Az ember picit riadtan teszi le az asztalra Konrád György új regényfolyamának első kötetét: nem szakad-e be az ötszáz, sűrűn teleírt oldal alatt. Súlyát tetézi az is, hogy követik majd társai (néhány hete már meg is jelent a második, Öreg erdő című kötet), hiszen, ahogyan az elbeszélő is mondja: régi terve, hogy olyan naplót írjon, mely immár alkonyodó életidejével együtt halad. Az olvasó megborzong: a kiváló és tiszteletre méltó auktor közös utazásra, ráérős sétára hívja, melynek csak a végpontja ismert: a halál.
Konrád György: Falevelek szélben - Ásatás 1.
Magvető Könyvkiadó, 2017, 504 oldal, 5999 HUF
Ám ha mindezek után (emlékezve számos revelatív Konrád-szövegélményére) nagy levegőt veszünk és megnyitjuk a könyvet, kellemes és önironikus mosolyra késztető élmény részesei leszünk: ez a napló-memoár-esszé-regény valami egészen lenyűgöző értelemben barátságos. Hiszen nem is szövegfolyam, hanem sajátosan strófikus forma: minden egyes, két hasábban tördelt oldal egy-egy önálló fejezet, melyek olykor folytatják egymás gondolatmenetét, olykor az euro-amerikai kultúra és/vagy egy borzalmakban és szépségekben hihetetlenül gazdag kelet-európai értelmiségi életének mozzanatait pásztázzák villanófényszerűen és kötetlen tér-idő koordináták között.
„Úgy rakom össze ezt a könyvet különböző szövegrétegekből, ahogy a borász különféle borfajtákból komponál, hátha előáll egy szerencsés cuvée. A mondatok között távolság, hézag van, amelyet az elképzelő megértésnek kell áthidalnia.”
Merthogy a szöveggel és szövegben való sétánk – amint a szerző egyik önmaga számára különösen fontos kifejezése mondja – jó komótos; hol a hegymagasi családi ház kertjében telepedhetünk le egy pohár nemes bor mellé, hol Budapest vagy Berlin valamelyik kávéházába ülhetünk be, vacsorázhatunk, feketézhetünk barátokkal, régen halott vagy nemrég született családtagokkal, szeretőkkel, írótársakkal. Közben hallgathatjuk egy sokat megélt és szellemileg megért mesélő történeteit például a századfordulós Monarchia nagyvárosainak kozmopolita kulturális életéről és halálra ítélt politikai-társadalmi szerkezetéről, az Európai Unióról mint a felvilágosodás humanista örökségének lehetséges alakzatáról, az amerikai kultúra tér-szerűségéről, szemben az európai idő-szerűségével, a polgárosodás munkaetikájának és értelmiségi habitusának fontosságáról, az ötvenhatos forradalom egyetemista lelkesedéséről és a szovjet kiskatonák lelövöldözésének lehetetlenségéről, az anyanyelv és otthon elhagyhatatlanságáról, lehallgatásokról, házkutatásokról, a Kádár-rendszerben megélt ellenzékiség fenyegetett, és egyben mámorosan szabad létmódjáról.
Mindez egyfajta szelíd öniróniával és minden esetben a történetfilozófiai távlat és reflexió tűnődő igényességével szólal meg. És ebben a hihetetlenül kulturált beszélgetésben újra és újra megjelennek az Auschwitzban megfojtott szomszéd és rokon gyerekek emlékei, a módos kereskedőcsemetének a háziszolgákkal és a holokauszttúlélőnek a meggyilkoltakkal szembeni bűntudata, a jelen Duna-parti sétáinak elégedettsége, hogy lám, most nem akarnak belelőni, az érett és öreg ember rezignált önértelmezési horizontja: ha ez a nap is eltelik úgy, hogy nem akartak megölni, ha ezen a reggelen is, mindannak dacára, amit több, mint nyolcvan év alatt megtapasztaltam, képes vagyok fölkelni, tisztálkodni és az íróasztalomhoz ülni, akkor nyerésben vagyunk.
Konrád György új könyve folyamatos utazás az írói szabadság átszállójegyével
Konrád György új regényfolyamának első kötete képzettársítások, visszaemlékezések, elmélkedések és fantáziajátékok sorozata. Folyamatos utazás egy életrajz és egy életmű fontos állomásai között az írói szabadság átszállójegyével. Konrád György: Falevelek szélben - Ásatás 1. Magvető Könyvkiadó, 2017, 504 oldal, 5999 HUF Így jutunk el Berettyóújfalutól Budapesten és Berlinen át New Yorkig és Kandorig, az író nevének betűiből összerakott képzelt városig.
Közben fel-felbukkan a narrátor alakmása, Doktor Kalligaró és a fiktív ország, Kandor, hogy sohase felejtsük, esszéizáló beszélgetőpartnerünk a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedően nagy alkotója, aki számára a legfőbb transzcendencia a világirodalom, életfeltétele a humanitást képviselő etikai beszéd és napi feladata az adott szöveganyag megmunkálása. Konrád naplóregényét olvasva, az a befogadó benyomása, hogy azt a világlátást, azt a beszédmódot, azt az igényességet és öniróniát tapasztalhatja meg, amely a polgárosodás társadalmi-politikai-kulturális munkáját elvégzett civilizált ember és ország sajátja. Mindazt, aminek hiányáról mindennapjaink hisztérikus provincializmusa tudósít. Konrád kötete természetesen – hiszen ez egy kritikai értelmiségi dolga – reflektál a hazai és a nagyvilágban is megtapasztalható nacionalizmusra és a fasisztoid társadalmi megnyilvánulások veszélyére. Eredetét a modernizáció hiányában és a sértett középszerűségben találja, veszélyeit a kritikai és autonóm gondolkodás iránti gyűlölet erőszakigényében jelöli meg. Hangvétele, tekintete, mondatfűzése rezignált és bátor: egyaránt tudomásul véve az öregkor szellemi kioltódásának veszélyeit és a kultúránkra fenekedő ostoba és frusztrált kisszerűség terrorizmusának rettenetes lehetőségeit, a mindig adott jelen pillanat érzéki és szellemi gazdagságának felmutatásában találja meg a szabad ember méltóságát.
Merthogy ez ennek a könyvnek fantasztikus élményt adó tapasztalata: a szabadság tágassága és különös nyugalma. Megszakíthatjuk az olvasást akár oldalanként is, hogy eltöprengjünk, vagy falhatjuk a strófákat, körbenézhetünk szűkebb és tágabb szellemi hazá(i)nk házatáján, gyászolhatunk és nevethetünk, vitatkozhatunk vagy hümmögve egyetérthetünk – beszélgetőtársunk mindig vár ránk kicsit csúfondáros és bölcs mosolyával és megmunkált szövegeivel. Mintha volna egy országunk, volna egy hazánk, volna egy jóakarónk.
Szerző: Szarka Judit
