Chabonnak még a nácivadász nagypapát is elhisszük

Chabonnak még a nácivadász nagypapát is elhisszük

Rostás Eni | 2017. október 15. |

hetkonyve_2.jpg

Michael Chabon Ragyog a holdjában minden megvan, ami egy jó memoárhoz kell. Karakán visszaemlékező, lelkes narrátor, alaposan dokumentált kutatómunka, és az angolszász kánonon kívül is értelmezhető, ám könnyen hollywoodiasítható sztorik. Mégis épp annyira vehetjük készpénznek a benne olvasottakat, amennyire a Fargóban látottakat annak vesszük, miután a főcímet követően felvillan a felirat: Ez egy igaz történet. A memoár ugyanis csak egy hitelesen előadott, valós dokumentumokkal megtámogatott fikció, bárki is meséli. A hét könyve egy háborús regény, egy traumatikus szerelmi történet, egy zsidó sorstörténet, egy alternatív történelmi és egy kifordított családregény fúziójából született. Hashtag: Pynchon, Vonnegut, űrepülés, II. világháború, popkultúra.

Az egész egy régi hirdetéssel kezdődött, amire Chabon az Esquire egyik 1958-as számában bukkant. Az amerikai haditengerészet Aerobee-Hi kutatórakétájának pontos 1/20 arányú modelljét reklámozta, amit a Chabon Scientific Co. kínál eladásra mindössze 9,95-ért. Chabon korábban sosem hallott a vállalatról, pedig ahogy egy interjúban hangsúlyozta, kevesen mászkálnak a világban olyan vezetéknévvel, mint az övé. A vállalatról az internet sem hallott, tökéletes alapanyag volt tehát, hogy az írói fantázia kisajátítsa magának. Chabon választott mellé egy családi anekdotát édesanyja nagybátyjáról, akit azért bocsájtottak el az állásából, hogy helyet csináljanak a börtönből kiszabaduló Alger Hiss-nek (washingtoni kormánytisztviselő, akit Whittaker Chambers, az Amerikai Kommunista Párt egyik extagja szovjet kémnek bélyegzett – a szerk.). A két történetszál a nagyapja élettörténeteként talált egymásra a könyvben, aki a halálos ágyán valóban mesélt az akkor 26 éves unokájának múltjáról. Chabon szerint nem kell sötét titkokra és évtizedekig elhallgatott igazságokra gondolni, ám miközben hallgatta a férfit, lehetősége volt más szemmel látni, mint egy nagyapát. A Ragyog a hold eredettörténetének megismeréséhez nem elég végigolvasni a könyvet, ám Chabon olyan mesterien és zavarba ejtően mos egymásba valóságot és fikciót, hogy szinte rákényszeríti az olvasót, derítse ki, mi is az igazság.

Michael Chabon: Ragyog a hold

Fordította: Pék Zoltán, 21. Század, 2017, 3990 HUF

 

Pedig már a műfajmegjelöléstől nyílt lapokkal játszik, és az angolszász irodalomban szokásos módon a cím mellé biggyeszti, hogy ő bizony regényt írt. A szerzői előszóban ugyanakkor emlékiratként hivatkozik a könyvre, ám pár sorral lejjebb figyelmezteti az olvasót, figyeld a kezem, mert csalok, hogy aztán a köszönetnyilvánításban elismerje, könyve nem más, mint „sok összehordott hazugság”. 

A regény hazugság. Az egyetlen jóféle

- mondta egy interjúban, a Ragyog a hold pedig az egyik legjobb féle, amit író mesélhet.

Narrátora egy Mike Chabon nevű író, aki épp úgy viszonyul Michael Chabonhoz, ahogy a Megint hazavárunk Kun Árpádja a valódihoz. Pontatlan alteregó, prózai énnek látszó fiktív identitás. Mike tíz napig üldögél csontrákban haldokló nagyapja mellett, akinek a napi 20 mg hidromorfon hatására megered a nyelve. A nagypapa gyerekként kíváncsiságból kismacskát hajított ki az ablakon, felszökött és bekopogott mindenhová, ahová nem lett volna szabad. A katonaságnál hídrobbantásért vették elő, megjárta a II. világháborút, 20 hónap börtönre ítélték, mert telefonzsinórral akarta megfojtani az elnökét a vállalatnak, ahonnan elbocsájtották, megpróbálta levadászni a valaha élt „legmázlistább náci rohadékot”, és egy kígyót, ami állítólag az időskori szeretőjére, Sallyre maradt macska haláláért felelős. Ebből a masszív élményanyagból akár két-három nagyon erős sorozatévad is kijönne, de a 450 oldalnak, és a nem kronologikus narrációnak köszönhetően olvasva sem hat túl töménynek.

A memoárregény további fontos szereplője Mike francia/belga-zsidó nagyanyja, aki a családi legendárium szerint holokauszttúlélőként került Baltimore-ba, ahol egy zsinagógában megismerkedett a leendő férjével, majd a háborúban átélt szörnyűségek és a túlélői bűntudat hatására megháborodott és többször is pszichiátriai kezelésre szorult. Őrülete egy Bőrtelen Ló nevű fiktív lény alakjában jelentkezett, és egy hikoridiófa felgyújtásában csúcsosodott ki. (Erre a jelenetre reflektál a regény eredeti borítója, amit szerencsére a magyar változathoz is megtartott a kiadó.) A nagymama a lányával együtt érkezett Amerikába, akit Mike édesanyjaként ismerhetünk meg, és akit Mike nagyapja a regényben a sajátjaként nevel.

Chabon azt akarta, hogy a könyve épp olyan hangulatba hozza az olvasót, amilyenbe Benny Goodman Moonglow-ja hozza, ami egy nagyon lágy melódia, erős érzelmi töltettel. 

