D
Julia Navarro: Az agyagbiblia
Kiss József Könyvkiadó Könyvkiadó, 2009, 472 oldal, 2797 Ft
Na vegyük csak sorra, gyia: vannak a könyvben nácik, összeesküvés, intrika, gyilkolászás, ráadásul az amerikai inváziót megelőző iraki érába is elbandukolunk. Mi sikerülhet félre egy ilyen epikusnak ígérkező kalandregényben? Ha más nem, hát a történet, amelynek bonyolítása logikátlan, tele felesleges karakterekkel. A könyv sokkal, de sokkal hosszabb a kelleténél, az iraki társadalom cincája pedig dögunalmas és kiszámítható.
Bénítóan felszínes az egész, ami azért meglepő, mert a szerző valami politológus cakember. Figuráinak tematikus lufikkal tömi a száját: Száddám rossz, az amerikaiak dettó, az olajért van minden. Mélyebbre nem megy.
A sztorit mintha az Indiana Jones-filmek legfrissebb folytatásának szánták volna (nem feltétlenül negatívum), egy pár agyagtábla körül bonyolódik, amelyekbe a teremtés történetét vésték. A lelőhely valószínűleg még több hasonlót rejt, ezért morálisan enyhén szólva csökött archeológus-hőseink ásnának tovább, ám az amerikaiak épp Iraknak azt a szegletét készülnek megbombázni.
Ha mindez feszesen lenne megírva, nem lenne semmi baj, csakhogy Navarro teleszórja a sztorit unalmas figurákkal, akik mintha csak azért lennének a könyvben, hogy sertepertélésük az oldalak számát hízlalja. Valahol mélyen van a regényben egy potenciálisan izgalmas konfliktus: az agyagtáblákat egy kegyetlen náci tiszt találta meg, a maradékot most az unokája keresi, ővele pedig a nagyfater a holokausztot túlélő áldozatai akarnak végezni, akik megesküdtek, hogy a tisztnek még a porontyait is kivégzik. Ha Navarro ezen az alapszituáción nem bővítene, az Agyagbiblia izgalmas thriller tudna maradni, ám ők elvesznek a szövetségeseik meg ismerőseik meg barátaik meg jóakaróik meg rosszakaróik sűrűjében.
Ráadásul ha a könyvem lelke egy szimpla kalandregény, nem árt, ha megkönnyítem az olvasónak az azonosulást a főhősömmel. Az archeológus csaj, a náci rohadék unokája viszont kb. annyira szimpatikus, mint egy tál giliszta. Tucatnyi sebből vérzik ez a könyv - amely nyilván Dan Brown farvizén (fúj) igyekszik célba úszni -, ezeket egy kemény kezű, hozzértő szerkesztő simán orvosolhatta volna.
Állítólag Navarro első könyve, a Szent lepel titkos szövetsége sem sokkal jobb. Majd meglátjuk.
