Kicsit elmaszatolta Pi ezt az önmegváltást

m.anna | 2012. december 22. |

B-
Yann Martel: Pi élete

Európa Könyvkiadó, 2012, 400 oldal

Őszintén bevallom, hogy direkt nem olvastam el eddig a Pi életét, mert már annyit hallottam róla, hogy a gondolatát is untam. Volt aki szerint a teljes lelkem megvilágosodik majd tőle, és fénylő glória fog világítani a fejem körül, és félmétert növekszik majd az aurám, más szerint pedig irodalmiaskodó, giccses coelhózgatás az egész, amitől a fülemből is világbölcs idézetek fognak csöpögni. Végül úgy hozta az élet, hogy muszáj volt elolvasnom, és döbbenten realizáltam közben, hogy a szöveg kimondottan erős, élvezem is, de hogy elérte-e, amit a szerző szeretett volna, hogy elérjen, hát... Kicsit olyan ez, mint a szerelem, ha az embernek sokáig kell összeráncolt homlokkal töprengenie rajtuk, akkor valószínűleg nincsenek gyengéd érzései, ugye?

Szóval, a könyv. A tigrist, meg a csónakot már gondolom, mindenki látta. A Pi életének körülbelül kétharmadát teszi ki az óceánon való sodródás, a többi visszaemlékezésekből, nagyon könnyed kézzel megírt vallásesztétikai vagy éppen zoológiai eszmefuttatásokból áll. Mindettől nem kell megijedni, a regény nem véletlenül lett sikerkönyv: könnyedén olvasható, mégis míves, szép szöveg, és mentes mindenféle álromantikától, hála istennek. Bár az alapképlet elvileg az, hogy az állatkertet szállító hajó elsüllyedése után ott marad a kamasz és a tigris egy csónakban a tengeren, ennél egy fokkal összetettebb a történet is, a jelentésrétegek szerkezete is.

Először is, nem egy tigris marad a csónakban, hanem egy hiéna, egy zebra, egy tigris, és hosszú, feszültséggel teli órák véres történései után, khm, korlátozódik Pi társasága végül csak a tigrisre. A történet felvezetése, amiben kissé elmosódott alakokként, de megismerjük Pi később tengerbe veszett családját és az édesapa által működtetett állatkertet, már belénksulykolja a regény tulajdonképpeni alapigazságát: hogy a legnagyobb vadállat maga az ember. A kisfiú Pi-nek végig kell néznie, ahogy a tigris, ez a játékos nagy cica szétmarcangol egy kecskét, ezért amikor magára marad a Richard Parker névre keresztelt fenevaddal egy alig tíz méter hosszúságú csónakban, nincsenek illúziói afelől, hogyha nem talál ki sürgősen valamit, akkor a következő zsákmányállat ő lesz. Kis tutajt eszkábál magának, és a „kamasz és tigris egy csónakban" idilli képe helyett a történet java részében inkább néhány méteres távolságból szemléli csak a csónakot, halászik, esővizet gyűjtöget, és próbálja megszelídíteni az egyre gyengülő vadállatot. Martel sztorija van annyira okos, hogy tulajdonképpen akár el is hihetnénk a szituációt, azonban egyre világosabbá válik, hogy mindez csak egy nagyívű szimbólum, és lassan inkább azon kezdünk el töprengeni, hogy vajon mit is jelképezhet.

Pi személyiségfejlődésének ugyanis két sarkalatos pontja van: az egyik szerencsétlen beceneve (nem Pisis, hanem 3,14, veri bele osztálytársai és nevelői fejébe), a másik pedig többszörös vallásos identitása. A regény egyik legérdekesebb, és számomra túl röviden kifejtett része, amikor a kamaszfiú a hindu hite mellé meggyőződéses kereszténnyé és muszlimmá válik, és nem hajlandó választani a vallásai közül. A tengeren való hánykódás, és a háromarcú, de egy Istennel való folyamatos párbeszéd tehát túl kell, hogy mutassanak egy nagymacskás akciósztorin, ez pedig akkor válik teljesen biztossá, amikor a kiszáradástól félőrülten és vakon pont összetalálkozik egy másik hajótörött csónakjával a végtelen óceánon. Micsoda véletlen, ugye. A különös, úszó szigeten tett kirándulás pedig végképp felcsigázza az olvasó fantáziáját, aki onnantól kezdve már úgy olvassa a regényt, mint egy krimit: a megfejtést szeretné tudni.

Nos, Martel hőse a végén leül, és elmond egy másik történetet, de ezzel valahogy mégsem elégít ki. Egyrészt, a legfőbb párhuzamra addig már rájött az ember, másrészt pedig pont az a húsevő ökoszisztéma megoldása érdekelne a legjobban, amiről szinte említés sem esik (én sem tudtam hova tenni, akkor valójában az író sem?).

És valahogy az egész utazás, mintha nem vezetne sehonnan sehová: ha ez egy példázat (márpedig az), akkor játsszunk a szabályok szerint, és legyen erkölcsi tanulság, de a történet olyan sok dologba kap bele, hogy végül valahogy minden kicsúszik a kezei közül. Most akkor hol van a jellemfejlődés, amit a legkisebb királyfi átélt? Az A-ból B-be tartó 227 napos útján hova érkezett meg? Mi van az isteneivel? Mi van a hitével? Mire kellett egyáltalán ez az egész, a szinte őrületig csigázott szenvedés, ha a jámbor és mélyen hívő fiú szinte egy az egyben ugynaaz a jámbor és mélyen hívő fiú marad? Hova vezet az ő hánykódása engem, olvasót? Persze rengeteg bölcs kijelentés van a könyvben (cinizmus nélkül, tényleg), de ha már hajlandó voltam átengedni magam Martel irányításának, akkor miért nem irányít határozottabban, és miért etet alig-falatokkal?

Kíváncsi voltam, vajon meddig marad velem a könyv, hátha majd belém vésődik, és a töprengés megmenti az élményt, de sajnos nem. Egy homályos, kellemes érzés maradt meg bennem, és az a kényelmetlen bizonyosság, hogy a sztoriban is és az író képességeiben is ennél sokkal nagyobb, katartikusabb szöveg rejtőzött volna, és még csak meg sem tudom, mondani, pontosan hol bliccelte el.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.