Török Szilvi: Állatfa, 2008, Pagony, 40 oldal, 1490 Ft.
May Szilvia: Imbusz mester autót épít, Pikler Éva illusztrációival, 2008, Pagony, 32 oldal, 1990 Ft.
Négyévesekkel együtt teszteltük a Pagony két új könyvét. Bár a mintavétel korántsem reprezentatív, azért sikerült mindkét nem képviselőit szóra bírni. Abszolút siker volt a Török Szilvi-féle Állatfa, de May Szilvia és Pikler Éva Imbusz mester autót épít című könyvét sem kell félteni, bár átmenetileg fennakadt egyik ítészem Tesz-Vesz város iránti lojalitásán.
Majd két éve annak, hogy egy kis hezitálás után, és kissé összeszorult gyomorral ugyan, de végül csak odabátorkodtam a dedikáló Takács Marihoz. Kezemben ott csúszkált a verejtékben úszó Piroska és a Farkas, miközben egyre azon feszengtem, miként fogom kimagyarázni, hogy egy harmincegynehány évesnek lesz a minimalista remekmű. Azóta rá kellett jönnöm, hogy ez is egy olyan ajándék, amit tulajdonképpen magamnak választottam. Miközben Takács Mari kezében sercegett a filc, belőlem csak kibuktatta a kognitív disszonanciám a kérdést, miszerint Piroskája inkább a felnőtt korosztálytetszését nyerte-e meg. A válasz nem segített feldogozni azt a tényt, hogy miként lehetséges az, hogy huszonhat évesen erős késztetést érezzek a könyv végiglapozására, ahányszor csak elhaladok mellette. Az pedig nem kevés alkalom egy könyvesbolti alkalmazott esetén. Ráadásul a gyerekeket sem értettem. Hogyan tetszhet nekik valami, ami ennyire végletekig leegyszerűsített? Kicsit megnyugodtam, mióta kiderült, hogy például maga Kárpáti Tibor is elképzelhetetlennek tartotta, hogy pixel-Piroskája a gyerekek szűrőjén is átmenjen (a Kárpáti Tiborral készült interjút teljes terjedelmében itt olvashatják).
Az Állatfa kézbevételekor régi prekoncepcióm újra működésbe lépett, magával sodorva Takács Mariék tapasztalatait, és azt a tényt is, hogy gyerekkoromban órákat tudtam molyolni a Boribon-könyvek stilizált képi világával. Így fordulhatott elő, hogy saját kezdeti rajongásomat félretéve, – a gyereket „kímélendő” – gyorsított üzemmódban lapoztuk végig a könyvet. Mivel a feszült koncentrációt tévesen a nemtetszés jeleként értelmeztem, az első két állatfajt csak kutyafuttában érintettük. Akkor kezdett ébredezni bennem a gyanú, hogy másról lehet szó, mikor a könyv egyre távolabb került tőlem, a nyakam pedig derékszögig görbült, mert négyévesem – a könyv középtája felé már – teljesen kisajátította azt magának.
A könyv koncepciója egészen egyszerű, és ettől működőképes. Különböző állatfajok geometrikusan felskiccelt nőstény és hím egyedei, valamint utódaik lettek nevesítve. A csoportosan legelésző állatok bónusz oldallal, és felvigyázóik tipizált képével gazdagodhattak. Ugyan nem kellet mást tennem, mint ujjammal a szóban forgó egyedre bökve felolvasnom a nevét, és elmesélnem mit csinál a terelőkutya, vagy mire való az ostor, mégis egyöntetű sikert arattam. Míg egyik hallgató félnél előkerültek a nevezett állatok játékmásai, addig a másik fél újramesélést kért, kiadva az ukázt a performance változatlan formában történő megvalósítására. Másodjára pedig már szinkronban röpködtek az állatnevek.
Restellem bevallani, de tény, hogy igencsak nagy bajban lettem volna, ha nincsen „feliratozva” az illusztráció. Arról nem is beszélve, hogy egy rögtönzött közvélemény-kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a 25-35 éves korosztály, jórészt diplomás tagjai egyazon faj különnemű egyedeiként tekintenek az őzre és a szarvasra. Azt, hogy tízből kilenc válaszadó elcsúszott a teszten, urbánus kisiklásnak tekintem, viszont ennek ürügyén megfontolás tárgyát képezheti a célkorosztály intervallumának (radikális) kiszélesítése. 2-4 éves korig mindenképp ajánlott, mert Török Szilvi Állatfája igényes, gyönyörű minimal munka, amely egy kis fantáziával és törődéssel sokkal többet megmutat magából, mint amit első ránézésre kinéznénk belőle.
