósok nem tudják eldönteni, hogy a fegyveresek, a szögesdrót és az őrtorony a védelmüket szolgálják és a telep maga a kánaán, vagy azért építették olyan koncentrációs telep-jellegűre az egészet, hogy fogva tartsák őket. Biztos, hogy nem fog bekerülni a táborba a betegség, örö e bódottá lesz minden és megmenekül a férfinem?
Merle, meglovagolva a feminista eszméket, létrehozta azt az Amerikát, amelyben a politikai és gazdasági élettől kezdve, a párkapcsolaton keresztül még a munkahelyeken is a nő hordja a nadrágot - a szó szoros értelmében. Nő az elnök, nők a katonák, nők vannak mindenütt. Nem is lehetne másképp, hiszen a férfiak nagy többsége eltűnt a föld színéről. Aki féltette az életét és volt lehetősége, illetve ideje dönteni, annak választania kellett: vagy kiherélteti magát, vagy a nőkhöz verődve próbál menekülni a fertőzés elől. Több lehetősége nincs az életben maradásra, ugyanis csak néhány kiváltságos kapott esélyt a fallosza, a becsülete és az élete megmentésére úgy, hogy vitrinben kell tengetniük az életüket a betegség eltűnéséig.
Bár a nyolcvanas évek közegébe helyezte a történetet, nincsenek olyan elemek a regényben, melyek kizárnák a történet időtlenségét. Annyira aprólékosan gondolta ki az író a nők által irányított világot, a nemek között létrejövő hierarchiát, mintha egy saját társadalmat alakított volna. Példának említeném azt az apróságot, hogy ebben az újraszervezett társadalomban a férjes asszonyt nem lehetett Mrs. Smith-nek nevezni, hanem csak és kizárólag Cornwallnak. Csak úgy, ahogy születésekor hívták. Nincs miszisz, nincs missz, semmi megkülönböztetés a nők között. A férfiakat persze lehet miszternek hívni.
A kötet részletessége, pörgőssége és logikus érvelése érdekében még azt is elfelejtettem, hogy tulajdonképpen nekem szólt be. Még egy ilyen történetért érdemes odatartani a másik orcánkat is!
