B-
Ferber Katalin: Mindenki szellemi kalauza – JapánJószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2009, 174 o., 6990 Ft
Az olyan nagy alakú, fényes papírra nyomott, csodálatos képeket és köztük megbúvó, kevéske ismertető szöveget tartalmazó, országokat, városokat bemutató könyvekkel, mint amilyennek első ránézésre Ferber Katalin Japánja tűnik, Dunát lehetne rekeszteni. Alaposabb vizsgálódás után persze kiderül, hogy ez az album más, mint a többi, turistáskodást pótló, vagy utazásra csábító kötet. Ez ugyanis nem Japán szenvtelen vagy csak a szépségekre koncentráló bemutatása, hanem sokkal nagyobb feladatra vállalkozik: Ferber Katalin minden témára kiterjedően mesél nekünk Japánról. Az ő Japánjáról, mert az ő élményeiről szól e könyv, ahogy a bevezető fel is hívja a figyelmet arra, hogy ahány ember, annyiféle kép alakul ki Japánról. Ferber tehát nagyon is szubjektíven fogalmaz, sőt, néhol már-már zavaróak a fejezetvégi kikacsintásai, lekicsinylő összegző vagy ál-filozofikus mondatai (pl.: „Értékrendválság van Japánban. A megoldások még csak meg sem fogalmazódtak. Miközben a társadalom szövete vészes gyorsasággal bomlik is. Pedig Japánban kitűnő molyirtók kaphatók”) – közben pedig úgy tesz, mintha általános érvényű igazságokat tudna megfogalmazni erről az országról. Mintha minden szava biztos forrásból származó, megkérdőjelezhetetlen állítás lenne, nem pedig saját tapasztalatokon alapuló beszámoló. Ez pedig máris egy a könyvet jellemző önellentmondások közül. Mert a legfőbb gond ez Ferber kötetével, hogy helyenként felszínes és szembetűnően önellentmondó.
A könyv éppen úgy Japán földrajzi elhelyezkedésével kezdődik, mint ahogy minden útikönyv vagy album elkezdene bemutatni egy országot, és kitér minden, Japánnal kapcsolatban Ferber számára fontosnak tűnő témára, legyen az a munka, a szabadidő, a művészet, az időjárás, a nyelv vagy akár az időszámítás. A kötet jelentős részét képek teszik ki, a szövegeket jól olvasható, nagybetűs, nagy sortávos elrendezésben tálalták, és 38 fejezetet, témát ölel fel. Ha figyelembe vesszük mindezt, talán érthető is, hogy nem lehet valódi mélységekig eljutni, hiszen átlagosan négy és fél oldal jut minden egyes témára. Mégis bosszantó, ha az ember azt olvassa, hogy a japánok, miután átvették Kínából a buddhizmust, azt saját képükre formálták, így kialakult egy jellegzetesen japános buddhizmus – majd véget ér az ezt a vallást taglaló rész. Semmit se tudunk meg arról, hogy mitől más, jellegzetes, japános is ez a vallás – legfeljebb arról olvashatunk egy másik fejezetben, hogy habár elméletileg sok a buddhista Japánban, mégsem igen törekednek arra, hogy harmóniában éljenek a környezetükkel. Éppen ilyen zavaró volt az is, hogy habár több fejezetben is hangsúlyozzák, hogy az iskolában divat egymás megalázása és a kirekesztő viselkedés, mégsem derült ki, hogy mitől nyomasztóbb ez egy Japán iskolában, mint a világ más iskoláiban (pedig rengeteg, a világ különböző országaiban készült film és regény örökít meg mindenütt ilyen viselkedést).
Helyenként a fejezet nemigen jut tovább azoknál az általánosságoknál, ami az embernek elsőre eszébe jutna Japánról: sokat dolgoznak, egészséges ételeket esznek, életükben jelen van a modernitás és a tradíciók is, mangát olvasnak, akadnak köztük gésák (akik nem prostituáltak). Ráadásul azzal kapcsolatban, mit elmond, Ferber újra meg újra ellentmondásokba keveredik: a közösség erejéről, a hasonlóság fontosságáról és az összeolvadásról ír egyik fejezetében, a másikban pedig tényként jelenti ki, ismer olyat, aki szőkére festette a haját, s a kérdésre, hogy miért tett ilyet, azt mondta, változatos, feltűnő akart lenni. A japánok Ferber szerint éjjel-nappal dolgoznak, akár még hétvégén is. A fennmaradó időben távoli munkahelyükről utaznak haza (lehetőség szerint mind tömegközlekedéssel) és alszanak. Továbbá mind igen sportos életet élnek, például naponta legalább fél órát mindenki(!) biciklizik – ez nehezen fér össze, ha csak nem bicikli-tesztelés a munkájuk. Biztos vagyok benne, hogy létezik magyarázat minden ellentmondásra, akár az, hogy nem igaz a könyv minden egyes állítása minden egyes japánra, akár egyéb. De erősen hiányolom azt az egy-két mondatot, bekezdést, ami ezeket feloldotta volna. Jól jött volna egy erőteljes szerkesztői átnézés, amely segít abban, hogy Ferber leírja még ezt a pár információt – és kigyomlálja az önismétléseket, például azt, amikor a szerző szinte szó szerint ugyanazzal a mondattal írja le a szuper gyors japán vonatok és kamikaze repülők hasonlóságát.
Ferber szövegeit három fotós, Czabán György, Jókuti András és Verbőci Patrícia fotói színesítik. A képekkel a könyv készítői igyekeztek a lehető legjobban illeszkedni a fejezetek témájához. Így fordulhatott elő, hogy a Vonat című fejezet minden illusztrációja jellegtelen, legfeljebb a vasút szerelmesei számára érdekes képeket mutat be a vonatokról, vagy, hogy a Vizualitás fejezet illusztrációja néhány piktogram mindennemű magyarázat vagy akár csak a környezet bemutatása nélkül. Mivel a három fotósnak nem sikerült mindig a szöveghez illeszkedő képeket készítenie, a könyv készítése során még így is néha kölcsönvettek egy-egy képet. Így a művészet című – sajnos igen rövid – fejezet mellett egy japán fotós, Tamura Sakae egyik műve áll (a szerző neve csak a képjegyzetben kerül megemlítésre), és a történelemfelfogásról szóló archív felvételek is kölcsönvettek. A több mint száz illusztráció között természetesen akadnak nagyon hangulatos vagy jól elkapott képek is, éppen úgy, ahogy gyengébben sikerült kompozíciók is, amelyekben legfeljebb az ázsiai arcok vagy a táj különleges. Nem is lenne ezzel baj, ha nem egy olyan kötetbe kerültek volna a kevésbé különleges felvételek is, amelyben képes album mivolta miatta elsődleges a vizualitás is.
Mindemellett a kötet érdekes és olvasmányos. Kétségkívül tartalmaz új információkat, és ha kellő fenntartással kezeljük, ha figyelembe vesszük, hogy szerzője maga is ellentmondásosan áll a japánokhoz – ez kiderül a fejezetek szövegéből, abból, hogy hol kívülállóként ír, hol pedig többes szám első személyben fogalmaz és a japánokkal, esetenként a külföldiekkel azonosul –, akkor sok érdekességgel leszünk gazdagabbak. Az olvasottakat felhasználhatjuk arra, hogy feldobjunk unalmas sörözgetéseket, baráti beszélgetéseket, vagy egyszerűen csak elképzeljünk egy másik, távoli világot.