Igencsak megörültem az Imbusz mesternek, ugyanis be kell valljam, van egy nagy hiányosságom. Nem tudok autót vezetni, de még a kocsi márkákat sem ismerem. Kristóf első, hozzám intézett kérdése az volt, hogy az utcán parkoló autók közül melyik az enyém. Mivel még jogosítványom sincs, és csak méret- és színegyeztetés után találok meg egy játékautót a matchbox-tengerben, jelentős hendikeppel indulok a kisfiúk felvigyázása terén. Gondoltam Imbusz mesterrel kissé növelhetem az ázsiómat, azonban ilyen fokú elutasításra nem számítottam. Mivel a Tesz-Vesz láz éppen a napokban hágott a tetőfokára, elég volt Imbusz mesterre egy pillantást vetni, hogy konkurenciát sejtve a szoba másik végében landoljon.
Az Imbusz mester autót épít egy 3-7 éveseknek szóló komplett sorozat első darabja. Sokan inkább az olyan köteteket preferálják, amiben több mese van egybefűzve, de elég csak a Findusz-sorozatra gondolnunk, hogy tudjuk, van olyan könyv, ami megéri a többszöri befektetést. Gyanítom, hogy az Imbusz mester is ilyen. Ha pedig valaki attól tartana, hogy gyermeke nem fog végigülni egyhuzamban 32 oldalnyi mesefolyamot, akkor annak legyen elég meggyőző az én négyévesem kitartása. Bár látatlanban eldőlt, hogy a jelenlegi kedvencet most semmi sem ütheti, és még azt is felajánlottam, hogy bármikor leállítható vagyok a mesemondásban, ha nem üti meg a mércét, a történet mégis feszült figyelem kíséretében lett egyhuzamban végigolvasva. Ugyan a történetben May Szilvia folyamatosan csepegtette a gyerekhumort, azért nálunk még nem volt olyan oldott a hangulat, hogy nevetésben törjünk ki, de úgy vélem, ez nem feltétlenül a könyv hibája. Nagy erénye a könyvnek, hogy a gyerekek mellett a felnőttek is megtalálhatják mindazt a vizuális és nyelvi élményt, amitől kényszermentes lehet a többszöri újraolvasás is.
Történetünk főhőse a csodás Imbusz mester, aki bármilyen reménytelennek tűnő roncsból működő járgányt varázsol. Hozzá csatlakozik még a történet elején Pudlimász, a háromlábú kutya, aki szintén mester a maga nemében, már ami a kalamajkaokozást illeti. A történet végig cselekménydús, így idétlen hanghordozással sem kell az esetleges lankadó figyelmet ébren tartani. A vége felé pedig a mese gonoszainak felbukkanása szavatolja az izgalmakat. Mire a cselekmény a tetőfokára hágott, ellenérzéseivel bőszen birkozó hallgatóságom már olyannyira bevonódott a történetbe, hogy a bandatagok még egy kis rugdosást is kiérdemeltek. Bár volt egy kis csalódás is. A címbeli beharangozással ellentétben Imbusz mester még nem épített nekünk autót, „csak” egy triciklit, de legalább megtudhattuk mi is az, a továbbiakban pedig mindenféle csodajárgányt ígér nekünk a szerzőpáros.
Bár a fiatalember szívében még jelenleg nincs hely az Imbusz-történetnek, azt azért készséggel elismerte, hogy Pikler Éva illusztrációi nagyon jók. Nem csak a gyerekszemnek, de a finnyás felnőtt olvasónak is látóidegeket-simogató vizuális élményben lehet része. Örömmel vettem a krémsárga, gyűrődésgátló lapokat, az egész oldalas, helyenként rafinált térkihasználással megoldott illusztrációt, vagy az olyan kuriózumot, mint az oldal negyedére felcsúsztatott számozást. Ráadásul, az illusztráció enyhe Baranyai-utánérzést keltett bennem, amitől még szimpatikusabb lett a sok látnivaló. Mert nézegetni azt lehet. Ugyan a gyerekek szeretik használni a fantáziájukat is, azért azt is díjazzák, ha sok böngészős felülettel lepik meg őket. Esetünkben a „beszoktatást” segítette Imbusz mester műhelye, ahol a polcok végigmustrálásával hosszú perceket lehet eltölteni, vagy a városi forgalom, ahol az autó-rengetegben külön élvezetet okoz a „triciki” megtalálása. Ezen az oldalon például csak egy erőszakos továbblapozással lehetett átlendülni.
Ha a megérzésem nem csal, mire alábbhagy valamelyest a Tesz-Vesz láz, Imbusz mesternek is lesz helye a polcon. Mi sem támaszthatja ezt el alá jobban, minthogy a fiatalúr újabb mesekönyveket kért tőlem, nem is akármilyet, hanem Imbusz mestereset, de olyat amilyenben autót is épít. Sőt – egy kis önellentmondásba keveredve – még odáig is elmerészkedett a kívánságban, hogy az első részt is hagyjam ott neki. Jómagam is kíváncsian várom a folytatást, főként a kezdő oldalakon látható csodás autókreálmányok láttán. Remélem Imbusz mester hasonlóakat épít a továbbiakban, és akkor már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezzel divatot kíván teremteni, vagy valós fogyasztói igényeket elégít ki. Utóbbi eset meglehetősen felcsigázott minket. Ugyanis kinek lehet szüksége például egy szőrös Volkswagen bogárra?
