Az üvegműves szerelme

C

Theresa Révay: A muranói üvegműves lánya Fordította: Kiss Kornélia

Athenaeum Kiadó, 2009, 3200 Ft, 464 oldal

 

A második világháború pusztításai után a velencei üvegművesek a túlélésért küzdenek. Noha a háború megkímélte városukat és gyáraikat, a gazdasági összeomlás őket sem kerülhette el. Az egyik leghíresebb üvegműves dinasztia, a Grandi család örököse, Livia Grandi is a túlélésért harcol. Haldokló nagyapja és a háborúból testileg-lelkileg megtörten hazatérő bátyja helyett a velencei hagyományokra fittyet hányva nő létére neki kell talpra állítani a családi műhelyt és megóvni a versenytársaktól.

Európa egy kevésbé szerencsés pontján, Csehországban a szudétanémet üvegművesek épp a kitelepítésre készülnek. A szovjet csapatok garázdálkodásai és a csehek gyűlölete közepette kénytelenek elhagyni szülőföldjüket, gyáraikat, műhelyeiket, hogy Bajorországban nem kívánt menekültként kezdjenek új életet. Közéjük tartozik Hanna Wolf is, aki egyetlen kincseként híres üveggravírozó bátyja mestermunkáját menti ki a házukból. Hanna számtalan német nőhöz hasonlóan erőszak áldozataként, cseppet sem kívánt apátlan gyermekével és magatehetetlen édesanyjával egy átmeneti táborban él, emberhez méltatlan körülmények közt, sértetten, méltóságától megfosztottan, a kollektív bűnösség fenyegető árnyával a feje fölött.

Eközben Metz-ben Francois Nagel sikeresen indítja újra a háború után családja üvegablak-gyárát, és városi házuk békéjében, jólétben várja haza nővérével a háború alatt szovjet hadifogságba esett fivérét. A három üvegműves család sorsa a háború utáni évek zűrzavarai közepette egybefonódik. Az üzleti partnerként Velencébe látogató Francois és az őt elbűvölő Livia Grandi egyszeri fellángolásából gyermek fogan, Livia így mindent hátrahagyva Metz-be költözik, és sógornője fenyegető alakja mellett próbál beilleszkedni a francia középosztályba, kevés sikerrel.

A háborúból hazatért Andreas Wolf a menekülttábort maga mögött hagyva, húga haragjával mit sem törődve Franciaországba utazik, hogy újra elhelyezkedjen egykori mesterei mellett, és elölről kezdje az üveggravírozást. Így ismerkedik meg Liviával, aki a házasélet és az anyaság unalmai elől menekül a környékbeli üveggyárak kiállításaira. Livia és Andreas szenvedélyes, kiszámíthatatlan kapcsolata a maga módján mindhárom család életét felforgatja.

A könyv címe és a fülszöveg is arra enged következtetni, hogy az összekötő kapocs a három család között az üvegművesség, az évszázadok óta gondosan őrizgetett titok lesz, ám ez nem igaz. Ami ezt a három családot egymás mellé sodorja, az nem más, mint a szerelem. Az, hogy a történetben mindenki üvegműves, csak körítés, valójában egy romantikus családregényt olvasunk. Kissé nehezményeztem ezt a félrevezetést, mert én bizony elsősorban a muranói üvegek iránti rajongás miatt vettem le a könyvet a polcról, és jobban örültem volna, ha az író jóval több figyelmet fordít erre a csodás anyagra, nagyobb szerepet szán a gyártási folyamatoknak, a műhelyeknek, a csodás műtárgyaknak, és jóval kevesebbet a szappanoperaszerű családregénynek.

És ha már választhattam volna, bizony jóval kevesebbet – inkább semmit sem – szerettem volna olvasni a háborús szenvedésekről. Egyfelől méltányolható törekvés, hogy a „másik oldal” szenvedéseit, megaláztatásait, a „velük” szemben elkövetett igazságtalanságokat is be kell mutatni, de nem hiszem, hogy egy romantikus regényben van ennek a helye. Arról nem is beszélve, hogy ha a háború borzalmait csak mint a nagy érzelmi csúcspontok körítését mutatják be, azzal súlytalanná és hatásvadásszá válik az egész. A legnagyobb gond ezzel a könyvvel az, hogy egyszerre három regény akar lenni – háborús, romantikus és az üveggyártásról szóló.

Amit viszont a javára kell írni, azok a remek jellemrajzok, minden szereplő él, lélegzik, van egyénisége, lehet szeretni vagy utálni őket. Livia és Andreas kétségbeesett, testiségben bővelkedő szerelmi jeleneteiben pedig többet fedezhetünk fel a világégés utáni reményvesztettségből, a szétzilált életekből, a múltjuktól megfosztott, idegenbe szakadt emberek elveszettségéből, mint az összes háborús jelenetből együtt. Theresa Révay jól ír, vannak briliáns mondatai (amiknek magyarításáért a fordítót is dicséret illeti), és jól áll neki a romantika. Jobban jártunk volna, ha nem akar ilyen sokat markolni, hanem ír egy vállaltan régimódi romantikus családregényt, a háborút és az üveggyártást meg meghagyja másnak.