Harminchármat mesél Závada

A

Závada Pál: Harminchárom szlovák népmese

Magvető, 2010, 192 oldal, 2990 Ft.

 

Talán nem véletlen, hogy nekem Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje ugrott be, amikor kézbe vettem a – gyönyörű borítású - kötetet. Azt sem néprajzkutató válogatta, annak is mesebeli szám volt a címében és az is gyönyörűen volt illusztrálva (Szántó Piroska rajzaival, muszáj megemlítenem, mert nagyon szeretem a rajzait). Szlovák népmese-válogatásból nem ez az első, jelent meg például a Népek meséi sorozatban is, annak sorozatnak viszont nem kifejezetten a gyerekek a célközönsége – nem igazán van cenzúra, a sorozat kötetei egyébként jóformán hozzáférhetetlenek; adtak ki kifejezetten gyerekeknek szóló válogatást is a Kalligrammnál – A világhódító katona címmel -, de annak is már több mint tíz éve. Tehát mondhatjuk azt, hogy hiánypótló a kiadvány, meg hogy szépen beilleszkedik a magyar népmese-kiadás hagyományába, címében utalva Illyés válogatására.

Amikor más népek meséit olvasom, először mindig arra figyelek fel, de gondolom, nemcsak én, hogy „nahát, ilyen nekünk is van!” – azaz okos leányunk, elvarázsolt királykisasszonyaink sárkányunk; Kismacska kisasszony története például szinte mindenben egyezik a magyar Macskacicó-mesével, de a világban idióták után kutató fiú története is ismerős lehet a magyar népmesékből. Motívumok és szüzsék terén tehát az európai mesekincsben való barangolás különösebb meglepetéseket nem okoz, legfeljebb hangulati elemekben, a szereplők attitűdjében, személyiségében – mert igenis, a mesehősöknek is van olyan, aki éveken át olvassa őket, annak előbb-utóbb feltűnik, hogy nem minden elátkozott királylány egyforma, és most nem arra gondolok, aranyszínű haja van –e vagy gyémántgyűrűje. Akadnak passzívabb, a herceget ölbe tett kézzel váró, sopánkodó királykisasszonyok, meg cserfes, agyafúrt lányok, akik aktívan vesznek részt saját megmentésükben, vagyis a szegénylegénynek/királyfinak igazából csak meg kell suhintania a kardot, a sárkány feje zökkenőmentesen hullik le, mert a lány már mindent gondosan előkészített. A válogatás népmeséinek ez az egyik legszembetűnőbb vonása: a nők hangsúlyos szerepe. feleségek járnak túl uruk eszén, morálra és hagyományos női szerepkörre fittyet hányva (Az álnok asszony; A megcsalt király), vagy mészárolnak le egymaguk rablóbandát, mint A bátor menyecske, aki túljárt a rablók eszén című mesében,a mi felütésében kísértetiesen emlékeztet egy magyar nyelvterületen is elterjedt balladára, amelyben ugyanígy későn esik le egy lánynak, hogy a szülei bizony vérszomjas haramiához adták, csakhogy abban a balladában és variánsaiban tragédiába torkollik a történet, míg a szlovák népmesében megmenekül a lány. A furfang, a csavaros észjárás egyébként is az egyik legnagyobb értéket képviseli; a kötet több darabjában is inkább ésszel, mint erővel, varázseszközzel vagy természetfeletti képességgel érvényesülhet a szociálisan hátrányos helyzetű főhős.

A válogatás öt éves kortól ajánlott, ennek megfelelően figyeltem, mennyire emészthető a szöveg a legkisebbeknek, illetve milyen arányban találunk horrorisztikus elemeket – emlékezzünk csak Karinthy aggodalmaira a Grimm-mesékkel kapcsolatban. A szöveg rendben van, a kevés szlovák kifejezés, ami a nyelvi közeget, a hangulatot tükrözi, adja át, nem nehezíti a megértést, vagy kikövetkeztethető a jelentésük, vagy a narrációban magyarázza meg őket a mesélő. Kegyetlen, vérengző jelenetek ritkán, de előfordulnak, az egyik legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy a majd minden nép mesekincséből ismert okos leány-sztoriban a „princ” ugyanolyan feltételeket szab a házassághoz, mint például a magyar változatban (ahol Mátyás király neje lesz a női főhős), viszont nem annyira fűlik a foga a rangon aluli házassághoz, és először kutyákkal tépetné szét a menyasszonyt, csak aztán hajtja igába a fejét a magához immár máltónak talált lánnyal. Ijesztő lehet annak az uraságnak a története is, aki azzal szórakozik, hogy lányokat tapostat szét a lovával – de csúnyán meglakol és a narrációban sincs apróra ecsetelve a kegyetlenkedés. Én azonban nem vagyok a szövegek kasztrálásának híve, és ha nem zokogtam és reszkettem öt évesen, amikor megtudtam, hogy a boszorkány megsüti a gyerekeket a mézeskalács házikóban, akkor szerintem ennyi miatt sem kell akadékoskodnom.