Spiró György: Drámák, Átiratok 1., Scolar, 2008, Budapest, 260 oldal
KATONA JÓZSEF – SPIRÓ GYÖRGY
Jeruzsálem pusztulása
Szomorújáték két felvonásban
1814-1981
ÖTÖDIK JELENET
BERENICE Miért bámulsz így rám, Matathias fia?
IOSEPHUS Valójában nem tudom, Agrippának lánya, szerencse vagy szerencsétlenség hoz-é tégedet ide – meglehet, egyszerre mind a kettő.
BERENICE Te azon bámulsz, ájtatos ember, mi hoz ide engemet, én pedig azt kérdezhetném tőled, hogy mi hozza az ellenség táborába a buzgó zsidót?
IOSEPHUS Gúnyolódásod nem érdekel. Tudhatod, fogságba estem.
BERENICE Félénk lelkű! Másoknak volt bátorságuk élve az ellenség kezébe nem esni! Ó, bolondok, kik papra bíztátok szerencséteket!
IOSEPHUS Én a két Galilea kormányzója voltam! Negyvenkét napig védtem vitézül Jotapatát! Aphaca, Samaria, Gadara már mind elestek, de Jotapata állott! Hasztalan rohant az ellenség reánk, mindenkor visszavettettek, magát Vespasianust, Titus fővezér atyját sebekkel megrakva vitték el városunk alól a római táborba! Éheztettek minket, ostromgépek sokasága jött ellenünk, tócsákba gyűlt a vérünk a vár alatt, de így is csak árulással tudtak betörni. Így lett vége Jotapatának.
BERENICE És Iosephus Flavius dicsőségének.
IOSEPHUS Nem! Azt még Jotapatának omladékai sem temethették el! Én egy kútnak üregébe vontam magamat negyven társaimmal, azon elszánással, hogy inkább ott vesszek, mintsem a rómaiak közé essem. Soká rejtőztünk ott, nekünk évek múltak lent a mélyben, másoknak kint három nap csupán, míg rejtekhelyünk végre kitudódott – egy asszony árult el. Készítették a rómaiak a tüzet, hogy a kútból kifüstöljenek, mert hasztalan szólítottak minket megadásra – ekkor javasoltam én társaimnak, hogy mindegy immár, adjuk meg magunkat. Mert szép dolog a hősiesség, de holtak ritkán tudnak vitézkedni, és van olyan helyzet, midőn az áldozat értelmetlen.
BERENICE Most hát Iosephus Róma érdekében vitézkedik.
IOSEPHUS Nem úgy, asszony! Mert társaim a megadást, mit javasoltam, elvetették, én pedig a többséggel tartottam, mint vezérhez illő. Sorsot vetettünk akkor, és akire a sors keze rámutatott, azt szomszédja ledöfte. Így haltunk sorra, egymás után...
BERENICE Látom én, így haltál te is.
IOSEPHUS Mert a sors, a végzet, Izraelnek istene megóvott! Utolsónak maradtam a sorban véletlenül egy társammal – és nem maradt már időnk sorsot vetni, ránk törtek a rómaiak, társamat leölték, engemet pedig nyomban a római táborba kényszerítettek.
BERENICE Nagy játékos voltál mindig, ájtatos ember – ugye, a kockát is te vetetted mindannyiszor? Hogy most hazád ellen munkálkodjál!
IOSEPHUS Rútul megcsalod magadat, Berenice. Én Titust ide azért követtem, hogy amennyiben lehet, ezen szép Jeruzsálemnek ha tökéletes boldogságot nem is, legalább enyhülést szerezhessek. Szüntelen a falak alatt járok, életem veszélyeztetésével szólítom a zsidókat a maguk megadására, Titust pedig kegyességre buzdítom, az ostromtól tartóztatom – hazám ellen munkálkodom-é?
BERENICE Igen, Iosephus, mert a zsidóságnak jobb lenne már a végső vereség. Kisebb véráldozattal a nagyobbtól megmenekülnének. Én azért jöttem ide, hogy Titust a mielőbbi ostromra rávegyem.
IOSEPHUS Királynő! Néped árulója vagy!
