Weiner Sennyey Tibor: Gül Baba
Kelet Kiadó, Budapest, 2012, 124 oldal, 1900 Ft
Gül Baba türbéje kedvelt kiránduló- és zarándokhelye a budapestieknek és a turistáknak egyaránt, bár magáról Gül Babáról kevés megbízható információ maradt fenn. Amit tudunk, azt a szerző össze is foglalta személyes hangú utószavában. Ahogyan arról is szó esik a zárlatban, hogyan indította be Weiner Sennyey fantáziáját a főváros 16. századi török ostromának napján elhunyt dervis hagyománya és budai sírhelye, és hogy milyen egyéb forrásokból táplálkozik ez a kevert műfajú, többszöri olvasásra, olvasgatásra szolgáló szöveg.
Az alcíme alapján elbeszélésnek nevezett szöveg harminchárom fejezetből áll, vegyesen tartalmaz verseket és prózai részeket, miközben az egész történetet mesés hangulat járja át. Szarka Fedor Guido arabeszkre „komponált" illusztrációi szintén szerves, erős részei a kötetnek, egyszerre aláfestve és kiszínezve a mesefolyamot. A harminchármas felosztás oka a történetben rejlik: Gül Baba ugyanis ugyanennyi gyöngyszemben csempészte Bulgáriából Sztambulba a titokzatos fekete rózsa magjait, amelyek gyógyírt jelenthettek a szultán háremhölgye, Fatime bajára, aki Gül Baba illatos szelencéjét megszagolva váratlanul öregedésnek, romlásnak indult. A dervis utasításait azonban hanyagul teljesítették a sztambuli udvarban: a fekete rózsák elhervadtak, a megmaradt három szemet pedig csak egy helyen, Budán lehetett elültetni. A szultán így elindult seregével a magyarok királyi székhelyének bevételére...
A Gül Baba szerkezete ismétlésekkel, spirálokkal telített, hiszen ez a forma hozhatja közel az olvasóhoz a világutazóként lefestett férfi kalandos életútját. Bulgária, Buda, Isztambul, Bagdad, majd Ada-Kalé, az 1972-ben elárasztott dunai sziget, ahol a mesélő mestere gyerekfejjel hallgatta Gül Baba mitikus figuráját vagy szellemét. Jól látszik, hogy ez a kötet is félredobja az idő és a tér ismert felfogását, így létrehozva egyedi szemléletét: Gül Baba inkább hasonlít egy testről testre vándorló lélekre, mint hús-vér figurára. Története ezzel egyidőben szájhagyomány útján keresi aktuális hallgatóját vagy hallgatóit, miközben mindig változtatja alakját, formálódik, gomolyog. Az írásos végeredmény, már ha a kötetet ilyen állapotában szemléljük, így nem is nyújthat konkrét fogódzókat, legfeljebb egy időlegesen kimerevített pillanatot. Amint a kötet becsukódik, a sztori továbbíródik. Ugyanakkor van egy ősi, minden kor által kiegészített és újraértelmezett történet, amelynek egykor hiteles részletei az emberi élet legkorábbi emlékeihez hasonlóan lassacskán ködbe burkolóznak.
A könyv lapjain megjelenő vetélkedés Gül Baba és alteregója, Kel Baba között szintén nem ok nélküli, hiszen Kel Baba, aki itt a harctér, valamint a „hódoltak sötét félelemmel teli, sűrű" szagait tudta cseppfolyósítani imádott szultánja számára, tulajdonképpen a címadó dervis egyik (állítólag egész életében viselt) nevét viseli, azaz önnönmaga „sötétebbik" énje. Persze nem férhet hozzá kétség, hogy az elmúlás titkának illékony változatát kristályüvegcsébe töltő Gül Baba nyeri a mesés párharcot, igaz, ezért kell végül menekülnie is. Szent ember, bölcselő, de Weiner Sennyey története alapján olyan mesélő alakjában jelenik meg előttünk a muszlim férfi, aki a szó és a hang erejével tud felülmúlni minden érzéki vagy illat formájában megjelenő csábítást. „Ilyesmiket gondolnak a tudósok, sok mindent hagynak hát a képzeletre..." – olvasható az utószóban. A Gül Baba ennek nyomán leginkább a képzelet játékát tükrözheti olvasója számára.
