És csak nyomja a rakenrollt

A-
Slash, Anthony Bozza: Slash, Fordította: Szántai Zsolt, Carthaphilus, 2008. 496 oldal, 4900 Ft

Saul Hudson, azaz Slash, a Guns n' Roses gitárosa nem nagyon bízta a véletlenre élettörténete sorsát, megkereste a Rolling Stone magazinnál hírnevet szerzett Anthony Bozzát, aki többek között Eminem és Tommy Lee (a Mötley Crüe dobosa) hasonló témájú köteteit is jegyezte, leült vele néhány sör meg egy rakás cigaretta társaságában, és elmesélt neki mindent, amit arra érdemesnek talált.

Pont ez az, amitől ez a könyv egyébként igazán működik, az anekdotázó stílus, az, amit tulajdonképpen a gitárossal azonosítunk, de van egy olyan érzésem, hogy inkább Bozza sajátja, legalábbis a Tommyland című könyvet olvasva mindenképpen - szinte ugyanilyen történetet kapunk, más főszereplőkkel ugyan, de ugyanebben a kellemes stílben. Slash mellesleg iszonyú érdekes pasas, már gyermekkorában megszokta, hogy David Bowie kávézik a konyhában reggel, amikor ő megy le játszani a haverjaival, lehet, hogy pont ezért tudta kezelni azt, ami a GNR-rel és a világhírrel járt, és az ilyen körökben kötelező gyakorlatnak számító kokó-hernyó-túladagolás szentháromság után is képes volt talpra állni, nem zuhant össze a világhír súlya alatt és lőtte fejbe magát, hanem szépen csinálta tovább azt, amihez legjobban ért: nyomta a rakenrollt.

Az ilyen típusú könyvekben igazából nem nagyon lehet forradalmit alkotni, van egy alany, az elmondja, hogy milyen volt a gyerekkora, hogy talált rá a gitárra, miként került közelebbi ismeretségbe az énekessel, hogyan turnéztak lepukkant klubbokban, ki fedezte fel őket, hol és hogyan vették fel az első nagylemezt, mekkora szívás volt addig, míg be nem indult a médiagépezet, hogy változott meg a kapcsolata az énekessel, mert az felvett olyan sztárallűröket, amiktől az embernek a haja is az égnek áll, milyen volt a csúcson, hogy drogozott a dobossal egy repülőn, miért lépett ki a sikerzenekarból és most éppen mivel foglalkozik.

Ha az alany érdekes, akkor a könyv jó, és még a végén tanulunk is belőle valamit (ne drogozz, ha szar a szíved, mert összeesel a színpadon), de ha ezt nem, akkor is jól szórakozunk, és azon vesszük magunkat észre, hogy az iTunes-ban szépen kikeressük a GNR Appetite for Destruction című albumát, és betesszük a Rocket Queen című nótát, mert kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen is az a nyögés, amiről a könyvben azt írta a csávó, hogy igazi dugás hangja.

A fordítás jól sikerült, bár bizonyos szlengkifejezések és káromkodások esetében vitatkoznék Szántai Zsolttal (a "fuck you" nem feltétlenül egyenlő a "baszd meg"-gel, stb.), de ez a műélvezetet cseppet sem befolyásolja, mint ahogy az sem, hogy én szívem szerint a második képen látható borítóval adtam volna ki a kötetet, de biztos megvan az oka annak, hogy az egyébként a kiadó eddig is színvonalas munkáihoz méltó kiadvány miért ezzel a kissé idétlen képpel a borítón került a boltokba. Még van egy napunk beszerezni karácsony előtt, ha van rocker rokonunk, a Heroinnaplók mellé mindenképpen javalljuk.