A
Nicolaas Matsier: 3D a festészetben
Typotex Kiadó, Budapest, 380 oldal, 2011, 3150 Ft
Az 1945-ös születésű holland úriember elsősorban a szépirodalom és a gyerekirodalom területén tevékenykedik. Csak remélni tudom, hogy fantasztikus művészeti kalandozása valamiféle előtanulmányként szolgál egy trükkös, a trompe-l'oeil-höz hasonlóan a határátlépés illúziójával kecsegtető munkához, amire aztán valamelyik hazai kiadó is felfigyel majd. Könyvének alcíme Trompe-l'oeil régen és most – művészettörténeti munkát foghatunk kezünkbe, amelynek stílusa inkább Arasse ügyesen lavírozó, brilliáns elemzéseihez, mintsem egy művészeti album vagy kézikönyv ismeretterjesztő-okító szövegeihez hasonlít, noha a bő száz képet bemutató kiadvány kizárólag a képhez kapcsolódó legérdekesebb információkra szorítkozik. Matsier ilyen szempontból is „csak" figyelemfelkeltő könyvvel szolgál: tudatában van annak, hogy léteznek képtárak, könyvtárak, és rendelkezésünkre áll az internet is, ráadásul egy hasonló próbálkozás – a képek nyomdatechnikailag reprodukálhatatlan volta miatt – tulajdonképpen saját magát heréli ki. A 3D a festészetben egy abszolút személyes válogatás, ha úgy tetszik antológia, amely inkább a nagyok árnyékában megbújó kismesterekre koncentrál, de a merítés így is átfogja az ókor és a jelen között eltelt szakaszt.
A trompe-l'oeil persze önmagában látványos, sok esetben hátborzongató témákhoz vezet. Ne feledjük, ezek a képek az abszolút térhatás megteremtésével tulajdonképpen valódi tárgyakat, személyeket helyettesítő tárgyak, és nem műalkotások – már ha eredeti környezetükben fekszenek az asztallapon, lógnak a falon, vagy takarják el a kandallónyílást. Legalábbis a legtöbb esetben. Mert egyébként Matsier az építészet, az iparművészet, és a szobrászat társterületeiről is hoz példákat, könyve végén pedig már az utcák, üres tűzfalak „tereit" kifordító és megbolygató művészekkel/művészettel is foglalkozik. A könyv ugyanakkor burkolt univerzális művészettörténet is, hiszen a képek bemutatásakor Matsier nem mellőzheti a kontextus rövidke bemutatását, az aktuális trendek változását, a mecenatúra működését, vagy éppen a művészettörténettel meglehetősen nyakatekert viszonyban álló műkincskereskedelemmel, muzeológiával kapcsolatos allúziókat sem. Ebben a könyvben így a szelektáló Matsier személye is benne rejlik: a maga laikus módján meg-meghúzza a nagyok bajszát is, anekdotázik, elemezget. Ezek a szövegek szoros kommentárjai a képeknek, leválaszthatatlanok tőlük, a kiadvány fontos tartozékai.
Némi németalföldi túlsúlyt véltem felfedezni, és mintha a legtöbb kép a 16-17. századból származna. Előbbi miatt talán okolható Matsier parányi részrehajlással, de az utóbbi jellemző végülis elfogadható, hiszen ebben a korszakban szélesedik ki a trompe-l'oeil felhasználási köre. Ki gondolta volna, hogy külön „műfajnak" számított a vonatkozó képek szignálása „technikája" (hiszen a szokásos szignó bezavart volna a térhatásba), de számos festő holmi önéletrajzként házalhatott trompe-l'oeiljeivel annak az egyszerű trükknek a segítségével, hogy megrendelői nevével ellátott levélkéket helyezett el a képen található irattartóba. Hosszan lehetne még sorolni a legfurmányosabb alkalmazásokat és hatásmechanizmusokat az ablakon kinéző szolgálón át a király által elhessegetni kívánt légytől (többeknek derenghet a híres jelenet, amely egyfajta inverz trompe-l'oeilnek tekinthető) egészen addig a képig, amelynek egy fogadáson az amerikai elnök is odaköszönt – a jó trompe-l'oeil könnyedén átverheti a legokosabb figurákat, megzavarhatja a műértő szem pillantását is. Ezekről az élményekről Matsier csinos kis anekdotagyűjteményt illesztett a könyv végére, amelyek történeti munkákból, levelekből, kortárs beszámolókból szemezgetnek.
Összegezve: rosszat nem nagyon lehet elmondani a kiadványról, amely – mint mondani szokták – „szórakoztatva tanít és tanítva szórakoztat". Külön érdeme (bár a hálás téma szinte felkínálja ezt a lehetőséget), hogy az olykor már-már szürrealista jellegű ötletek kiemelésével látványosan teremt kapcsolatot az úgymond klasszikus festészet, és a B-kategóriás festők, valamint az ősi művészet-definíciót félredobó vagy kiforgató posztmodernek között. Hiszen a trompe-l'oeil az aktuális befogadó direkt becsapásának célzatával mindig is nehezen volt összeegyeztethető egy olyan művészeteszménnyel, amely például az élmények reális, élethű ábrázolását holmi esztétikai (és nem használati) értelemben szabta célul a műalkotások számára. Szóval a 3D a festészetben nem csak azért cool válogatás, mert Banksy odasorolódik a régi mesterek mellé, vagy azért, mert fellebbenti a fátylat az izmusok reneszánsz gyökereiről, hanem mert tisztában van céljaival, nem akar babérokra törni, és röviden, felesleges kitérők nélkül szegez minket oda a vizsgált képekhez. Matsier könyvét néhány óra alatt át lehet rágni, de vélhetően kiolvashatatlan, kimeríthetetlen kötet. Még több ilyet!
Itt belelapozhatsz:
