Marshall McLuhan, Quentin Fiore: Médiamasszázs - Egy rakás hatás
Typotex, 2012, 160 oldal, 2465 HUF
„Egy csillagász, miközben keresztülnézett 200 hüvelykes távcsövén, felkiáltott, hogy eső lesz. Asszisztense rákérdezett, hogy ugyan, honnét tudja. - Fáj a tyúkszemem – hangzott a válasz."
A médium gerjesztette szenzorális élvezet felfogható masszázsként is. Az üzenet: masszázs. McLuhan volt az a teoretikus, aki az 1960-as években a leggyorsabban és a leglátványosabb módon reagált a manipulatív tömegmédiumok kihívásaira. Két híres könyve, a Gutenberg-galaxis és az Understanding Media kirobbanó sikerét követően a tervezőgrafikus Quentin Fioréval egy olyan kötet tervezésébe fogott, amely intermediális vonatkozásban hivatott demonstrálni a mai napig bőszen idézett teóriákat. Nevezzük akár antológiának vagy idézetgyűjteménynek, a Médiamasszázs (amely egy szedési hibának – m-a/e-ssage – köszönheti címét) sikeresen bontja fel az olvasáshoz köthető évszázados tradíciókat. Hiszen ezt a könyvet képtelenség egy ültő helyben, lineárisan, azaz balról jobbra (és fentről lefelé) haladva, némán „olvasni". Az olvasás szimpla befogadásból, vagy legalábbis az értelem, a jelentés „megteremtésén" túl aktussá, tetté változik, amikor minden erőfeszítésünket latba vetjük, hogy kép és szöveg valós, sugallt, vagy lehetséges kapcsolatát keressük, vagy amikor a tipografikus csapdába esve forgatjuk a könyvet, vagy amikor halkan kibetűzünk egy szót, vagy egy kifejezést. (Nem beszélve a 92. oldal direkt hibájáról, a magánhangzóját vesztett, vastagon szedett 'amat r' szókapcsolatról, amely az olvasó/könyvtulajdonos kiegészítésére áhítozik. A könyv bemutatóján hat különböző színnel lehetett bepecsételni egy ő-betűt, amely legalábbis kézenfekvő megoldásnak tűnt egy „hiba" „utólagos" „orvoslására".)
Az emberiség Egyéne a fragmentált, kívülálló állapotból a kényszerű bevonódás felé tart, és ezt legbőszebben a tömegmédiumok sugározzák felé. A Médiamasszázs megjelenése óta eltelt szűk ötven év alapján McLuhan gondolata többet jelent próféciánál: maradhatunk-e egyáltalán kívül? A globális falu maga az ismert univerzum, nem lehet nem benne lenni, és ehhez még internet-kapcsolat vagy személyi igazolvány sem szükséges. A mindenkori hatalom (minden)tudása, amelyből a saját életben tartásához szükséges erőt nyeri, és amelyet minden rezdülésével táplál és hizlal, csakis a nyomtatás ideális archivációs technikája segítségével válhat(ott) gyűjthetővé, hozzáférhetővé, fenntarthatóvá, olvashatóvá és használhatóvá. A szerzetesek precízen másolói kezei összehasonlíthatatlanok az utasításokat tökéletesen végrehajtó fáradhatatlan gépekkel. Ahogyan a televízió nyújtotta kényelem sem említhető egy lapon a színházjegy megvételével járó hercehurcával, majd a színházból való hazavánszorgás okozta fáradtsággal. McLuhan gondolatai tulajdonképpen az internet megjelenését megelőző időszakig számítanak örökérvényűnek. Bár a globális falut sokan az internet előzményeként, metaforájaként említik, a világháló eredményezte sokk körülbelül egyenértékű a könyvnyomtatáséval – így hatásai ma még beláthatatlanok.
