Jevgenyij Zamjatyin: Mi
fordította: Földeák IvánCartaphilus, 2008, 237 oldal, 2500 Ft
Zamjatyin jövőbeli üvegvárosában a matematika legelemibb műveletei szabályozzák a teljesen elgépiesedett életet. Ismert világunk egy üvegfal túloldalán terül el, amelyet a Kétszáz Éves Háború után húztak fel a kőolaj alapanyagú élelmiszereken élő populáció tagjai. A Rend-Tábla másodpercre pontosan meghatározza a napirendet, az ettől való eltérés súlyos retorzióval jár. A szex csak jegy ellenében művelhető, és csupán ezekben a félórás periódusokban szűnik meg az üveg anyagiságából származó kínos átlátszóság – egy pillanatban húzódnak be a függönyök, hogy aztán egyszerre, ugyanazon pillanatban nyíljanak újra szét. Ám ez is csak illúzió: az Őrzők mindenre figyelnek, ráadásul kötelességük is foltot vagy foltokat találni a rendszer hófehér palástján, hiszen az állami ünnepségek egyik kötelező epizódja az antik verslábaktól zakatoló propagandakölteményekkel kísért kivégzés. Az ember és a név fogalmai ismeretlenek – az Egységes Állam tagjai számokat viselnek. Ebből a matematizált világból serkennek ki D-503 vázlatai, amelyek nem szívmelengetőek, de vannak olyan érdekesek, mint Winston Smith 1984-ből származó, telekép előtt körmölt feljegyzései.
A regény alapjául szolgáló vázlatok szerzője és főszereplője D-503, az INTEGRÁL Építője. Az űrhajó az Egységes Állam üzenetét rejtő palackja, D-503 a galaxis más kultúráiba transzportálandó szövegrengeteg egyik szeletkéjének szánja feljegyzéseit. Elsődleges intenciója az, hogy a tökéletes rendszer dicsőségét epikus keretbe helyezze, de egy váratlan esemény hatására a szöveg egy vallomásos, szerzőjét saját magával folytatott diskurzusba kényszerítő írássá válik. Az Állam tagjainak lelke egy megsemmisítendő immaterialitás, a képzelőerő pedig vírus – I-330 hatására viszont hősünk megbetegszik, írástervezete pedig több helyen léket kap. A rendszer csupán egyszerű kapcsolati hálók kiépülését teszi lehetővé – D-503 egy nyílt és kényelmes „szerelmi” háromszög egyik csúcsaként osztotta meg életét az INTEGRÁL és az ágy között, de I-330 feltűnése után kész arra, hogy ezt az alapvető struktúrát is megbontsa. Az illegális kábítószereknek tekintett nikotin és alkohol, valamint az új ismerőssel töltött perceknek köszönhetően D-503 személyisége lassan két részre szakad. Az egyik rész megmarad a matematikai maximák meglehetősen szűk tartományában, másik énje viszont egyre gyakrabban szemléli az üvegfal túloldalán repkedő madarakat és széllengette faágakat. Az első emberpár történetéből ismert, végérvényes döntést eredményező Vágy napról napra új szubjektumot farag D-503-ból, vagy ha úgy tetszik, felerősíti emberi énjét a gépiesítettel szemben.
A regény tükröt tart a mindenkori emberiség elé, ennek remek szimbóluma a kötet borítóján – és a szövegben többször – megjelenő címbe implikált, tulajdonnévi státuszt betöltő ’Mi’. D-503 saját Énje és a tömeget, a naiv elnyomottak tömegét alkotó rendszer, a Mi között hezitál. Ennek a hatalmi képződménynek nincs szüksége egyénekre, az is csak valami ősidőkből megmaradt bugyuta reflexnek tulajdonítható, hogy az INTEGRÁL építését az ún. Építők vezetik. Gépek menetelnek libasorban minden reggel munkahelyükre, gépek játszanak le egy szexuális aktusra emlékeztető mozdulatsort, és gépek tapsolnak egy virtuális metronómot követve az állami ünnepségek alkalmával, amikor a Jótevő, a Nagy Testvér képzeletbeli unokatestvére egy újfajta ópiumot szór a tömegek fejére. Ez az ópium hiteti el az Állam minden számával, hogy „minden a legnagyobb rendben”, megvalósították a tökéletes államszerkezetet.
A híresebb anti-utópiákat, disztópiákat ismerő olvasók számos áthallásra lehetnek figyelmesek. Nem véletlenül. Egyes források szerint Huxley és Orwell is sokat nyúlt Zamjatyin először angolul megjelent, hazájában betiltott, és csak a gorbacsovi érában kiadott regényéből. A Zöld Fal tövében álldogáló Régi Ház Winston és Smith 1984-beli menedékhelyére, a Rend-Tábla a teleképre hasonlít, de még hosszan lehetne sorolni a jellegzetességeket. Ez azonban semmit nem von le a Mi értékéből – egy újabb vízióval ismerkedhetünk meg, amely a 20. század eleve pusztulásra ítélt rendszereit helyezi egy fiktív narratíva középpontjába. Ahogy fejlődünk, és válik egyre modernebbé a technika, illetve gyorsabbá az élet, a jövőről szóló esztétizáló látomások is mélyebb és szélesebb árkot ásnak az aktuális jelen és a megszólaltatott jövő közé. Zamjatyin 1921-ben írodott szövegének alapjául egy akkori kontextus szolgált, annak minden gyümölcsöző és baljós ígéretével együtt. A Mi számtalan üres hellyel tarkított konfessziójának jelenleg nincsen ismert denotátuma, de a jövőbe beleírt jelen sugallta szkepszise így is túlmutat a szimpla szerzői fantázián. Ha így nézzük, Zamjatyin regénye kordokumentum. Vázlatszerű, de nem vázlatos – töredékes jellege reflektál a jövővel kapcsolatos kételyekre. Tömörségében is könnyed, futurisztikusságával együtt is elemi, mindennapi cselekményt integráló szöveg. Kihagyhatatlan.
