Kifordított krimi

B+
Raymond Chandler: Az emeleti ablak

Európa Kiadó, 2009, 300 oldal, 2200 Ft.

 

Nagyon is üdvözlendő, hogy a kiadók ebben a válságos időszakban is fordítanak pénzt arra, hogy klasszikus műveket új, modern fordításban adjanak közre. Az újrafordítás szükségessége még az olyan nem túl magasan jegyzett műfajoknál is szükséges lehet olykor, mint a krimi, különösen így van ez, ha Chandlerről van szó, akinél bizony fennáll annak a veszélye, hogy esetleg túlesztétizálják a fordítók szövegeit.

Nem tudhatjuk (legalábbis én nem tudom), hogy az Európa Kiadót mi vezérelte, hogy újra lefordítassa a hard-boiled királyának eredetileg The High Window című művét. Az első magyar kiadás a kissé szerencsétlen A magas ablak címmel került a piacra, az új cím tehát mindenképpen jobbnak tűnik, lévén, hogy van értelme.

Nem kerülgetném sokáig a forró kását, az új fordítást Tandori Dezső jegyzi, aki ezen a téren igencsak megosztja a közvéleményt, vannak, akik rajonganak a fordításaiért, mások azonban még a legsimulékonyabb szövegein is érzik egyedi stílusát, és sokszor vádolják azzal, hogy újraírja, tandorizálja a szövegeket. A magam részéről azon a véleményen vagyok, hogy bizonyos szerzők kifejezetten jól passzolnak Tandorihoz, klasszikus Bernhard-fordításai, Peter Handke magyarra ültetése, vagy, hogy még egy osztrákot említsek, Jelinek műveinek magyarításai fantasztikusak. Azonban Woolf Orlandóján például én magam is éreztem némi fordítói túlkapást. Chandler krimijéről azonban első körben úgy gondoltam, hogy tökéletesen fog passzolni a krimi fanatikus író-műfordító- költőhöz. Sajnos, azonban nekem inkább csalódást jelentett Az emeleti ablak fordítása.

Tandori érezhetően igyekszik karcossá tenni a szöveget, meghagyja az elbeszélés helyenkénti kétértelműségét, olykor zavarosságát, ami feltehetően közelebb áll Chandler sajátos írásmódjához, mint az előző, szépre csiszolt fordítás. (Teszem hozzá, hogy a Gy. Szentkláray Olga változatára már alig-alig emlékszem, tehát nyugodtan bele lehet kötni a gondolatmenetbe!) Azonban, gyakran támadt olyan érzésem, hogy Tandorit időnként elkapta a hév, és olyan nyakatekert, szándékosan magyartalan fordulatokat kreált, amelyek egyrészt angolul kivitelezhetetlennek tűnnek, másrészt túlságosan kiugranak a szövegből, döcögőssé teszik a regényt. Bár Chandler nyelvi újításai, az utca nyelvének beillesztése az irodalomba, a töredékes, félbehagyott mondatok művészetté emelése később nagy hatást gyakorolt a XX. század második felének amerikai irodalmára. Az új fordítás ezt az újító Chandlert kívánja bemutatni nekünk, de ez csak úgy félig-meddig sikerült, mert az újító Tandori időnként jobban felismerhető.

A fordítás ugyan némileg csalódást okozott, nem úgy a regény, amely új köntösében is remek szórakozást nyújt. Az emeleti ablak talán nem a legjobb Marlowe-sztori, ettől függetlenül azonban semmiféle hiányérzetünk nem lehet. A krimi irodalom egyik legzordabb magánhekusa ebben az epizódban is ellenállhatatlan. Egy igazán egyszerűnek tűnő ügyet kap, a heveny alkoholproblémákkal küszködő Mrs. Murducktól: a családi érmegyűjtemény legértékesebb darabját, egy Brasher-dublont kell visszaszereznie. Marlowe persze most is beletenyerel a közepébe: a pár napos nyomozás alatt 3 gyilkosságba ütközik, megbízást kap egy színészből lett gengsztertől, és helyre kell tennie egy gyenge idegzetű titkárnő lelkivilágát, aki az utolsó gyilkosságot mindenképpen magára akarja vállalni. A magánnyomozó szokás szerint keresztezi a rendőrök útját, sakkozik saját magával, pszichológiai fejtegetésekbe kezd egy orvossal, és megfenyegeti egy olasz temetkezési vállalkozó, ráadásul a keresett dublon előkerül, de rögtön két példányban. Miután Marlowe összerúgja a port megbízójával, aki nem kér tovább a szolgálataiból, hősünk csak nem marad nyugton, és addig tologatja a darabkákat, amíg rendet nem tesz. Futni hagy ugyan egy bűnrészest, de addig törölgeti a fegyverekről az ujjlenyomatokat, amíg úgy nem alakítja a sztorit, hogy még a rendőröknek se lehessen eltéveszteni a gyilkosokat.

Chandler kétségkívül zseniálisan keveri a lapokat, és egy viszonylag egyszerűnek tűnő történetbe szemtelenül illeszt be, akár sehová sem vezető mellékszálakat, mindig újabb gyanús alakok tűnnek fel, az ügy bonyolódik, és a pergő események közepette az olvasó rendszerint elveszti a fonalat. Marlowe viszont a legnagyobb káoszban is rezzenéstelen arccal megy előre, hogy aztán a lehető legnagyobb természetességgel oldja meg az ügyet.

Nem csupán a csavaros történetszövésben, de hihetetlen párbeszédek kiagyalásában is utolérhetetlen a szerző, és akkor még nem szóltunk a leírásokról, amelyek egyfelől borzasztóan humorosak, másfelől szűkszavúságuk ellenére is roppant alaposak.

A tárgyi környezet, és tipikus korabeli figurák, mint Papa Grandy, az öreg liftes, egyszerre teremtik meg a 30-as, 40-es évek Los Angelesének különös, képmutató, hazug és kemény világát. Chandler kíméletlen írásaival rombolja a nagy Hollywood-mítoszt, igaz ugyanezzel a hévvel építgeti az érdes modorú, de valójában talpig úriember hőst, aki prototípusa lesz majd a hollywoodi álomgyár krimihőseinek.

Az emeleti ablak még Tandori talán joggal bírálható megoldásai ellenére is kifogástalan szórakozás, még azok számára is, akik kevésbé kedvelik ezt a műfajt.