Steven Saylor: Birodalom
Fordította: Heinisch MónikaAgavé Könyvkiadó, 2011, 474 oldal, 4480 Ft.
„Tehát akkor miért is írok? A megélhetésért, természetesen, és szerencsésnek érzem magam, hogy ezt megtehetem. Azért is (írok), hogy elmondhassak egysmást a történelemről és az emberi természetről. Hogy érzékeltessem, ki vagyok és hol a helyem a világban. És úgy tűnik azért is írok, mert az énem egy részének szüksége van arra, hogy egy ideális apát kreáljon, még akkor is, ha az csak papíron, vagy azok fejében létezik, akik elolvassák a könyveimet.”
Steven Saylor 2010-ben nyilatkozta a fentieket, amikor egy korábbi író-olvasó-találkozót követően rá kellett döbbennie, hogy a Roma Sub Rosa-sorozatban Gordianus alakjával nem csak az ókori nyomozó figuráját alkotta meg, hanem az ideális apáét is, mégpedig azét, aki számára – saját bevallása szerint – nem adatott meg.
Nincs ez nagyon másként a Birodalom esetében sem, ahol a Pinariusok öt generációját követi nyomon Saylor, Augustus korától egészen Hadrianusig. A Pinarius-férfiak apának kétségtelenül ideálisak, amennyiben egyik legfőbb életcéljuk, hogy fiú utódjuk sorsát erejükhöz és lehetőségeikhez képest még életükben megnyugtatóan rendezzék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Caligulát, Nerót vagy Vitelliust szolgálni kénytelen férfiak erkölcsileg teljes mértékben feddhetetlenek lennének, és alkalomadtán nem asszisztálnának készségesen az éppen regnáló hatalom túlkapásaihoz és kegyetlenkedéseihez.
Szinte mindig a tűz közelében vannak, ami legalább olyan sokszor átok, mint áldás a család, különösen az apák és fiaik számára. A kegyencek ugyanis nagyon is tisztában vannak azzal, hogy jó sorsuk gyorsabban változhat, mint „ahogy a spárga megfő” (copyright by Augustus), és életük vagy haláluk sokszor csak a császárok, hadvezérek és egyéb hatalmasságok szeszélyétől függ.
A Róma roppant időtávjával szemben a Birodalom alig 130 évet ölel fel, ez a periódus azonban ugyancsak nem szűkölködik fordulatokban. Steven Saylor biztos kézzel kalauzolja olvasóit a Krisztus születését követő első század legfontosabb és leglátványosabb eseményei között, legyen szó akár a Róma nagy részét felemésztő tűzvészről, a Vezúv kitöréséről, a Vespasianus által emelt és Titus által felavatott Colosseum véres – és Lucius Pinarius számára sorsfordító – nyitóünnepségéről, vagy akár a többség által idegenkedve figyelt új szekta tagjainak, a keresztényeknek az üldözéséről.
A texasi születésű író tudása egyszerűen lenyűgöző: kétségtelenül csak a korszak megrögzött kutatója írhat hozzá hasonlóan kényes részletességgel a Vesta-szüzek viseletéről, a császári jósok szertartásairól vagy éppen a hétköznapok apró-cseprő dolgairól. A Birodalom legnagyobb erénye pedig éppen ez utóbbi.
A legérdekesebb ugyanis nem az, hogy a császárok milyen bizarr szexuális praktikáknak hódoltak vagy éppen hogyan mészárolták le szemrebbenés nélkül közvetlen családtagjaikat – mindez nagyjából ismerős lehet azoknak, akik csak egy kicsit is érdeklődnek a korszak iránt. Ennél sokkal izgalmasabb, esetenként megrázóbb, hogy közel kétezer évvel ezelőtt milyen lehetett az élet a Palatinuson vagy a Suburában, hogy milyenek voltak a római polgárok és a rabszolgáik mindennapjai, hogy milyen kegyetlen showműsorral szórakoztatták a Colosseum nézőközönségét, vagy éppen hogyan várták a rómaiak által mélységesen megvetett keresztények, hogy a praetorianusok bezavarják őket a számukra biztos halált jelentő arénába.
Saylor meggyőzően hiteti el, hogy akkor és ott mindez csak úgy történhetett, ahogy ő elmeséli nekünk. Könnyed, igaz, a didaktikusság határát időről időre súroló párbeszédei révén az író szinte észrevétlenül vezet át minket a császárkori Róma hatalmi boszorkánykonyháján, ismertet meg kulcsfigurákkal, emlékeztet a történelmi tettekre éppúgy, mint a piszkos pletykákra.
A roppant tudásanyag felhalmozása és bővítése érdekében az író mindent meg is tesz: ha forrásművekről van szó, nem válogat. Egy irodalmi mindenevő, hiszen a kor történetíróinak művei mellett ugyanúgy merít a drámákból és versekből, a filozófusok értekezéseiből, ógörög vicckönyvből vagy a maiak blogjaiból. Saylor számára a legnagyobb kihívást nem is a tudásmorzsák összeszedegetése, hanem sokkal inkább az egészséges egyensúly megteremtése jelenti. Hogyan lehet biztosítani, hogy az olvasóra zúdított adatok tömkelege ne csapja agyon az olvasás élményét, hogyan lehet átadni úgy a tudást, hogy közben a mű szórakoztasson is?
Saylor összességében nem vall szégyent, az irodalmi infotainment meggyőző művelője, aki okosan felépített történetet tár olvasói elé. Talán túlságosan is okosat. Az összhatásnak ugyanis talán nem ártott volna, ha az író-történész szerepen hangyányit túllépve érzelmileg egy kicsit mélyebbre merült volna hőseinek a lelkivilágában, új réteggel gazdagítva a Pinariusok történetét.
De nem vagyok telhetetlen, hiszen a Birodalom mindent összevetve magával ragadó könyv, és Saylor egy bestseller-szerző bölcsességével és előrelátásával most sem vágta el a szálakat. Nem nagyon lennék meglepve, ha már javában írná a folytatást.
