C-
Demszky Gábor: Keleti éden

Noran, Budapest, 2009. 3600 Ft.

Kezdjük azzal, hogy itt nem Demszky Gábor politikusi és főpolgármesteri tevékenységéről lesz szó, a tojásokat ne ide dobáljátok, mint tették azt a pozsonyi könyvbemutatón. Demszky Gábor ugyanis képes családtörténetet írt, és miért ne lenne érdekes egy volt szamizdatostól, aki ráadásul a rendszerváltás óta Budapest főpolgármestere? 

Az ajánló szövegek is sok reménnyel töltöttek el, de hiába Jancsó Miklós ömlengése, Halda Aliz szikár, - szigorúan szakmai- méltató szavai, vagy Konrád György valóban ízléstelen benyalása a hátsó borítón, mégsem olyan tragikusan szar a Keleti Éden, mint elsőre gondolná az ember - na azért persze jónak sem lehet nevezni, neeem. (Jancsónak mondjuk megbocsátok, ha államilag támogatott filmet forgathatnék a könyvből, én is dicsérném.) Tehát Demszky még a fröcsögést is elvette tőlem, újabb strigula a bűnlajstromon. A hanyag felvezetőből talán már nyilvánvaló, hogy nem vagyok nagy rajongó, vállalom (mint Berecz János), de most lássuk talán a Művet.

Mi ez az egész? Demszky Gábor saját dédapjának és három fiának történetét beszéli el, illetve ennek kapcsán érinti saját magát és hitvallását is, mint ez egy hozzá hasonló kalibernél teljesen elvárható. A könyv alapötletét egy 2002-es kazahsztáni utazás adta, amihez kapcsolódott, hogy a tanítóként dolgozó kirgiz nagyapjáról Kirgizisztánban utcát neveztek el, és az utazáshoz régi családi leveleket olvasott a szerző. A családi történetek felkutatása közben Demszky saját bevallása szerint alámerült a történelembe, hogy hiteles korrajzot készítsen, de az is biztos, hogy a Könyvjelzőben megtalálható interjú izgalmasabb a regénynél.

Az alapfelállás tehát nem teljesen reménytelen. Mind a Monarchia és utódállamainak környezete, a 19. század végétől a második világháborúig húzódó történelem remek háttér lenne egy izgalmas családhistóriának. Baromi érdekes is lehetne akár, ahogy egy bizonytalan nemzeti identitású (nem, mélymagyarok, nem ÚGY! Lengyel? Német? Szlovák? Magyar?) férfi családot alapít, homlokegyenest különböző jellemekkel megáldott/megvert három fia pedig boldogulni próbál a huszadik század elején.

Koestler írásaihoz hasonló kuriózum is lehetne a könyv, melyben két fivér idealizmustól (kalandvágytól? nihilizmustól?) hajtva nekiindul Kirgizisztánnak, hogy kommunista kommunában éljenek és dolgozzanak. Az utazás, a nehézségek, a kiábrándulás, a sztálini terror izgalmas alap lenne – csak éppen Demszky nem hoz ki belőle semmit, de ezen ne csodálkozzunk, nem író. Nem lehet teljesen tehetségtelennek nevezni (nagy bánatomra), kisebb stilisztikai hiányosságoktól eltekintve rendben van a szöveg, mégis kínszenvedés olvasni. Mert unalmas. Egyrészt a szerkesztés miatt: a könyv tömve van változatlanul átvett, akár oldalnyi terjedelmű, különösebb kommentárok nélküli forrásokkal, amiktől szedett-vedett jellege lesz, holott világos, hogy hatalmas kutatómunka áll mögötte. (Hogy ebben kik segítettek Demszkynek, azt nem tudjuk meg, a könyv lapjain nem kapnak köszönetet, viszont egy interjúból kiderül, hogy a 82 éves apja segített anyagokat gyűjteni.)

A másik gyengeség a túlzott távolságtartás. A főszereplők és a valóban izgalmas események papírszagúak, távoliak, érdektelenek. A tárgyilagosság itt szerintem hiba.

A könyv vége felé pedig jön a hiperidegesítő rész: ahogy Demszky magáról mesél kicsit, elmagyarázza nekünk, hogyan ábrándult ki a marxizmusból, meg ilyesmi. Még ha érdekelne is valakit, rettentően nem illik a könyvbe. (Ja, és ha már a nagyapjáról mesél előtte, az édesapját vajon miért hagyta ki?)

Szívesen írnék még sokat, szívesen fikáznék, de sajnos nem megy. Ez egész egyszerűen egy roppant drága - de szép megjelenésű -, dögletesen unalmas izé.