A
F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyveLibri, 300 oldal, 2012.
A Casa Azul eltéveszthetetlen – Mexikóváros Coyoacán negyedében, egy álmos kertvárosi utcában, már messziről kiszúrhatja az arra járó az élénkkék színű házat. Itt élt hosszú-hosszú évekig Mexikó még ma is egyik legexportképesebb sztárfestője, Frida Kahlo és férje, művész- és lelki társa, Diego Rivera.
A ház ma már múzeum, azonban még mindig sok meglepetéssel szolgál. Rivera kérésére ugyanis bizonyos szobákat évekig nem lehetett megnyitni, 2007 elején azonban a művészettörténészek és -kedvelők legnagyobb örömére több ezer új dokumentum, fotó, rajz, metszet, és személyes holmi került elő az addig hét lakat alatt tartott ajtók mögül.
Talán ez a felfedezés inspirálta F. G. Haghenbecket is arra, hogy fejest ugorjon a festőnő mágikus világába, és Frida elveszett (fiktív) feljegyzései nyomán felskiccelje a magyar, zsidó, indián és spanyol felmenőkkel büszkélkedő művész portréját. És ha még csak azt – Frida tekervényes, szenvedélyes, szerelemmel és fájdalommal átszőtt élettörténete mellett ugyanis kézhez kapjuk az állítólagos füveskönyv receptjeit is.
Közönséges tex-mex kaják helyett azonban itt a molék, tamalok, halottak napi kuglófok csábítják az olvasót. Frida ugyanis a festés (és a szerelem) mellett a főzéshez értett még nagyon, ételkölteményeivel csábította el Diegót, és a konyhába menekült akkor is, ha a csélcsap férfi éppen a szeretőivel hentergett valahol.
Frida szuggesztív, varázslatos, a tabukkal nyílt színen leszámoló képeihez híven Haghenbeck sem elégedett meg egy szimpla életrajzzal. Könyvében elmosódik a határ az élők és holtak birodalma között, és a halál jelenléte szervesen hozzátartozik a mindennapokhoz, mint ahogy a fájdalom (a lelki ugyanúgy, ahogy a testi), a hit (a vallásos éppúgy, mint a politikai), vagy a szerelem is.
A festőnő igazi se veled, se nélküled kapcsolatban élt a férjével, aki úton-útfélen megcsalta. Persze Fridát sem kellett félteni: szeretőinek sora a magyar származású Muray Miklóstól a száműzött Lev Trockijig húzódott. A könyvben pedig nem csak ők bukkannak fel egy-egy villanásra, de a Párizsba sereglett szürrealisták leghíresebbjei is, így Salvador Dalí és Marcel Duchamp, vagy az írók közül Hemingway és Dos Passos.
Haghenbeck a valós életrajzi adatokat és a melléjük rendelt mágikus elemeket jó arányérzékkel vegyítette, a hozzájuk passzoló recipékről már nem is beszélve, amiért még az időnkénti közhelyes kiszólásai is megbocsáthatók („Frida, légy óvatos a vágyaiddal… mert időnként valóra vágynak!”).
