B+
Kader Abdolah: A mecset ura

Ford.: Wekerle Szabolcs  Nyitott Könyvműhely, 2009, 418. oldal, 3490 Ft.

 

Én meglehetősen bírom az olyan írókat, mint Kader Abdolah! Például milyen szép gesztus, hogy írói neve két halott barátjának nevéből jött létre, merthogy a szerzőt eredetileg Hossein Sadjadi Ghaemmaghami Farahaninak hívják. Elég bölcs volt hozzá, hogy rájöjjön, miután megpattant Iránból, ezzel a névvel nehéz piaci sikereket elérni.

Ja igen, hogy miért kellett odahagynia Iránt? Nos, Abdolahnak (nevezzük csak így az egyszerűség kedvéért) jelentősen megmelegedett a lába alatt a talaj, miután baloldali ellenzékiként tevékenységét nem nézte jó szemmel a fundamentalista vezetés. Az író Hollandiában kötött ki, ahol mára szinte nemzeti kincsnek számít, A mecset urát például minden idők második legjobb holland regényének választották, nem is olyan rég.

A hiperliberális hollandok ítéletével lehet vitatkozni, mindenesetre tény, hogy Abdolah eszköztelen prózája (ennek nyílván egyik oka, hogy a mélyföldiek nyelvét még 22 év után sem beszéli tökéletesen) egy olyan világba röpít, amelyet innen nagyon nehezen lehet valóban meg- és kiismerni.

A mecset ura kimért tempójára bizony rá kell érezni, a felpörgetett cselekményvezetéshez szokott rapid könyvfalók már rég a sarokba dobják a könyvet, amikor a lassú örvény szépen magába szívja a türelmes olvasót. A regény legnagyobb erénye számomra egyértelműen ez: a tökéletes ritmus. Lassú, alacsony frekvencián rezdül, de hatásos.
Nyílván, a szöveg ritmikája keveseket izgat, sokkal inkább a történet! A mecset ura Aga Dzsán, a szenedzsáni mecset vezetőjének és családjának, környezetének szövevényes történetét meséli el egészen a Holdra szállás napjától a 80-as évek végéig.

Természetesen azonban jóval többről van itt szó, mint pár viharos iráni évtized történéseinek végigkövetése, hiszen a mecset és a hozzátartozó ház évszázados története, hagyományai végig ott hömpölyögnek a szereplők körül. Döntéseiknek, radikális, vagy éppen félénk, gyáva húzásaiknak nemcsak a jelenben, az egymáshoz való viszonyukban van súlya. Az eseményeknek, tetteknek a hagyomány értelmezése, folytathatósága szempontjából van csak igazán jelentősége.

Ez az európaiak számára különösnek, átláthatatlannak tűnő társadalom, életforma, mint egy tökéletesen megkomponált mozaik nyílik meg az avatatlan szemnek is a regény végére. Talán megérezzük, hogy miért is lényeges az Amerikához fűződő viszony, a modernitás kihívásaira adott válaszlehetőségek, hogy milyen logika szervezi egy átlagos iráni ember hétköznapjait. Aga Dzsán, aki a hagyomány rendíthetetlen oszlopa lassan, évtizedről évtizedre őrlődik fel a szellemi és fizikai harcokban, ám a veszteségek és csalódások ellenére, mégis csak az ő szemlélete marad sikeres a hosszú időszak végén. 

Abdolah egy tiszta, egyszerű konstrukciót hozott létre, amelyben olyan finom, az arab elbeszélésekre utaló, tradicionális szálakat fűzött, amelyek a regényt kissé álomszerűvé, illékonnyá teszik. Az apró csodás, meseszerű elemek lazítják, varázsolják könnyedebb állagúvá a sztorit, amely alapvetően nem bővelkedik a túlzottan vidám és könnyed epizódokban.

Erről a könyvről már itt-ott az interneten megjelentek rövidebb vélemények, amelyekből némi fanyalgást lehet kiérezni. A téma érdekes, de valahogy a stílussal, a történetmesélés tempójával elégedetlenek voltak az olvasók. Nos, tény, hogy A mecset ura nem nyelvi bravúrjaival nyűgöz le, de szerencsére egyáltalán nem unalmas könyv, sőt! Sok örömteli percet és nyugalmas elmélyedést kínál az olvasóknak!