BERENICE Mulatságos áruló szájából hallani e vádat. Ha áruló nem vagy, hogyan maradhattál életben az ellenség táborában?
IOSEPHUS A sors akarta így. Midőn elfogtak, jóslatot mondtam Vespasianusnak, vezérünk atyjának, mert előre láttam, hogy rövidesen császár lesz belőle.
BERENICE Ő pedig elhitte, a hiú lélek.
IOSEPHUS Nem hitte el azonnal. De én megmondtam neki, hogy megjósoltam azt is jó előre – Jotapata a harc negyvenhetedik napján fog elesni, és e jóslatom megtörténtét a zsidó foglyok igazolták előtte.
BERENICE Összebeszéltetek.
IOSEPHUS Nem lett-é valóban Vespasianus a császár? Kétled-é, hogy előttem a jövőnek titkai nincsenek?
BERENICE A jövőt úgy forgatod, ahogy akarod, ám mit sem tudsz a jelenről. Tudod-é, mi folyik Jeruzsálem falai között? Az erősebbek mint a kutyák a ganéjon rágódnak, és ha a bitorlók fegyveresei meglátják, marokkal szorítják ki a falatot a torkukból. Nyersen rágódnak szegények bezárt pincéikben az elrejtett, penészes gabonájukon – mert ha füstöt látnak a katonák, elragadják az ételt a tűztől, és a tulajdonos jószívűségét karddöféssel jutalmazzák. Az erőtlenek négykézláb mászkálnak egy morzsa ganéj után, és jaj a boldogtalannak, ha a vérszomjúzó bitorlók meglátják őket – „vágjátok agyon az erőtleneket, mit kínlódjanak!” – ezek az ő szavaik.
IOSEPHUS Irgalmatlan! Mit mészárlod szívemet!
BERENICE A te elaggott szülőid is!
IOSEPHUS Beszélj!
BERENICE Egy szűk toronyban sínylődnek, tőled várván szabadulásukat onnét, hová miattad zárattak!
IOSEPHUS Berenice!
BERENICE Gondolod-é, hogy a téged utáló Jeruzsálem nem fogja őket feláldozni, mielőtt segítségükre lehetnél? Láttam őket a toronyba kísértetni, körülnéztek még egyszer a világban, és Iosephus nevét hangoztatták mosolyogva egymásnak.
IOSEPHUS „Van egy jutalmazó isten – egy halhatatlanság.” Ezek atyám szavai. Én nem zúgolódom.
BERENICE Megvetlek tégedet! Megvetlek, mert gyávaságodat hazug, utálatos elveiddel palástolod utólag, és ha rád nézve vészes vállalkozásba fognál, visszarettensz, még ha szülőid pusztulása is az ára! Udvarolsz az ellenség vezérének, ki hosszú idő óta egykedvűen éhezteti a várost, szülővárosodat, halálra ítélve benne mindenkit, aki él még.
IOSEPHUS Engem Titushoz háládatosság kapcsol – életemet mentette meg közbenjárása atyjánál. Én életemet, míg bírhatok vele, szerencsétlen honfitársaim életének hosszabbítására tettem, noha elbízottságukban, hevességükben nem érdemlik ezt. Nem Róma a zsidók ínségének fő oka, hanem ők maguk.
BERENICE Ők maguk, ugye? Mint római szólasz róluk, és már észre sem veszed magad. Szégyen, gyalázat.
IOSEPHUS Te pedig Titust néped kiirtására sarkallod – szégyen, gyalázat. Mit keresel itt, zsidók királynője? Elkergettek a lázadó zsidók – neked kötelességed volt vésztörvényszékük elé állani és halni kezeiktől, mert ők is a te néped. Te azonban árulójuk lettél. Nem vagy már királynő, Berenice! Az enyém semmiképpen!
BERENICE Háládatlan, lázadó senkiházi! De ne félj, elbolondítom én Titus szívét, és az első, kinek fejét kérem, a tiéd lesz, áruló pap, szülőidnek méltatlan fattya!
(Jön Florus.)
FLORUS Fogoly zsidóink, szűnjetek most, fővezérünk hívatja Iosephust.
IOSEPHUS Megyek hozzá, és elmondom – óvakodjék Berenicétől. (El.)
