Viktor Pelevin: S. N. U. F. F. , fordította: M. Nagy Miklós
Európa Könyvkiadó, 2013, 652 oldal, 3600 HUF
A-
Azt hallottad, hogy manapság olyan guminőket gyártanak, amelyek megszólalásig hasonlítanak az emberekhez? – kérdezte egy ismerősöm, amikor a S.N.U.F.F.-ról meséltem neki. Tudnak mozogni, szoftver irányítja őket, és ha megtapogatod, olyan, mintha csont lenne a bőrük alatt – lendült bele, én pedig nem csodálkoztam, hogy Viktor Pelevin épp egy guminőt választott hősének. Találó metaforája ez korunk vitathatóan konstruktív tendenciáinak, melyek ebben az utópiában kicsúcsosodnak.
A szerző gyakorta sci-fi-t idéző írásaiban sokszor találkozhatunk furcsa szerzetekkel: félvilági, mitológiai lényekkel, akik a hétköznapok csetlő-botló hőseivel lépnek kapcsolatba. Pelevin kilencedik magyarul megjelent regényének egyik csomópontja pedig egy különleges képességekkel megáldott, vagyis tökélyre programozott háztartási robot, Kája, akin szinte lehetetlen tetten érni mesterséges mivoltát - hacsak feltűnően éles esze és tiszta bőre nem kelt gyanakvást valakiben. Hivatalos nevén szúra, vagyis surrogate wife, abból a gondolatból kiindulva, hogy miért volna szükségünk a valóságra, ha egyszer megteremthetjük annak javított mását. Ez a szimulákrum-elv nemcsak társas kapcsolataikban, hanem életük más területein is meghatározza Bizáncium lakóinak életét, akik a – szó szerint - mélyen lenézett orkok birodalma, Urkajna fölött lebegnek egy antigravitációs pányván.
Bizánciumban a valóság helyét és jelentőségét többnyire az ábrázolás veszi át: London, Párizs és Nápoly csupán jól-rosszul megalkotott kilátás az ablakból, a világ valódi szerkezete sötét és hideg alagútrendszer, melyet virtuális, a bejárhatóság illúzióját keltő tapéta leplez. Mintha a mátrixban járnánk. Az isteni teremtésre az ember alkotta világ települ, mégis folyamatosan Istenre – vagyis, ahogyan ott nevezik, Manitura - hivatkozva, akinek nevét viseli a pénz, a technikai eszközök, és aki a sznaffok ura.
Hiába vannak tökéletes technikával felvértezve, a bizánciumiak élete mégsem csupán játék és mese. Az emberi természetet itt a pénzt és cirkuszt óhaja mozgatja, melyet a bigott vallásosság foglal keretbe. Ennek eredménye pedig nem más, mint az értelmetlen vérontás. Ahogy Pelevintől megszokhattuk, a vitriolos civilizációkritika itt is az események egyik szervezője, még akkor is, ha éppen bonyolult alagútrendszerben, a diskurzus többemeletes építményében ölt formát.
Kája tulajdonosa elhízott, középkorú filmes-pilóta, Damilola, aki a „való életben” béna és szerencsétlen, amit Kája sosem habozik a fejéhez vágni, miután Damilola maximális dögségre állította. Ugyanakkor tehetséges fickó, akinek munkája, hogy rajongásig szeretett kamerájával – mely egyben gyilkos fegyver is - létrehozza és rögzítse az orkok ellen meghatározott rendszerességgel indított támadásokat, valamint a mesterségesen létrehozott casus bellit. Az így készült felvételek a sznaffok, melyeket egyházi celluloidra rögzítenek – a képimádat jegyében.
A regény egyik szála a szerelmi háromszög, mely Damilola, Kája és egy ork ifjú, Grim között szövődik, a másik pedig a szatirikus társadalomkritika, melynek gondolatai Baudrillard A szimulakrum elsőbbsége című tanulmányára emlékeztetnek a leginkább. Pelevin így építkezésének szokásos algoritmusát követi. A csavaros és fekete humorral átitatott történet gyakran filozófiai értekezésbe torkollik, de nem nélkülözi az ezoterikus, spirituális kérdéseket sem, melyek a valóság és a tudat természetét, a lélek mibenlétét kutatják. Kája így nemcsak a túlburjánzó virtualitás szellemes metaforája, de a lélek létezésének állandó kérdezője is. A választ pedig nagyon úgy tűnik, hogy valahol a szerelem rejti, mely ezúttal összeköti a valóst és a virtuálist.
A könyvet elsősorban azok értékelhetik, akik vonzódnak a sci-fi és a filozófia birodalmához, akiket szórakoztat a szatíra, vagy egy lehetséges jövő berendezett díszletei között kalandoznának. Azoknak viszont, akik elsősorban a gondosan kidolgozott jellemekre és történetvezetésre kíváncsiak, nem kizárt, hogy hiányérzetük lesz e regény kapcsán.
Szerző: Fábián Emese
