Barta András: Magyarország = anyád
Libri, 592 oldal, 2013, 3392 HUF
„Végső kétségbeesésemben megfogtam Magyarország kezét, kancsalságom ellenére igyekeztem mindkét szememmel a szemeibe nézni, és megkérdeztem, nem helyezhetnénk-e új alapokra a kapcsolatunkat, de félre ne érts, mondtam, nem barátságot szeretnék kérni, hanem lehetnél az anyám." (408.)
Ugyan a nemrég megjelent Szíved helyén épül már a Halálcsillag című Cserna-Szabó-regényről (interjúnk a szerzővel és a legjobb könyveiről egy összefoglaló - a szerk.) eddig bátran kijelenthettük, hogy az idei év legjobb címadása, Barta András új könyve viszont annyira pofátlan, hogy a szorosnak ígérkező versengésre rákontrázva megkerüli a kérdést. A Magyarország=Anyád első ránézésre bátran kombinálta a legnagyobb tabut egy hihetetlenül ízléstelen borítóval, ám ha elindulunk a történet ösvényén és ráérzünk az útra, egyszeriben mindenhez jelentés társul.
A szerkezetileg és a fikció szintjén izgalmasan tagolt szöveg három egységre osztható. Az első egy rövidebb, mozaikos részekből építkező lírai elbeszélésfolyam, melynek története az elbeszélő édesanyjának haldoklásában tükröződő, az anyával azonossá váló Magyarország. Ezt az anyai megkettőződést próbálja feldolgozni az elbeszélő, hogy aztán túlléphessen rajta.
A konyha padlóján eltelik bennünk egy élet
Talán épp emiatt, a második szinten XA 20 WH történetét meséli el nekünk (a névadásban már az elején se feltétlenül keressünk logikát). S épp a narrátor meghatározó jelenléte az, ami létrehozza a harmadik szintet, mely mintegy metaszövegként reagál mind XA történetére, mind közvetetten a dőlt betűs részre.
„Az ész kapitulál. A pánikkamra háromnegyedig tele van, a szívagy azonban maga is átadja magát az érzelmeknek és sír. A vörös riadó ellenére semmi sem mozdul, csak a könnyek kinetikája érvényesül." (28.)
Az elbeszélői hangok összekomponáltsága egyébként abból a nem titkolt gesztusból ered, hogy valamilyen mértékben azonosak az íróval, Barta Andrással, erre számtalan kiszólás utal az egyértelmű önreflexiókon túl. Ám mindez a regény szempontjából lényegtelen.
„Azt most eddig direkt nem mondtam, amit eddig viszont többször is hangoztattam, hogy ebben a regényben nem az ember tölti el az időt, hanem az idő tölti el az embert. És akinek érzéke van hozzá, az ráfekszik erre a szabályra, mint úszó valami hullámra, és viteti magát, nem kapálózik ellene, mert különben olyan lesz, mint fuldokló az örvény ellen." (404.)
A regény kétharmadáig nem fogalmazódik meg ennyire tisztán a könyv ars poeticája, ám aki eddig nem jött rá erre a módszerre, az valószínűleg el sem jutott idáig. A Magyarország=Anyád olyan tűpontos, váratlan elidegenítésekkel operál, hogy ha képtelenek vagyunk átadni magunkat a szöveg örömének, eldobva a történet koherenciájának igényét, nem tudnánk még kínkeservesen sem haladni oldalról oldalra a blöffnek gondolt könyvben, ahol megállás nélkül ömlik a mértéktelen hülyeség.
Könnyen lehetne blöff is a Magyarország=Anyád (hisz beleférne ez is a koncepcióba), azonban a különböző, egymással párbeszédbe elegyedő narratívák mellett nyelvileg, időben és térben is rájátszik a követhetetlenségre, ami egy idő után pont a hirtelen, abszurd váltásaival és a nem várt szereplői reakciókkal szippantja be olvasóját.
Valaki más gondol valami mást
A karakterek egymásba alakulásán és tér-idő ugrásán túl egy meghatározó sci-fi elem, a másolható agykártya sokszorosítja a tudatokat, s teszi zavarosabbá a képet. A Magyar Egyesült Unijában játszódó történet a francia forradalom dátumai szerint számolja a napokat, a főalakok mellett pedig visszatérő szereplők Biberach, Teller Ede, dr. Liquid Deutsch, Orbolínó,Tom Cruise, dr. Martin Luther König, Ady Endre, Schopenhauer vagy Kierkegaard. Azonban a nevek valódi referense és így a szavak jelentése is jelentőségét veszti, támadó gesztus helyett mosolyra fakasztanak a szereplőkkel kapcsolatos anekdoták, valamint frappáns beillesztésük a jelenbe (Martin Luther König felismerhetetlen puhatestű alakjában tűnik föl, Mikszáth Kálmán csak annyival, hogy brutális füvet termeszt).
A szándékosan széttartó történet (nehezítés, vagy adott esetben könnyítés végett) sok helyen a rontott nyelv megoldásaival él, ezekkel a torzított részekkel még tovább tágul a horizont, egy idő után már a szavak szintjén is otthon lehetünk a regény nyelvében. Ilyenkor nem zavar a szövegbe ékelt konkréten, álat vagy komenista, hanem szórakoztat. Méghozzá kiválóan, a néhol túlírt részek ellenére is.
Számos alak, vagy történetrész állítódik párhuzamba jeles művészeti ágakkal, elméletekkel (irodalom, filmek, filozófia), tematizálódik a nyelv kötöttsége, a fordíthatóság és maga a regényírás, ám majdnem minden alkalommal olyan megközelítésből és nyelvi megoldásban, hogy nem válik unalmassá, tanóra szagú posztmodernné a regény.
„A Nekünk Mohács kell szerint egész magyarsági életünk egy nagy bűnbánat, krónikusan visszatérő, súlyos, pszichotikus jellegű major depresszió, egy nép egyaránt kollektív és individuális kiábrándulása saját önértékeléséből." (337.)
A magyarság egészéről való folyamatos beszéd az a rost, ami összeköti ezeket a fikció különböző szintjein elhelyezkedő hangokat. A hiteles jellemzések szarkasztikus kegyetlenséggel mutatnak rá a magyarok életfilozófiájára, ami épp a magyarság közelisége és a magyarság átéltsége miatt nem vehető komoly támadásnak. Az egyébként fárasztó, klasszikus mindennapi sirámok így egybegyűjtve kincsekké válnak, a magyarok híres világfájdalmán egyetértően felnevetni pedig elég jó érzés.
Barta András legújabb regénye kézen fogja az olvasót. Ugyan a rendkívül szórakoztató belső történet(ek) mellé egy megrázó családi tragédiát társít az elbeszélő, ám a képtelennek tűnő gesztustól nem veszít értéket a Magyarország=Anyád, a könyv, amiben az irodalom sokrétűen bizonyítja, hogy mindent túlél, és minden lehetséges, ami nyelvileg elgondolható.
