“Vessék a feleséget és a férjet börtönbe, ha helytelenítik a viselkedésüket, de ne ítéljék őket örökké tartó házasságra” - írta George Bernard Shaw, de Domenico Starnonét érdekli az emberkísérlet, amiből természetesen a gyerekek sem maradnak ki. Hurok című regénye súlyos és kíméletlen olvasmány, nem mellesleg pedig hiteles utazás egy házasság, és vele együtt egy család poklába.
Domenico Starnone: Hurok
Fordította: Barna Imre, Park Kiadó, 2018, 204 oldal, 2950 HUF
Már a cím is baljós. Tizenkét év házasság után a még mindig fiatal Aldo elhagyja feleségét, Vandát és két gyermeküket, hogy 19 éves szerelméhez, Lidiához költözzön Rómába. A három könyvre tagolt regény első részét Vanda férjének írt levelei teszik ki. Aldo a második könyvben szólal meg, de ekkor már jóval hetvenen túl jár. Egy nyaralásról térnek vissza Vandával, ám lakásukat feldúlva találják. Rendrakás közben a férfi múlt és jelen között ingázik és felidézi a házasságtörés, a Lidiával tartó négyéves viszony, majd a visszatérés részleteit, és egyszeriben feltárulnak a törésvonalak, amelyek mentén a látszatnyugalom egy pillanat alatt semmivé foszlik. A harmadik könyv a gyerekeké, pontosabban Annáé, aki bátyjával, Sandróval beszélgetve leplezi le szüleik hazugságait, amelyeknek hála ugyan túlélik gyerekkorukat, de kifosztva, sebzetten lépnek át a felnőttkorba.
Azt teszed, amit mondok
A házasságba Vanda élőhalottként tér vissza, de Aldo sem több egy fantomnál. Megbénítja a félelem, a szégyen. Ahogy Vanda fogalmaz egyik levelében: “te sosem az leszel, ami lenni akarsz, hanem csak ami adódik”. Hiába küzd egész életében az úgynevezett önmegvalósításért, az egyetlen dolog, ami meghatározza, a regény legelső mondata: “Ha netán elfelejtetted volna, édes úr, majd én eszedbe juttatom: a feleséged vagyok”. Ha valamit, ezt biztosan nem felejtette el.
De vajon ki tehet egy házasság kudarcáról, ki a tettes és az áldozat? A szereplők megpróbálják összerakni a darabkákat, de a teljes kép sosem áll össze. Amikor közös lakásukat feldúlják, láthatóvá válik, ami addig csak érezhető volt. Árulás, megalkuvás, gyűlölet, fájdalom, kudarc és tehetetlenség tölti be a levegőt. Hogy a könyvek a helyükre kerüljenek, teljesen mellékes, nem úgy a macska és egy kék doboz sorsa. Nem csoda, hogy Aldo annyiszor említi, hogy rendet kell csinálni, rendnek kell lenni, vissza kell állítani a korábbi állapotot.
Kibékülésük után Aldo nem szól bele semmibe, mindent Vandára hagy, mert fél tőle. A lemondásán múlik az egyensúly, és inkább nyelnek, óvatoskodnak, erőt vesznek magukon, tagadnak és hazudnak, félrebeszélnek, mintha mi sem történt volna, minthogy öregségükre nyírják ki egymást. Jómódú, tiszteletre méltó család látszatát keltik, Vanda sejtelmesen csipkelődve, enyhén nyájaskodva beszél férjével, otthon viszont burkoltan vagy nyíltan ellenséges.
“Az új életünk minden egyes napján próbára tett, a próbatétel lényege pedig az volt: már nem az a simulékony teremtés vagyok, aki valaha voltam, és ha nem teszed azt, amit mondok, akkor takarodj.”
A Holmes-Rahe életesemény skálán a második legstresszesebb esemény, amin az ember élete során átesik, a válás (az első helyen a házastárs halála szerepel, a gyermek halálát kihagyták a listából). A legmeglepőbb az, hogy a legstresszesebb események között szerepel a házastárssal való kibékülés is - a regényt olvasva ez nem is kérdéses.
Cipőfűző, kötés, hurok
Ami nem sikerül a szereplőnek, az sikerül az írónak: hiába a mondatok feszessége, fegyelmezettsége, könnyedén, szabadon mozog az időben, néhol mikroszkopikus részletességgel, hogy széles látószögű optikán keresztül mutassa be az eseményeket. Nincs egy felesleges mondata. Ugyanakkor mintha gonosz bábmesterként élvezné, ahogy szereplői vakon vagy épp tudatosan beakadnak mások és a saját maguk által vetett hurokba. A mindennapi élet felszínes biztonsága ugyanis félelmetes valóságot takar, hiszen mi lehetne hétköznapibb a bevásárlócéduláknál, egy macskánál és kis doboznál, melyek Starnone keze között briliáns metaforákká válnak.
