B+
Batman: Halotti maszk
Alkotó: Nacume JosinoriKépes Kiadó, 2010, 208 oldal, 1990 Ft.
Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
Aki Batmant szereti, a Halotti Maszkot is szeretni fogja.
Miért szeretem Batmant? Olyan jó nyomozó, mint Sherlock Holmes. Olyan bokszoló, mint Muhammad Ali. Úgy jet kune doo-zik, mint Bruce Lee. Olyan doktor, mint Justice. Úgy néz, mint a piszkos tizenkettő. Úgy néz a mikroszkópba, mint Szent-Györgyi Albert. Úgy tudja elméjét koncentrálni, mint Buddha. A jó ügyért küzd, mint egy mesebeli nemes lovag. Őrültebb, mint Joker. Keményebb önmagánál. Mindent legyőzött már, amit ember legyőzhet, annak ellenére, hogy nincs szuperereje. Titokzatos és tökéletes. Önmaga. Szimbólum. Két dimenziót meghaladó, valós alak.
Ahogy mindenki, ő is volt fiatal. Járt Keleten, megtanulta a nyílt és titkos tanokat és technikákat. A kilencvenes években magyarul Batman-nel már jártunk Japánban, ahogy nindzsákat is láttunk már Gotham-ben. A téma nem új, a feldolgozás igen.
Ez a kötet bemutatja, hogy nem csak "comicul" lehet Batmant mesélni. Mivel ez a "hang", a japán mesélő stílusa ritka, mint a fehér holló, csak ezért is érdemes végigolvasni. Először is: négy darab negyvennyolc oldalas mangafüzetnek készült, ez került egy kötetbe, nem huszonnégy oldalas füzetek sora, ahogy a legtöbb nyugati Batman. Hiányoznak az amerikai sorozatokban általános, részeleji összefoglaló részek, más a történet dinamikája, mint azt megszokhattuk. Mivel olvasunk mangát, mégse szokatlan, hanem érdekes a játék, vajon Batman-kötet manga formában, vagy manga, melyben Batman a főszereplő. Na, ezt most én se értem teljesen. (A hatvanas évek Batman-comic-kópiáitól annyi idő telt el, mint Tezukától Boncidáig.)
A kötet szerzője Nacume Josinori, a rajz "teljesen jó". Külön (nosztalgikus kitekintéssel) a kötet rajzáról és magáról a Batman-ábrázolásról. A "teljesen jó" - ha kizárólag a Batman-figura kivitelezését nézzük - persze messze van a késő gyerekkorban bevésődött Batman-ábrázolásoktól. Mit kaptunk akkor a Semic füzeteiből? Először is, Jim Aparot: fénykorában készült Batman-jei fájdalmasan kifejezők, elkapnak valamit a főszereplő naiv, tiszta jelleméből, sűrítetten ábrázolják Bruce Wayne és Batman minden fontosabb tulajdonságát: (akkor még hitt a jóban) ártatlanságot, keménységet, érzékenységet az ártatlanok fájdalma és szenvedése iránt, nemességet, és fura valami viktoriánus kisugárzást - legalábbis én ezeket belelátom. Maszkja és köpenye óriási, nehéz, fülei hosszúak, kezei nagyok. Mintha cápabőrt viselne. Ritka az árnyékból figyelő/előbukkanó Batman. Szomorúan tiszta figura, de tud félelmetes is lenni. Azért inkább szomorú. Aztán kaptunk egy jó nagy adagot Norm Breyfogle-ból (és Alan Grantből). A művész szimbolikus Bartman-jei a sötét gothami utcák fájdalmát, a kisemmizettek sikolyát sűrítik, démoni köpenyben két ítélkező szempár, és egy összeszorított fehér fogsor. Ő már kapu a végzetbe, a kárhozat transzportere, fenyegető fekete árny, nem nagy amerikai jóbarát vagy apafigura, inkább igazságosztó elemi erő a mocsokban. Minden korszak megtalált egy-egy kiváló írót és rajzolót, akik együtt végül ikonná tették Batmant. A DC-nek kiváló rajzolói vannak most is, de a modernek legjobbjai, mint akár Jim Lee, vagy Michael R.I.P. Turner is hiába rajzol tökéletesen, a kornak megfelelően, de nem ábrázol - sugárzó, telibetalált hangulatot. (Akadnak azért most is ilyenek = a nagy számok törvénye.)
A Halotti Maszk Batman-je nem rossz: a Denevéremberen edződötteknek átlagos, érdekes. A maszk orra szélesített, ilyet ritkán látni, leginkább a filmekben látottakra hasonlít. A ruha többi része klasszikus Batmant idéz. Bruce Wayne ábrázolása viszonylagosra sikerült, mangában sokkal karakteresebb arcokat is rajzolnak. A többi szereplő, a környezet felnőttesebb rajzú manga (magyarul szeinen), jófajta. Aki szereti az esztétikus alakokat, részletes, realista környezetet, nem csalódhat. A lányok szépek, a fiúk jóképűk, a rossz szereplő és a mellékszereplők japán szokás szerint kissé karikírozottak. Ha esznek, a tálcán mind a nyolc fogás felismerhető: ez a részletesség Amerikában csak a jobbak jellemzője. (Európában természetes.) Sok a közeli kép, nincsenek szédítően nagy panorámák, de végig a szemnek kellemes a történet. Az amerikai kiadáshoz képest többet is látunk: ott nagyobbak a szóbuborékok, többet takarnak a képből. A betűk ugyanakkorák. A fordítást megítélni nem tudom, mert még magyarul se tudok igazán. A hangeffekteket nem magyarították - ez néhol furi.
Felnőttes fenntartásaink lehetnek a kötet iránt: a történet jobb, mint átlagos, de a kimelkedőnél átlagosabb (miért nem készül több modern manga Batman-ből, hogy lehessen összehasonlítási terep, lesznek-e zseniális Batmangák - A+-osak), de kifogásaink a megjelenés ellen nem. Ahogy a jobb Batman-ekben, ismeretterjesztés és szórakoztatás találkoztak. A maszkok jelentéseiről sok dolgot megtudhatunk, ha eddig nem tudtuk őket - izgalmas módon. Véres, de nem vészesen. A történetet nem írom le, a szokásos Batman-témák: kitartás, hűség, bosszú, belső és külső harcok, egymásnak feszülő eszmék, romantika, katana, japán falu, toronyház, kiállítás ésatöbbi.