A „négykezes" Médiamasszázs minden lehetséges eszközt megragad, hogy bevonódjunk: montázs-technikája megbénítja az érdektelenséget és hibernálja a közönyt. Ahogy eredeti címében olvasható, inventory, azaz eszköz- vagy kelléktár: egy önkényesen összeválogatott katalógus, amelyben nincsenek egyenetlen részek. Látszólag minden mindennel összefügg, miközben nem történik más azon kívül, hogy egyszer már leírt mondatok, kőbe vésett gondolatok másolódnak, íródnak újra. Ez az instant önplágium azonban McLuhan sajátossága: bármekkora koponya is volt, a torontói professzor hajlamos volt a sztárallűrökre, a félmondatos megfogalmazásokra. McLuhan akár a delphoi jósda háromlábú sámliján is üldögélhetett volna, bár ő nem a kénes gőzből, hanem egy recsegő Szokolból vagy egy vibráló Junosztyból jósolgatott volna. McLuhan tipikus megmondóember volt, jelen kötet ennek méltó tanúsítványa.
„A legégetőbb dolog az, hogy oktatási intézményeink minél előbb felismerjék: polgárháborús helyzet alakult ki az elektronikus médiumok és a nyomtatott világ között. Az osztályterem immár élet-halál harcot vív a csábító, „kinti", információs médiumok alkotta világgal. Az oktatásnak meg kell változnia, az előadástól és a fénymásolatok osztogatásától a felfedezés irányába kell mozdulnia – szondázni, kutatni; felismerni a formák nyelvének világát." (100)
A szöveg itt önnönmagában nem tölt, nem tölthet be funkciót, a lassan kibomló, majd váratlanul elnyelődő gondolatfüzérek csakis a képi jelentéstöbblettel együtt eredményezhetnek dialógust olvasójával. Ugyanakkor szöveg és kép sajátos ritmikával bírnak, gyakoriak az ismétlések is – ez a könyv erőteljesen reflektál arra a szóbeli kultúrára, amit éppen a könyvformában megerősített írás(os kommunikáció) lehetetlenített el. (Nem csoda, hogy a McLuhan holdudvarában fogant kanadai irodalomtudomány, így Ong vagy Havelock munkássága éppen az „írásreform" előtti állapotok mind gazdagabb feltérképezését tűzte ki célul maga elé.) Kis túlzással a Médiamasszázs egy tömör utaláshálónak is tekinthető, amelynek befogadása így felér egy kultúrák közötti idő- és térbeli utazással is.
McLuhan egyik érdeme abban áll, hogy végig helyén tudja kezelni a technika bejósolható, de kiszámíthatatlan fejlődését, következményeit. Szerinte a legnagyobb találmányok, mint például a kerék vagy a könyv, bizonyos emberi testrészek eredendő kiegészítéseiként vehetők figyelembe, ahogyan az elektronikus hálózat is a központi idegrendszer kiterjesztéseként funkcionál. Eredendő humanizmus, nemde? McLuhan nem vezet el minket karonfogva a technika által leuralt emberiség disztópiájáig, inkább afölött kesereg, hogy vannak olyan megkésett vagy belassuló („konzervatív") intézmények, amelyek makacsul ragaszkodnak megkopott használati utasításaikhoz, és képtelenek elfogadni, hogy minden generációt meghatároz az a mediális környezet, amelyikbe beleszületik.
Mivel a médiumok masszíroznak, a jelenséget „tematizáló" Médiamasszázs lehet az a masszőr, amelyik másodpercek alatt szondázza a bőr alatt megbújó csomókat, és ugyanennyi idő alatt kitapasztalja a páciens fájdalomküszöbét. Vagy ha ezt nem is, úgy nyaggatja meg, úgy szedi szét apró alkatrészekre a masszázságyon, hogy az utólag úgy éli meg az egészet, mintha egy ismerősével beszélgetett volna az utcasarkon a politikai helyzetről, vagy a kedvenc csapat bajnokságbeli vergődéséről. Nem túlzás, ezt a remek kis kötetet egy Barátok közt-epizód alatt el lehet olvasni, de felbecsülhetetlen az az időtartam, amennyit valójában igényel. Tulajdonképpen kimeríthetetlen.