Nem beszélve a cipőfűzőről - ez ugyanis a regény eredeti címe (Lacci), ami, valljuk be, magyarul igencsak különösen hatna. A cipőfűző konkrétan a regény egyik kulcsjelenetében kerül szóba, ami egyszerre szórakoztató és szívfacsaró is. Banális, mindennapi és jellegtelen, a cipőfűző mégis attól lesz igazából ijesztő, ahogy a könyv szereplői átvitt értelemben minden áldott nap befűzik magukat valamibe, ami lehet jó (elvégre a cipőfűző is megtartja a cipőt), ám ha észrevétlenül kibomlik, elbuknak.
A fordító, Barna Imre inkább a Hurok címet adta, ami viszont elmélyíti, összetettebbé teszi az eredeti címet: benne van a kötelék, az összekapcsolódás adta erő mellett az elfojtás, fojtogatottság érzete, a kiszolgáltatottság, ahogy a szereplők egyik hurokból csak egy másik hurokba léphetnek, a kínzás, ami Aldót és Vandát évtizedeken át összeköti. A szégyen, a megalázottság, a harag, a féltékenység, a félelem, az irigység, a vágy mind hurokként szorul a nyakunkra, és ami a legrosszabb: lehet, hogy éppen mi magunk tettük oda.
Mi köze ennek a szerelemhez?
Amit ember összekötött, azt ember szét is választhatja. Ahogyan a szív kiszámíthatatlanul, rejtélyes módon választ valakit, ugyanúgy el is engedheti, a közös mennyország pedig könnyen fullasztó pokollá változik. Amikor Aldo elhagyja Vandát, 1974-et írunk, a válás csak négy éve legális Olaszországban. Aldo más életet akar és ehhez társat keres. Lidia mellett megéli a romantikus ideált, kibontakozik, szárnyal és boldog, amit viszont el kell tagadnia családja előtt, mert azt hiszi, ezzel bántja meg őket igazán. Aztán négy évig feléjük sem néz.
Starnone rávilágít arra, hogy ha a szerelmet egy olyan fontos társadalmi szerződéshez kötjük, mint a házasság, azt hihetjük, majd az megvéd az érzelmek szeszélyével szemben. A boldogító igen legfeljebb egy boldogító talán, ami eltakarja, eltagadja a bizonytalanságot. A házasság, a család finom szerkezet, aminek működése kényes egyensúlyon múlik, állítja interjúiban Starnone, amit úgy tarthatunk életben, ha a sebeink nem nőnek túl rajtunk. Feltárja a sebeket, amik képesek megfertőzni egy egész életet, mint ahogy rámutat arra is, milyen könnyű rosszul dönteni.
S ha már házasság: az író, forgatókönyvíró Domenico Starnonénak, akinek már 13 könyve megjelent és elnyerte Olaszország egyik legtekintélyesebb díját, a Premio Stratégát, felesége az az Anita Raja, akit egy olasz újságíró, egy vitatható jelentőségű oknyomozás után, Elena Ferranteként azonosított. A kritikusok előszeretettel párosítják a Hurkot az Amikor elhagytak című regényhez, amiben Olga meséli el házasságuk szétbomlását. Húsba vágó, felkavaró, de alaphangja más: abból a sokk utáni nyers fájdalom süvít.
Többen úgy ajánlják a Hurkot, mint egy olyan könyvet a házasságról, melyet minden házasulandónak és házaspárnak el kellene olvasni, és igazuk is van, mert valóban: a Nápolyban élő Aldo és Vanda regénye egy pusztító kapcsolat története, és a válási statisztikákat látva valóban kötelező olvasmány lehetne. A házasság és család felbomlásán kívül olyan témákat is kibont, mint az öregedés, szabadság, felelősség, őszinteség, megbocsátás, emlékezet vagy siker. Kitér arra is, hogy vajon megőrizhetjük-e önmagunkat egy kapcsolatban, milyen új identitást ad egy kapcsolat, és vajon lehetséges-e önmagunkat megvalósítani, és milyen áron.
“Lehet, hogy szerettelek - bár ma már nem vagyok olyan biztos ebben: túl sok mindent belé erőltetünk mi a szerelem fogalmába” - mondja Vanda. Elmúlt. Túlélték. Médea saját gyerekeit tálalta fel a hűtlen Iaszónnak, a Kreutzer-szonáta Pozdnyisevje feleséggyilkossá válik. Aldo és Vanda már túlmentek a házasságon és most együtt húzkodják helyére a szekrényt.
Szerző: Iván Viktória