Csakúgy, mint az egyetlen magyarul olvasható Chabon-regény (Jiddis rendőrök szövetsége, Carthaphilus, 2012), a Ragyog a hold is virtuóz módon keveri a különböző zsánereket: a nagypapa II. világháborús megpróbáltatásai, köztük a Dora-Mittelbau koncentrációs tábor felszabadításánál megélt állapotok, majd a hajtóvadászat a náci űrmérnök, Werhner von Braun után, Vonnegutot és Pynchont hívja elő. A Súlyszivárvány bizonyos jelenetei olyan szépen illeszkednek a nagypapa által elhallgatott részletek helyére, hogy Chabon maga előzi meg a hasonlítgatást, és többször is beleírja Pynchont a könyvbe. A háború nemcsak egzotikus helyszínként van jelen a történetben, hanem egy olyan jelenségként, amelynek hatása az élet minden területén jelentkezik - a gazdaságtól a kultúráig. Chabon szerint minden visszavezethető a II. világháborúra, még a regénybeli nagyszülők házassága is. A poszttraumás stressz szindrómában szenvedő nagypapa, és a Bőrtelen Lovat hallucináló nagymama szerelmét bemutató jelenetek líraian ábrázolják két traumatizált ember kapcsolatát, és felvázolják a lehetséges menekülőutakat a holokauszttal kapcsolatba került zsidók számára. A nagymama egy apácazárdában és az elmegyógyintézetben, a nagypapa a Holdon találja, találná meg a menedéket.

A Ragyog a hold legérdekesebb és legunorthodoxabb jelenetei a mérnök nagyapa rakétamániájáról mesélnek: a férfi az űrrepülés megszállottjává válik, még a börtönhónapjai alatt is rakétát bütyköl a rácsok mögött, majd időskorában megbízást kap a NASA-tól, hogy készítsen rakétamodelleket kutatási és oktatási céllal. Chabon regénye egy megszállott guglizónak kész életveszély, órákat lehet tölteni az amerikai űrkutatás különböző állomásainak tanulmányozásával, vagy a SS-Sturmbannführer rangig jutott von Braun utáni nyomozással, akinek háborús bűnei fölött egyszerűen szemet hunyt Amerika, és tudását a saját űrprogramjának felvirágoztatására használta. Houston, we have a problem.

Bár a Ragyog a holdnak is megvan a saját sötét családi titka, Chabon nem követi el azt a hibát, hogy ennek a titoknak rendel alá mindent, hogy eköré kanyarít klasszikus családregényt – remek arányérzékkel csak a könyv vége felé lebbenti fel róla a fátylat, és hagyja, hogy az olvasó végezze el a munkát.  

– A tiéd lehet. Neked adom. Ha már nem leszek, írd le. Magyarázz meg mindent. Rejts mögé jelentést. Használj benne sok olyan flancos metaforát. Tedd az egészet időrendbe, ne ilyen összevissza, ahogy én. Kezdd azzal az éjszakával, amikor születtem. 1915. március másodika. Akkor éjjel holdfogyatkozás volt. Tudod, mi az?

– Amikor a Föld árnyéka eltakarja a Holdat.

– Nagyon jelentőségteljes. Biztos tökéletes metafora lesz valamire. Kezdd azzal.

– Elég közhelyes – mondtam. (257. o.)

- teszi az unokája kezébe élete történetét a nagypapa, ám Mike a kérése ellenére félredobja a kronológiát, bár tényleg szükségét érzi néhány flancos, és felesleges költői képnek („A bükkfák összeverődtek a ködben, annak titkosírásába csavarták törzsüket”; „Olyan szaga volt, mint a szentség szó hangzása.”), amit Chabon részéről akár biztonsági játéknak is minősíthetünk. Lehetetlen eldönteni, hogy a saját, kevésbé jól sikerült képei-e ezek, vagy csak Mike szájába adta őket.

A közhelyes metaforát sem sikerül teljesen elkerülnie. Bár a regény látszólag a nagypapa életének krónikája, középpontjában valójában nem az amerikai zsidó sors áll, hanem az emlékezés problematikája, lehetetlensége, az emlékek megbízhatatlansága, valamint a hazugság mint az emlékezés egyik formája. Egy jelenetben Mike anyja előkeresi az egyetlen emléket, ami a nagymama európai múltjából megmaradt: egy fényképalbumot, benne négy fényképpel; ám amikor kinyitja, rájön, hogy a fotóknak nyomuk veszett. Mike arra kéri az anyját, hogy mesélje el, mi volt rajtuk, ezzel pedig gyakorlatilag megmagyarázza, hogyan tölti ki a memoáríró a lyukakat, amiket valós dokumentumokkal és a túlélők visszaemlékezéseivel nem volt képes.

Chabon nemcsak létező és elveszett fényképeket használ szemléltetőeszközül, de a kitüntetett figyelmet kapó lábjegyzetekben tájékoztatja az olvasót Mike kutatásainak sikereiről és sikertelenségéről, elképzeli, mit mondott az anyja, amikor először olvasta a kéziratot és rendszerezi a nagyszüleiről elraktározott tudást („Az öt legkorábbi emlékem nagyanyámról”). A valóságosság látszatának fenntartása rendkívül hatásos írói eszköz, melyre olyan apróságokkal játszik rá, mint saját első feleségének, vagy a szülei válásának emlegetése. A Ragyog a hold egyszerre fricska a prózai ént és a szerzőt összemosni hajlamos olvasónak és a skatulyákban gondolkodó kritikának; egy olyan hazugság, amit bármeddig elhallgatna az ember.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!