Fabricius Gábor nem hagyja az olvasót a minimalista próza nihiljében

.konyvesblog. | 2016. november 08. |

Friedrich Judit, Fabricius Gábor, Valuska László és M. Nagy Miklós a Margó Fesztiválon (fotó: MargóFeszt)

Friedrich Judit, irodalomtörténész, az ELTE anglisztika tanszékének oktatója Fabricius Gábor Más bolygó (Európa, 2016) című könyvét helyezte nemzetközi irodalmi kontextusba.

Ambíciózus és tudatos szerző Fabricius Gábor: sokféle írásmódot megmutat Más bolygó című új könyvében, és sokáig nem engedi, hogy bármelyikben is kényelmesen eleressze magát az olvasó.

Fabricius Gábor: Más bolygó

Európa Könyvkiadó, 2016, 343 oldal, 3990 HUF

 

A kezdőjelenet, a médiahatalom manipulatív világa az amerikai minimalista próza képviselőit hívja be kontextusként. Azt várhatnánk, a kiüresedett médiacézár cinikusan és kegyetlenül, ha akár értelmetlenül is, előbb-utóbb őrült vérengzésbe csap, ez lesz a Magyar Pszichó, és rémálmokat hagy ránk, mint Bret Easton Ellis. Vagy hogy bizonytalanságban tart majd minket a szerző, van-e igazság, akad-e önazonos, rendes ember bárhol ebben a világban, ahol minden felszín, megkonstruált látvány, csak a rögzítés pillanatában érvényesnek látszó konstelláció, mint Chuck Palahniuk láthatatlan szörnyei között (Invisible Monsters, 1999, magyarul: Láthatatlan szörnyek, fordította Totth Benedek, Cartaphilus, 2009). Vagy olyan lesz, mint Jeanette Winterson Kőistenei (The Stone Gods, 2007), ahol tényleg sikerül egyik bolygót a másik után lakhatatlanná tenni, s delirizáló hősökkel lépünk át újra és újra más dimenzióba. De Fabricius Gábor játékosan használt nyelve felismerhetően médiamenedzsment-szaknyelv, egy kézzelfoghatónak, valóságosnak érzett vagy érezhető világ nyelve, nem veszett el még a jelölő mellől a jelölt.

Aztán elindul egy road movie: 1993-ban három fiatal nekivág autóstoppal a nagy kalandnak Nyugatra. A főszereplő ekkor még fiatal és teljes ártatlanságban tapasztalja meg a szabadságot, a Nyugathoz képest világossá váló, behozhatatlan szegénységet és fényévekben mérhető távolságot, meg a barátságok-szerelmek sérülékenységét. Erre az érzésre ráismer az olvasó, ha akkor már felnőtt vagy fiatal felnőtt volt: mások is, egy egész Magyarország veszítette el ugyanígy ártatlanságát és illúzióit az 1989-es rendszerváltás utáni években és évtizedekben. Engem itt kezdett el sodorni a könyv.

Ezek a fiatalok arra vágynak a legjobban, hogy kiszabadulhassanak a nagyvilágba. Ahogy a főhős később visszatekint erre az időre: “Mindig szerettem volna úgy érezni magam, mint ők, nem vágytam másra, csak kis nyugati köcsög szerettem volna lenni egész életemben, középszerű, átlagos kis köcsög, és azt hiszem, pillanatokra sikerült is, és olyankor úgy éreztem, van személyiségem” (39.o.) Mint Tibor Fischernél a kosarasfiúk az ötvenes évekből: “Gyuri nem volt nagyon finnyás. Egy szerény kis utcaseprői állás – bárhol. Bárhol, csak Nyugaton legyen. Kinn. […] Csak innen szabaduljak ki. Csak innen szabaduljak ki egyszer az életben. (A béka segge alatt, fordította Bart István, Európa, 1994, 8-9.o.).

