Nigel West, Juan Pujol Garcia: A kém neve GARBO, fordította: Rindó Klára, Szabados Tamás
Kossuth Kiadó, 2012, 380 odal, 2600
Na, vajon mi a legnagyobb különbség egy átlagos kémregény és egy valódi, hús-vér kémtörténet között? Hát az, hogy az utóbbiban sokkal több a kitalált szereplő. Legalábbis ez a meglepő tanulsága Nigel West A kém neve Garbo - Aki az orránál fogva vezette a Harmadik Birodalmat című könyvének, mely minden idők legsikeresebb kettős ügynökének lenyűgöző ténykedését mutatja be. Garbo - polgári nevén Juan Pujol García - majdnem harmincfős ügynökhálózatot épített ki a II. világháború derekára Anglia-szerte, melynek minden egyes tagja fiktív személy volt. Az elképesztő léptékű szemfényvesztés ellenére a nácik mindvégig őt tartották legértékesebb hírforrásuknak, így jelentései komoly befolyást gyakoroltak a Wehrmacht hadmozdulataira. A háborúban betöltött kivételes szerepét nagyszerűen érzékelteti a tény, hogy párhuzamosan nyerte el a Vaskeresztet és a Brit Birodalom Érdemrendjét 1944-ben, anélkül, hogy bármiféle katonai szolgálatot teljesített volna a háborúban. Előbbit Hitler saját kezűleg hagyta jóvá "Arabel" fedőnevű szuperkémjük számára, utóbbit pedig VI. György ítélte oda a titkosszolgálati körökben legendás "Garbo"-nak, aki nélkül a normandiai partraszállás nagyságrendekkel vérzivatarosabb lett volna.
A kém-thrillerek izgalmait kenterbe verő, rendkívüli sztorival állunk tehát szemben, melyet ráadásul a lehető legavatottabb személyek tárnak elénk. A kém neve Garbo volt az első könyv ugyanis, melyben nem pusztán a lepel hullott le a rejtélyes ügynök személyazonosságáról, hanem ő maga mesélte el élettörténetét. Ez nagyrészt a jeles hadtörténész, Nigel West kitartásának volt köszönhető, aki évtizedeken keresztül folytatta majdhogynem reménytelen nyomozását Garbo kiléte után. 1984-ben végül rábukkant a nyugdíjas éveit Ecuadorban tengető Garcíára, akit szerencsére sikerült meggyőznie, hogy többé már nem kell félnie a nyilvánosságtól. Végül közösen írták a könyvet, melyben García inkább az Angliáig vezető utat és a háborút követő dél-amerikai letelepedést, West pedig a Londonból végrehajtott megtévesztő-akció részleteit mutatja be (a mű '85-ben jelent meg először, ám csak most, a 2011-es bővített újrakiadást követően került a magyar könyvesboltok polcaira).
A megkettőzött szemszög annak ellenére is kiválóan funkcionál, hogy határozottan megtöri a mű stilisztikai egységét, hiszen egyes fejezetek hangvételét mély szakadék választja el egymástól. Egy személyes hangvételű memoár és egy aprólékos hadtörténeti mű példaértékű szimbiózisáról van itt szó, melyben a nézőpontok nem gyengítik, hanem kiegészítik egymást. A történet teljességéhez ugyanis egyben kell látni García háborúk formálta személyiségfejlődését, valamint a korabeli titkosszolgálatok komplikált szervezeti felépítését. A személyes és a rendszer-szintű megközelítés együtt rajzolja ki a háborús kulisszák mögött zajló nagy sztorit, melynek a hős ugyanolyan fontos eleme, mint a neki keretet adó személytelen intézményrendszer.
A hős és a titkosszolgálatok nagy egymásra találása persze nem volt zökkenőmentes. A spanyol polgárháborút épphogy túlélő García többször is felajánlotta szolgálatait az angolok számára, ám a madridi MI5 rendre elhessegette magától az izgága spanyolt. García erre kerülőutat választott, és a náciknak kezdett kémkedni, hogy vonzóvá tegye magát a britek szemében. Kockázatvállalási hajlandósága és fantáziája már ekkor sem ismert határokat: vízum híján Lisszabonból volt kénytelen küldözgetni Angliáról szóló jelentéseit a németeknek, amiben pusztán egy Anglia-térkép és egy útikönyv volt a segítségére. Ahelyett, hogy pillanatok alatt belebukott volna ebbe a lehetetlen küldetésbe, kamu-jelentéseiben ráhibázott bizonyos brit hadmozdulatokra, így a nácik elkezdték értékelni munkásságát. Ennek következtében az MI5 is felfigyelt rá, ezért hamarosan már Londonból hülyíthette a nácikat, Őfelsége titkosszolgálatának évszázados szakértelmét is segítségül hívva. Közvetlen feletteseitől kapta később a Garbo fedőnevet, akik nem mindennapi színészi képességei előtt tisztelegtek ezzel a névadással.
Az MI5 történetére szakosodott West elképesztő alapossággal rekonstruálja Garbo képzeletbeli hálózatának kiépítését, majd a Fortitude-hadműveletben való sikeres bevetését. Ennek során elhitették a németekkel, hogy a normandiai partraszállást egy sokkal nagyobb támadás fogja követni Pas-de-Calais térségében, aminek eredményeképp a nácik nem összpontosították fennmaradó erejüket a szövetségesek valódi útvonalára - katonák tízezreinek értelmetlen halálát megelőzve ezzel. West aprólékossága csak helyenként megy az olvasmányosság rovására, viszont mindvégig nagyban növeli az olvasó hitelesség-érzetét. Lábjegyzetekkel nincs terhelve a szöveg, ám forrásfeldolgozásban koránt sincs hiány: néhol mintha át is csapna a "történelmi levélregény" műfajába a mű, hiszen több fejezetben Garbo és a nácik titkos levélváltásaiból bontakozik ki a csavaros cselekmény.
Sajnos a magyar fordítás érezhetően kutyafuttában készült, amit jeleznek a helyenként felbukkanó - ám a szerzők precizitásától teljesen idegen - kissé pongyola megfogalmazások. További zavaró hiányossága a honi kiadásnak, hogy kihagyták belőle azt a tájékozódást segítő kémtáblázatot, melyre maga a szöveg többször is hivatkozik. Mindettől eltekintve A kém neve Garbo érezhetően a leghitelesebb feldolgozása egy rendkívüli történelmi eseménysornak, ráadásul azon ritka történelmi művek közé tartozik, melyek akár strandolvasmánynak is beválnak.
Szerző: Jankovics Márton
