Stephen King: Blaze (Richard Bachman álnéven)
Európa, 256 oldal, 2009, Ford.: Bihari György
Stephen King-sorozat
Kár mentegetőzéssel kezdenie Kingnek a könyv bevezetőjét (egyesek szerint eleve kár megírnia ezeket a jópofáskodó prológokat), mivel a Blaze a legjobb, az utolsó húsz évben a neve alatt megjelent regény (bár még csak nem is a neve alatt jelent meg, King ezúttal is a nem létező Richard Bachman mögé bújt, mint mindig, mikor szégyenli valamelyik munkáját). Kénytelen vagyok ilyen faramuci módon fogalmazni, hiszen a Blaze nem most készült, nem most írta, hanem majd negyven évvel ezelőtt. Kiadni viszont most adták ki, valami kartondobozból került elő a kézirat.
A Blaze, James Ellroy-t idézve, lean and mean. Na jó, szikárnak ugyan szikár, de durvának nem durva, King szentimentalizmusa szabotálja utóbbit, ezért nem lesz belőle mondjuk egy jimthompsoni rémálom (a jimthompsoni rémálom az jó). És pontosan e szikársága miatt a legolvashatóbbb King régóta: nincs túlírva, nem válik unalmassá - a fiatal, éhes író tollából került ki, nem a milliárdos mogul körmölte papírra, akinek mára már fogalma sincs miért ragad magával minket egy sztori.
Ezért érthetetlen a pironkodás: tempós, nem tökölős, ütős majdnem-krimi a Blaze. Az író szándékai sajnos túlságosan nyilvánvalóak, úgy akar minket megríkatni, hogy közben azért a sztori hard-boiled maradjon, mégis, ez a nyilvánvalóság nem válik hátrányára. Amint az expozíció a maga teljességében kitárul, és tisztába kerülünk azzal, hogy a könyv egy, az emberi agresszió által visszamaradottá rombolt szerencsétlen, jólelkű óriásról szól, akit a világ egy milliomos csecsemőjének elrablására kényszeríti rá, abban a pillanatban már nagyjából tudjuk, a történet merre csavarodik majd, sőt, még a végkifejlet is felderenghet előttünk. Nem is fogunk tévedni.
Nem ez, ami számít, hanem ahogy King ezt a történetet elmeséli. Az a fiatal srác, akinek ez a könyv a fantáziájából a hetvenes évek elején kifolyt, egy majdnem-mester: a hatáskeltés olyan erős képességének van a birtokában, amely pár éven belül a világ legolvasottabb szerzőjévé teszi. Fantasztikusan ért a pátoszhoz, elképesztő, ahogy a giccs és a valódi beleérzés kötelén táncol, anélkül, hogy lezuhanna.
Hitchcock mondta, hogy a művészet az érzelem. Mégis, a magukat művészként aposztrofáló egyedek nagyrésze totálisan képtelen arra, hogy katarzist váltson ki a közönségéből. A fiatal King erre pofátlan ügyességgel képes. Meg is lett a jutalma.