Fabricius Gábor regényének világjárós szála akkor játszódik, amikor Fischer első regénye a Booker-díj egyik esélyese volt. Az 1990-es évek elején a politikai fordulat körüli optimizmus lendületével lehetett írni a frissen rehabilitált 1956-os forradalomról, hogy aztán ma a 90-es évek elejére is úgy gondolhassunk vissza, mint a tiszta ifjúság idejére, amikor „a vasfüggönyön vágott résen ömlött a zavaros világ, sodorva magával színes tévéreklámokat, videomagnókat” (Fabricius, 39.o.). A Más bolygó egyik felfedezése, hogy itthon a szép remények ideje, a 90-es évek is traumatikus idők voltak, legalább is azok számára, akik ekkor találták ki magukat újra először: “át kellett súlyoznom mindent, amit az elgyötört és szürke nyolcvanas években magamba szívtam apáméktól világról, lehetről, szabadról, illikről meg kellről. Akkor kellett először átalakulnom valaki mássá, új gondolatok szerint értékelnem a valóságot, új arcot felismernem a tükörben, megkeresnem magamat az óriási felfordulásban.” (40.o.)

Ha az amerikai minimalista próza felől olvassuk a könyvet, ez a trauma és a főhős családi traumája az, ami örökre megváltoztatja és élhetetlenné teszi a jelent és a látszatok világába taszítja a főszereplőt. Alapélménye, hogy anyja kivándorol nemcsak az országból, hanem a családból is, és az apa a kettős sértődöttség állapotában képtelen utat mutatni fiának, hogyan is kellene férfivá nőni ebben a helyzetben. A beavatási szertartásnak is értelmezhető nyugati út hármasban, barátjával és szerelmével, szintén azt a folyamatot hangsúlyozza, ahogy az első jelenetben megismert karakter formát öltött, sárkányként kikelt a világra nyitott, anyátlan, de bizakodó fiúból. A férfilét értelmezhetetlensége nagy minimalista téma, és az alaptraumák nem állnak meg a veteránok háborús emlékeinél: mindenki múltjában megvan az a számára legnagyobb trauma, ami meghatározza további életét, akkor is, ha másokat ennél sokkal keserűbb sorscsapások értek.

Nem maradunk benne a fiatal világjárók történetében sem egészen, a múlt bolygója is lakhatatlan, nemcsak a jelené. Az autóstoppos kalandra minduntalan ráépül a jelen autós menekülése. A történet két síkja között mozgunk, és az idősíkokat tudatosan úgy váltogatja a szerző, hogy ne tudjuk azonnal, melyikben is vagyunk éppen. Ez inkább posztmodern vonás, nem engedi a szerző az olvasónak, hogy gyorsan eldöntse, melyik világ az igazi, melyikhez képest lehetne értelmeznünk a másikat. A keret, a jelen látszik a való világnak, na jó, a regény diegetikus valóságának, de a könyv nagyobb részét a másik világban, a fiatalság múltjában töltjük, ami erős színeivel, érzéseivel magának követeli az igazi valóság helyét. A jelen idejű szálban sem rugaszkodik el a szerző jobban a valóságtól, mint egy szatirikus regényben szokás, de a múlt leírása annyira valósághű, hogy amikor arra gondoltam, talán a “durva” szót mégsem használtuk még a 90-es évek elején “túlzás, borzasztó, rémes” értelemben, kritikusi lelkiismeretfurdalástól vezérelve utánanéztem, és kiderült, a szerzőnek van igaza, volt, aki használta, Kis Tamás katonai szlengszótára már 1989-91-ből hoz adatot: “durva ⑧⑨ mn Túlzott, nem helyénvaló. De ~…: Az öregkatonáknak az újoncok merészségére való reagálásának bevezető tagmondata. Hű, de durva, a kopaszok felírták magukat kimaradásra! (Fh89/91). (A magyar katonai szleng szótára. (1991) Második kiadás. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2008.)

A főszereplőben szemünk láttára ég ki a szikra, pontosan annak következményeként, hogy érző emberként kezdte. A fiatalkori cselekményszálnak lelke van, orosz nagyregényszerű érzékenységgel rajzol jellemfejlődést. A szerző nem hagyja az olvasót a minimalista próza nihiljében, nem maradunk benne a társadalomszatírában sem. S bár mindkét idősíkban rengeteget időzünk különböző tudatmódosító szerek enyhébb vagy hagymázos bódulatában, nagyon is józan, sőt, kiábrándult a kérdés, van-e egyáltalán más bolygó, ahova költözhetnénk, vagy a másik ember másik bolygója felé visz a menekülés egyetlen útja.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.