A holokauszt szó hallatán leginkább az auschwitzi vagy buchenwaldi lágerek szörnyűségei rémlenek fel szemünk előtt. Viszonylag keveset tudunk a periféria – sokszor izolált – koncentrációs táborairól. Katja Kettu A bába című könyve 1944 Észak-Finnországába visz bennünket, hogy kíméletlenül szembesítsen bennünket a német megszállás idején itt működő táborok tényével.

Kettu eredetileg rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, talán ennek is köszönhető a regényeit jellemző erős vizualitás. Két korábbi kötetét követően A bába hozta meg számára az irodalmi sikert: a könyvet tizenkét nyelvre fordították le, számos díjat kapott, és 2015-ben a filmvásznon is láthatjuk majd.

Katja Kettu: A bába

Fordította: Bába Laura, Gondolat Kiadói Kör, 2013, 333 oldal, 2890 HUF

 

Az elbeszélői nézőpont és hangnem meglehetősen szokatlan: az előbbi a perspektíva folyamatos váltogatásával, ugyanannak az eseménynek a más mesélő általi láttatásával a történések megítélésének esetlegességére hívja fel a figyelmet. A stílus szokatlansága pedig a hangnem és a téma ellentétéből fakad: a 20. század háborús eseményeinek ábrázolása archaikus, balladai hangon szólal meg. A mágikus realizmusba hajló balladai homály azonban itt nemhogy elfedné a rettenetet, hanem tovább erősíti. Hiszen a száraz tényeknél erősebben hatnak a megélt érzelmek. Az érzések plaszticitásának elsődleges oka talán a főszereplő, a Szilajszeműnek nevezett bába különleges karaktere: kiismerhetetlen jellem ő, mintha a kalevalai Ilmatar kései leszármazottja lenne, aki számára a természet és az ösztönök parancsa erősebb az erkölcs kényszerűségénél.

A regény valójában nem más, mint egy eleve kudarcra ítéltetett keserű szerelmi történet. A boldogtalanság elsődleges oka a férfi, Johann Angelhurst háborús múltja, mely olyan morális teher, ami után a boldogság bármiféle megélése lehetetlenné válik. Még úgy is, hogy a férfi amnéziában szenved és számára az ukrajnai haláltáborokban töltött hónapok emlékképe helyett fehér folt tátong.

A Szilajszemű számára a férfi bűnös múltja csak lassan válik nyilvánvalóvá. A ő tragédiája abból fakad, hogy az igazság kiderülése után sem képes a Johann iránt érzett elemi vonzalmat kiirtani magából. És ez az elementáris szerelem őt is a morális szürkezónába sodorja. Bár nem válik egyértelműen bűnössé, a szenvedély sorozatos rossz döntéseket hozat meg vele. Ezek közül a legfájdalmasabb az, hogy így elszalasztja a lehetőséget, hogy  a táborban talált kis védencét, a 13 éves Mását megvédje a borzalmaktól.

A németek 1945-ös váratlan kivonulása Finnországból a munkatábor megszűnését is jelenti. Ám ez nem járhat a status quo visszaállásával. A kis Mása még képes az életet választani, ám Szilajszemű számára már nincs feloldozás.

Ám amikor már úgy érezzük, belefulladunk a kilátástalanságba, és inkább letennénk a könyvet, váratlanul minden letisztul, megnyugszik. Ebben a csavarban az a különös, hogy nem az események, hanem az olvasói élmény szintjén történik: amint visszatér Johann emlékezete, és ráébred tette súlyosságára, a férfi a mi szemünkben is emberibbé válik. S mikor a bűnöst végre szenvedni látjuk, meg is könnyebbülünk, elmúlik a frusztráció, melyet Johann alakjának kapcsán korábban éreztünk. Feloldozás nem lehetséges, sem a gyilkos, sem a szeretője számára, ám egy ilyen helyzetben már az igazság felismerése is lehet ajándék.

A bába legnagyobb érdeme a kegyetlensége. És itt nem elsősorban a tábori élet eseményeinek a leírására kell gondolni. Sokkal inkább az olvasóval szembeni kíméletlenségre, hiszen olyan kellemetlen kérdésekkel szembesülünk, mint például hogy

• egy kényszerű helyzetben szeretteink közül kit mentenénk meg;
• a rossz megtörténésének meg nem akadályozása mikortól válik bűnné;
• vagy hogy hogyan lehet együtt élni egy rossz döntés utáni önváddal.

Ám a kíméletlenség itt nem öncélú, hiszen olyan kérdéseken gondolkodni, melyekre nem adható egyértelmű válasz, sokszor ráébreszt arra, hogy a jó és a rossz morális kategóriái igenis rendelkeznek közös metszettel.

 Szerző: Strickland-Pajtók Ágnes