Hisham Matar: Egy eltűnés anatómiája, ford.: Tóth Tamás Boldizsár
Animus Kiadó, 2013, 2013, 224 oldal, 2980 HUF
Néhány éve a Man Booker Prize irodalmi díjra jelölt művekre vadásztam a Szabó Ervin Könyvtár angol nyelvű könyvei közt, így találtam rá Hisham Matarra és 2006-ban megjelent, Férfiak földjén című debütáló regényére. Akkor még időmilliomosként egy lendülettel olvastam végig az apja különös eltűnéséről mesélő líbiai fiú történetét, ami a Kadhafi által „demokratizált” ifjú arab köztársaságban bontakozott ki költőien intim képekben. Azóta azt is megtudtam, hogy első regénye, ha nem is önéletrajzi írás, de önéletrajzi ihletésű.
Hisham Matar 1970-ben New Yorkban született, és a líbiai Tripoliban töltötte kora gyermekkorát hatalmas házuk luxusában, szolgákkal körülvéve, nyüzsgő társasági életben 1979-ig, amikor Kadhafi rezsimje rendszerellenesnek nyilvánította a családfőt, ezért mindannyian Kairóba menekültek. A két Matar-fiú itt végezte a középiskolát, majd Hisham Londonba ment, ahol építészeti diplomát szerzett. Londonban volt akkor is, mikor édesapját 1990-ben az egyiptomi titkosszolgálat otthonából elrabolta, majd a líbiai kormányzatnak kiszolgáltatta, aki így a Tripoli szívében álló hírhedt Abu Salim börtönbe került. Azóta állítólag valaki látta 2002-ben, ami azt engedi feltételezni, hogy talán túlélte az 1996-os börtönmészárlást, mikor Kadhafi hatóságai 1200 politikai rabot végeztek ki.
Hisham Matar soha nem tette túl magát édesapja eltűnésén vagy a hazájából való száműzetésen; számtalan megnyilvánulása, írása ezt a témát járja körül. Ez ihlette az Egy eltűnés anatómiája című, eredetileg 2011-ben, magyarul pedig 2013-ban megjelent regényét is.
A történet narrátora, Núri, gazdag szülei egyetlen gyermekeként az 1960-as évek elején egy meg nem nevezett arab országból érkezik Kairóba, ahova politikai okokból kénytelenek menekülni. Miután édesanyja agyontitkolt módon és okból, a fiú nyolcéves korában meghal, Núri édesapja feleségül veszi a fiatal Monát, akibe Núri is szerelmes. Néhány évvel később az apát, a csak a „mi országunk” néven emlegetett ország megbuktatott királyának ex-miniszterét (a király könyvben leírt sorsa Irakra enged következtetni, bár valószínűleg szándékos az ország elhallgatása), egy svájci nő ágyából emberrablók hurcolják el, magára utalva ezzel a fiút egy hatalmas örökséggel, számtalan családi titokkal, a fiatal, büszkeségében sértett nevelőanyával és a családhoz erős érzelmi szálakkal kötődő egyiptomi bejárónővel.
A regény erőssége nem az időben finom asszociációk mentén előre-hátra ugrálva, főként elvarratlan szálakra felfűzött történet, hanem a hangulatok, érzések, érzetek és helyek hiteles újrateremtésének képessége. Az apja el- és megismeréséért küzdő, közben a nevelőanyja figyelméért vele rivalizáló, az árvaság és hontalanság magányában őrlődő Núri kézenfogva vezet el minket a modern fénykorának utolsó sugarait élvező Egyiptomba, a zárkózott, nedves, szalonrasszista Angliába, és a halottnak tetszően csöndes Svájcba, mi pedig vele együtt gyötrődünk, gyászolunk, vágyódunk, ázunk az esőben vagy szippantjuk magunkba a sűrű hegyi levegőt, és – ami talán a legfontosabb – elhisszük neki még a valószínűtlent is.
A történet hitelességét többek közt a szubjektív és hiányos emlékképek és az irrelevánsnak tűnő részletek – például a séta közben látott, padon csókolózó pár, a táskákat cipelő hordárfiú testtartása – adják. Erőssége még a rövid életképekben helyenként felvillantott kor- és társadalomrajz: az akkoriban divatos büszke arabságtudat találkozása az olykor fennhéjázó, máskor leereszkedő nyugattal; a gazdag arabok nyugatias, szekuláris és elzárt életvitele, és a szegénységben, koszban és bizonytalanságban élő köznép közt tátongó, vérségi kötelékkel is áthidalhatatlan szakadék; az arab családokra sokszor jellemző titkolózás; vagy a halálhoz kapcsolódó, jelenleg is élő egyiptomi-iszlám népszokások. Külön pluszt jelent számomra, hogy nyoma sincs benne a kortárs közel-keleti művészektől gyakori iszlámofóbiának.
A könyv befejezése nem hagy maga után különösebb kívánnivalót, ha hajlandóak vagyunk elfogadni, hogy az elvarratlan szálak nem a történet gyengeségei, sokkal inkább az író realizmusának eredménye, elvégre sokszor az életben sem varródnak el a szálak. Hiányérzetet bennem csupán a főhős kérdezésre, nyomozásra való képtelensége hagyott, de ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a költőien merengő, olykor élve boncolós, de szavakat nem fecsérlő, egyszerű, mégis lebilincselő és lendületes történeteket; és mindenkinek akit érdekel az arab kelet kortárs irodalma.
Szerző: Sabiq-Törőcsik Eszter Fatima
