B-
Jodi Picoult: Törékeny
Athenaeum 2000 Kiadó, 2010, 512 oldal, 2990 Ft
Amerikában imádnak pereskedni, nem csoda, hogy sokan ki is figurázzák ezt a viselkedésformát (- Kéne pár dolcsi. Pereljünk be valakit! - á la Kázmér és Huba).
Hasonló, értelmetlennek látszó perről szól a Törékeny: egy anyatigris gondol egyet és hat évvel csonttörékenységben szenvedő gyermeke, Willow megszületése után gondol egyet és beperli legjobb barátnőjét, aki anno a nőgyógyásza volt. Azzal az indokkal teszi ezt, hogy ha alaposabban vizsgálta volna meg kismamaként, akkor kiderült volna kislánya betegsége és ő elvetette volna. Csakhogy a nő keresztény és saját bevallása szerint sosem választotta volna az abortuszt. Ráadásul intelligens és bájos, szőke lánya született, aki mindenkit el tud varázsolni. De a nő állítja, hogy nem a pénz vezérli tettét. Hát akkor meg mi?
"Tudom, hogy az emberek a szájukra vesznek majd, és azt mondják, nekem csak a pénz kell. Tudom, hogy a legszörnyűbb, legönzőbb, satöbbi, satöbbi anyának fognak tartani a világon. Nem érdekel. Engem csak Willow érdekel. Azt akarom, hogy egyetemre járhasson, saját élete lehessen, hogy valóra váljanak az álmai!"
Ő is tudja, hogy ezeket a vágyakat egyhamar nem lehet megvalósítani, ugyanis a csonttörékenységet még nem lehet gyógyítani, csak megelőzni. Ez pedig annyiból áll, hogy a kislány kizárólag tolószékben közlekedhet és óvakodnia kell minden, a csontjait érintő nyomástól. Az anyja pedig nem hagyhatja magára, különben megint történik egy baleset és több hónapig fekhet Willow a teljes testét fedő gipszben, miközben a szobából kell néznie, hogy korcsolyázik kint a nővére. És ez megy náluk már hat éve.
A család nehéz helyzetben van: az anyának állandóan a beteg lányára kell vigyázni, az apa mindig túlórázik, a nagyobbik lány a legszélsőségesebb eszközökkel próbálja felhívni magára szülei figyelmét, miközben Willow próbálja összetartani szétesésben levő környezetét. De vajon meddig képes rá?
Az írónő apró eszközökkel érte el, hogy kedveljem a történetét és ne dobjam félre az unszimpatikusan viselkedő anya miatt. Ilyenek a fejezetek között található, különböző igazságokat tartalmazó receptek, vagy a család vicces emlékeinek felidézése, amelyek szinte napsugárként villannak ki a regényre jellemző borongós hangulatból. Ellenszenves, mégis reális képet kapunk az egyes embertípusokról, melyekből egyedül az anya ügyvédje lóg ki - ugyanis ő is egy Willow, aki örökbefogadott gyerekként szeretné megtudni igazi anyjától: tényleg nem kellett volna megszületnie?
Meglepő módon Picoult helyenként önmagát megcáfolva ír: az anya bőszen bizonygatja, hogy ő nem a pénzért perel, de a per mellett szóló legerősebb indoka az, hogy minden pénzüket elemészti a sok gipsz, a tolókocsi, a kórházi kezelések, az egészségügyi kiadások és már nincs egy fillérük sem. De megesett, hogy az állításhoz képest pár sorral lejjebb állt a cáfolat.
Bár a regény komoly etikai kérdéseket feszeget, lehetett volna jobb is. Ettől függetlenül a(z anyai ösztönökkel rendelkező) nők körében valószínűleg nagy népszerűségnek fog örvendeni a könyv. De melyik Picoult-regénynél nincs így?
