Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Magvető Könyvkiadó, 2014, 2792 HUF
fotó: Kékes Szaffi
Hatásos kezdésnek például olyasmit nevezünk, amikor az író odaül a színpad jobb sarkára, és a saját könyvbemutatóján felolvassa regénye legsokkolóbb bekezdéseit. A közönség még nem tudja, de ma este ez az utolsó szomorú pillanat, nevet majd akkor is, ha nem vicces, akkor is, ha nem kéne. Ha muszáj, akkor meg annál inkább. Grecsó Krisztián Megyek utánad című új kötetével ünnepelte születésnapját a Katonában, megírta, hogy milyen volt darusága, a közönség pedig a végén majdnem NAGY-SZÍN-PAD-ot kiábált. Így, szótagolva.
Köszöni, hogy jöttünk, hogy megyünk utána, és szabadkozik. Bárcsak ne ütötte volna le rögtön a magas labdát, de túl nehéz volt, ma este csak így lehet kezdeni. Azért gyűltünk össze, hogy találkozzunk egy fiatalemberrel, na, nem úgy, mint Karinthy, ma este nem a fiatalember faggat minket, mi faggatjuk őt, ő faggatja saját magát. Darut, akivel nem tudhatjuk, pillanatnyilag épp milyen viszonyban áll. Az új könyv a nőkről szól, van egy nő, van még egy, szeret, gyűlöl, satöbbi. Ma este nincsen satöbbi, nézek előre, oldalra, mindenhol csillogó női szemek, tudom, hogy nem csak a reflektor tehet róla, letörölhetetlen mosoly, a stratégiailag fontos pillanatokban hangos kuncogás. Grecsó stand upja tökéletes, majdnem annyira, mint a véletlen, ami pont egy olyan estén sétáltat velem szembe egy rég nem látott ismerőst, amikor nőkön és férfiakon kell gondolkodni.
Egy vukovári békekonferenciával indítja a sztorizást, nem mesélem el, benne van a könyvben, úgy kezdődik, hogy Mintha Isten nindzsa lenne, és fontos szerepet kapnak benne a szerbek meg a muskátlik. Csak ül ott, és mesél, alig néz a közönségre, látszik, hogy minden idegszálával ráfeszül a történetre, még a lámpafénytől felajzott molylepke sem mer túl közel röpülni hozzá. Ül, és mesél, bölcsen, ahogy csak az tud, aki már túl sokat látott, vagy mint azok a férfiak, akik ölükben mesekönyvvel felbukkantak a tévében, mi meg, sajátunk már nem lévén azt kívántuk, hogy csak egyetlen napra legyenek ők a nagyapáink.
Mesél Adél tangájáról, Petra féltékenységéről, vérző szemöldökről, jótékony gyógynövényfüstről, és egy fura japánról, akit Bartók vetett az abszolút földrengésmentes Viharsarokba. Meg arról, hogy a Mellettem elférsz után sokáig nem jutott eszébe semmi, és mivel a könyveiből másoknak az derült ki, hogy jól ismeri a családállítás módszerét, úgy gondolta, megismerkedik vele közelebbről.
A családállításon aztán egy ismeretlen nő állt a háta mögé, a vállára tette a kezét, és ráruházott egy szerepet, amiről ő akkor még semmit sem tudott. Csak remélni merte, hogy nem a mellette álló tetovált tűzoltó alakítja majd a kedves papát. Mikor a terapeuta arról kérdezte, mit gondol a helyzetről, őszintén bevallotta, hogy szerinte a többiek nullák, nem érnek semmit., az ismeretlen nő innentől kezdve pavlovi reflexként bőgte el magát minden általa kimondott szó után. Az intenzív élmény után bebizonyosodott, hogy túl közel merészkedett a terápiás megismeréshez, figyelmeztet is, hogy óvatosan járjunk ilyesmikre, mert a végén még könyv lesz belőle. Olyan, ami az ént a szerelmek viszonylatából vizsgálja..
Vissza ismét falura, az ismerős vidékre, ahol a lét a legerkölcstelenebb, főleg miután megértjük, mit jelent az, hogy kommendálni. Mégsem illik, hogy a vakrandi után egyből a lánykérés következzen, azután meg már lehet is szabadon kurfircolni. A házasságkötés után nagyszülei is azt várták, hogy kiderüljön, a sors egymásnak szánta-e őket, vagy meg kell alkudni, és élni a bűnben, szerelem nélkül. Akkor kiderült, ma nem. Azt viszont megtudjuk, hogyan reagál a férj, ha felesége egy regény olvastán úgy dönt, itt az ideje, hogy beszámoljon neki Más Férfiakkal szegélyezett sötét múltjáról. Egészen másképp, mint mikor életében először harap rá asszonya süteményére, ami szép is, nagy is, fényes is, kár, hogy az íze olyan, mint az összefosott futóhomok.
Grecsó azt hallotta valahol, hogy a születésnapján az embernek nem saját magát, hanem édesanyját kell ünnepelnie. A születésnap is adott és az édesanya is, ott ül a közönségben, nem látom, pedig szeretném tudni, hogy mennyire nevet. Anyám első süteménye, hangzik a nevetés tárgya, finom az, ami érdek nélkül tetszik, kivéve az isler. A szülinapra szánt, az új kötettől teljesen független szöveg zajos siker, elfeledteti a Megyek utánad összes bánatát. Grecsó belelendül, közben azon gondolkodom, vajon akkor is működne-e, ha nem látnám, hogy röhög, vizet kell innia, hogy folytatni tudja, vajon ha olvasnám, kellene-e műnevetést képzelnem mögé, mint az amerikai vígjátékokban. Arra jutok, hogy működne, az új könyvön is lehet például sírni, nem nagyon, éppen csak annyira, hogy egy kicsit rossz legyen.
Grecsó nem egyedül áll a színpadon, mellette a két Dés, apa-fia veri, rázza, fújja. Az idősebbik játszik, fricskáz, szaxofonszóval figurázza ki Darut, aki képtelen hazudni, és az anyukákat, akik nem olvasták elég alaposan Lajos Marit. A fiatalabb, a perkás tökéletes cinkostársnak bizonyul, szórakoznak Darun, felcsendül a Csak egy tánc volt, habos a sütemény, író és olvasó közti belső poén, csak akkor érthető, ha olvastuk a könyvet, vagy velük szemben ülünk a színházteremben, nem is magyarázom tovább. Egy Haydn-darab három és fél hangját és a kiskarácsonyt is kihallom az improvizációból, nem számít, a hetes busz zakatolásába is képes vagyok olyan slágereket képzelni, amiknek még sosem jutott eszembe a címe.
Át lettünk verve, nem könyvbemutató ez, koncerten ülünk, azt mondanák rá csendes-ülős, bár csendesnek csak bajosan nevezhető. A végén nem is akar szűnni a vastaps, háromszor jön vissza a trió, mire végre megérti, mit akar a közönség. Ráadást akar, rájátszást. Volt szex, drogok, most jöhet a rock’n roll. Mert Grecsó Krisztián rock’n’ roll sztár, ahhoz kétség sem fér.
