B+
Prizma Filmművészeti folyóirat, 2009/1121 oldal, 690 Ft.
Vége a nyárnak, itt a szeptember, rendet raktunk az íróasztalon, és előkerülnek olyan elveszettnek hitt dolgok, mint a Prizma filmművészeti folyóirat. A Prizma első száma még májusban jelent meg, júliusban tartottak is lapbemutatót a Nyitott Műhelyben, és lassan már a második szám érkezik, mire végére értem az elsőnek. Ebből is látszik, hogy a Prizma egyáltalán nem könnyű olvasmány, amolyan Árgus köpönyegbe (Vl kedvenc lapja) bújtatott Metropolis, jóval fiatalabb szerzőgárdával, és nagy elhatározásokkal.
Fiatalok, lelkesek, formabontók és ez jó: eleve menő benettonzöldre designolták az egész lapszámot, és David Cronenberget tették az középpontjába, így olyan érdekes témákról írhattak mint a test, szexualitás, média, digitális kultúra, paranoia, tudat, érzékelés. Éljen az új hús! - hirdeti bátran a Prizma, ami ügyes címlap David Cronenberg nevével megspékelve, hiszen eléggé összetett, kevéssé megírt, ugyanakkor kellőképpen populáris alkotó ahhoz, hogy olyanok is kézbe vegyék a lapot, akikre egyébként a filmes folyóirat olvasás nem jellemző.
Mondjuk nem is biztos, hogy pont a Prizma csinál nekik majd kedvet: Pálos Máté Baudrillard-idézetekkel terhelt programadó szövege kemény, de helytálló felütése a Cronenbergről való tudományos beszédnek, Nemes Z. Márió is alaposan helyreteszi a testkritika kapcsán felmerülő antropológiai kérdéseket, lazítani Jankovics Márton az összeesküvéselméletekről és Sepsi László videójátékokról szóló írása közben lehet csak.
A fiatal elméleti szerzők mellett hiánypótló fordításoknak is helyt ad a folyóirat: olvashatunk a Karambol forgatókönyvéből, Chris Rodley: Cronenberg on Cronenberg című munkájából is közölnek részletet, és J.G. Ballard Karambol című könyvébe is belefordítanak. Mark Browning magyar nyelven meg sem jelent Cronenberg monográfiáját (David Cronenberg: Author or Film-maker) is recenzálják, tehát a Prizma bevallottan azoknak a fanatikusoknak készül, akik a mozgóképnek és a filmmel való foglalatoskodásnak szentelik minden idejüket, és szívesen elmélkednek posztmodern keretrendszerek között mondanivalóról.
A félig-meddig konkurenciának számító filmelméleti és filmtörténeti folyóirat, a Metropolis is hasonló utat jár be, a Godard, Eizenstein, Orson Welles-vonal után lassan ők is nyitottak olyan a marginálisabb, az önmagába zárt filmes körökből kicsit kilógó témák felé mint Bollywood, a tévésorozatok vagy legutóbb az animációs filmek. Most hirtelen eszembe jutott még a 2005-ben hasonló igénnyel indult Apertúra, amely azóta is, igaz kevésbé koncepciózusan, de boldogan működik a világhálón.
Igazából azt nem értem, hogy a Prizmát miért negyedévente megjelenő print formában találták ki, valószínűnek tartom, hogy az iszonyú merev gondolkodási rendszerben működő magyar filmes világban tényleg offline publikációkra van szükség ahhoz, hogy észrevegyék az embert, ha egy csapat lelkes ELTÉ-s készített volna egy ütős blogot, a nagy öregek bizonyára csak legyintettek volna a kedves-helyes fiatalok láttán. Ezt elkerülendő a Prizma szerkesztői előléptek egy impozáns kiállású, kicsi, női táskában is pompásan elférő stílusos kiadvánnyal és cseppet sem könnyed tartalommal.
A Prizmát jó sokáig kellett olvasnom, tehát sokáig is kellett különböző táskákban is hurcolnom, úgyhogy a papír minősége is kiállta a terheléses vizsgálatot. Talán a betűk túl aprók, nekem a belső margó is kicsi volt, kellett néha feszegetni az újságot rendesen. Vannak benne rajzok is, most Bakó Tamás grafikáit választották, de a beköszöntö szerint nyitottak a képregények felé is.
Személy szerint nagyon örülök, hogy K2 elnevezéssel rendszeres rovatban foglalkoznak majd a kisfilmekkel is: a kiemelt tematika miatt nyilván most Cronenberg kisfilmjei és tévés munkái voltak terítéken, de nagy örömömre, ha röviden is, de becsúszott egy kis Chris Cunningam is, sőt a rövidfilmek és videóklipek mellett a mozgókép olyan mostohán kezelt területeinek is elméleti felületet adnak, mint a kísérleti (itt: non-narratív) film.
Van még egy kritika rovat is, ennek sok értelmét nem láttam: A pankrátorról és az Apaföldről írnak okosakat, de nem érzem, hogy ezek az írások ne jelenhettek volna meg más filmes folyóiratban, nincsen speciális prizmás ízük. (Aronofskyt Cronenberggel a test tematika még összeköti, de az Apaföldet Nagy Viktor Oszkár életművében és motívumrendszerében vizsgálják.)
Közben elindult a folyóirat honlapja is, ahol flashformában bele is lehet lapozni az újságba is, de nem csakis és kizárólag a print változat online kiadása, éppen e poszt írása közben került ki egy youtube videókkal turbózott összeállítás David Firth animációiról, úgyhogy ezek szerint a Prizma mint folyóirat nemcsak negyedévente létezik, hanem egy folyamatos műhelymunka nyomtatott formájú összegzése.
A Prizmának lesznek további számai, várják is az absztraktokat a következő témákban: Jim Jarmusch (közepes ötlet) erotika és pornográfia a filmművészetben (ebből még valami jó is kisülhet), magyar műfaji film (jaj) - visszajutottunk oda, ahonnan indultunk: Cronenberg hálás téma, figyelemfelkeltő, érdekes, felkavaró cikkeket lehet róla írni, jó indítás egy lapnak, de a következő számokban dől majd el, hogy mennyire életképes a kezdeményezés: a magyar műfaji film kapcsán születő írásokra pedig őszintén kíváncsi vagyok.
A Prizma ezzel a nyitással elhelyezte magát egy köztes, a magyar filmes szaksajtóban valóban vakfoltnak minősülő helyre: a populárissal határos témák elmélyült vizsgálatára vállalkoztak, és remélhetőleg ezt tartani tudják majd, mert különben menthetetlenül beleszürkülnek az így is túlzsúfolt mezőnybe. Ehhez pontos problémafelvetések és tudományosan is helytálló szövegekre van szükség, az első szám ebből a szempontból megfelelt, jöhet a következő, ott majd osztályozáskor jobban megnyomjuk a ceruzát, most mi leszünk az egyetlen olyan kritika, ahol nem dörgölik a Prizma orra alá, hogy a Placebonak férfi énekese van.
Ennél is részletesebben:
Dercsényi Dávid pedig kielemezte az egész lapot
The Silencer forgatta a Geekz-en
