Matthew Reilly: A halál hét csodája
Fordította: Palkó ÁgnesGabó Könyvkiadó, 2007, 2990 Ft, 434 oldal
„A Da Vinci kód szerzőjének ajánlásával”, áll a borítón - kész, függöny, ennek a könyvnek már azelőtt vége, hogy beleolvastam volna. Vagy talán mégsem, és félre kellene tennem a nyavalygós prekoncepcióimat? Szakadj el a tál pacaltól, tedd le a kezedből a zsírfrecskelte kanalat, és jöjj velem a virágos rétre, ahol bestsellerírók kergetnek kliséket és JK Rowling Stephen King nyakában ülve a távolba mered.
Tegyük magunkat túl azon az apróságon, hogy már a cím is félre van fordítva, helyesen a Hét halálos csodának kellene lennie. Az efféle hibák vétése elhanyagolható apróság, a blokbászter sztori hétmérföldes csizmával lép át rajta - érződik, hogy a történetet eleve filmalapanyagnak szánták, írókám mindössze ott kalkulálta magát el, hogy Hollywood már nem vevő erre a fajta eszképizmusra. És éppen ezért, SZERENCSÉRE, sem olyan ez a könyv, mint a davincsikód.
A nyitáskor a médiász résében találjuk magunkat: a Kilencek, ez a nemzetközi, Indiana Jones-szerű szerencsevadászokból összeállított szupercsapat (vezetőjüknek Jack Westnek az egyik karja fémből(!) van) egy szudáni, mocsarakkal körülvett hegyi erődben kutatja a gízai Nagy Piramis elveszett záróköve hét darabjának egyikét. A legenda szerint Nagy Sándor szórta el őket a Világ Hét Csodájának környékén, és ha egy bizonyos időpontban illesztik össze őket, az az ország, amely az összes darabot birtokolja, elmondhatatlan hatalomra tesz majd szert. Természetesen mivel ilyen óriási a tét, mások is fenik a fogukat a zárókő darabjaira: mindenféle elvetemült amerikai üzletemberek, az Európai Únió képviseletében pedig egy jezsuita szuperpap.
West és emberei kontinensről kontinensre ugrabugrálnak a hét kődarab megszerzése végett. Kígyók, futóhomok, láva, csapdák és krokodilok egyaránt képtelenek útjukat állni, a túlélésben pedig gyakran siet segítségükre mindenféle dzsémszbondos, a fizika törvényeit puszta létezésével megtagadó kütyü.
A könyv száz százalék akció, és persze köszönőviszonyban sincs a valósággal - a szerző félmondatra sem igyekszik illúzióját kelteni a hihetőségnek, sőt, minden egyes fordulattal még rátesz az eggyel korábbi irreálisra. A harmincas-negyvenes évek hihetetlen figurákat és szituációkat felvonultató amerikai ponyváinak unokája ez a könyv, és meg kell mondjam, ha hagyjuk, hogy magával ragadjon, a maga agyatlan módján remek szórakozás. Kétségtelen, hogy a kegyetlen tempója hosszútávon fárasztó, de legalább elmondható róla, hogy száz százalékban teljesíti vállalt célját: vágtató kalandregény, sem több, sem kevesebb.
