B. Lotterfeld: Armageddon Reality Show
Konkrét Könyvek, 2013, 368 oldal, 2792 HUF
B+
Első mondat: Volna kedved velem... megmenteni a világot?
Itt a világvége, és nem is akárhogy. Nem zombijárvány terjed (túlhasznált), nem aszteroida becsapódás fenyeget (unalmas), nem atomháború tör ki (elcsépelt), hanem Jézus és az Antikrisztikus seregei néznek farkasszemet egymással, vagyis maga a bibliai világvége, a nagykezdőbetűs Armageddon ideje jött el. Mert az sosem megy ki a divatból. Az emberiség viszont igen. És ezt nem mindenki hajlandó elfogadni, különösen Richard Love londoni zenei producer nem, aki leírhatatlan bunkóságként fogja fel, hogy az égiek rászervezték a világvégét nagy, önmegvalósító lemezbemutató koncertjére (aminek persze ő csak háttérembere, mert ilyen-olyan sikerei ellenére is elérte, hogy megmaradjon lúzernek). Ráadásul még takarítania is neki kell: a sors (vagy valami) ostoba összejátszásának köszönhetően rá és haverjára marad a világ megmentése. Szóval, a világ baszhatja. Vagy mégsem?
Love-nak és szűkszavú, szűkmodorú, de technikai zseni haverjának össze kell szednie a múltból (ami valójában nem a múlt – de ez hosszú) hét fontos, nagy embert, akiknek szerepük volt a világ formálásában, és meggyőzni őket, hogy véssék aláírásukat egy nyilatkozat alá, miszerint az Isten feldughatja magának a mennyet, az Ördög meg a poklot, ők nem kérnek egyikből sem, tessék szépen békén hagyni a teremtés röhejes koronáját a maga röhejességével együtt. Love-ék végigvágtáznak a történelmen, találkoznak többek közt Ábellel, Jézussal, Mohameddel és Shakespeare-rel, hogy negálják a jelenükben készülődő Végső Csata következményeit.
A B. Lotterfeld írói álnév Király Ferencet (A Csillagok hegyén) takarja, és büszkék lehetünk arra a lendületre, humorra és intelligenciára, amivel már az első oldalakon a lovak közé csap. Arra még inkább büszkék lehetünk, hogy mikor nagyjából a könyv harmadánál járva azt hisszük, belőttük hazánkfia stílusát (áhá, itt van a magyar Christopher Moore!), Lotterfeld szőnyeget ránt alólunk, és a teológiai fejtegetések és a súlyos emberi(ségi) dráma kombinációjának meglepő sokkjával vesz új irányt.
Eljutni a bibliai alakok és események egyszerre tiszteletteljes és veszettül komikus ábrázolásától (ld. a nőt, aki csak arra emlékszik a hegyi beszédből, hogy Jézus milyen daliás legény volt, és milyen szépen lobogott a haja a szélben) a náci haláltáborok pokláig, aztán abból először egy frenetikus és döbbenetesen merész viccelődést faragni, majd lesújtani az olvasóra a téma pörölyének teljes súlyával, nem kis teljesítmény. És akkor a finálé, maga a címbeli valóságshow, még bőven hátravan.
Lotterfeld humora hol kedves, hol gonosz, hol egyszerűen csak piszkálódó, de mindig élvezetes, vallási témájú eszmefuttatásai ellenben releváns kérdésekkel foglalkoznak, komolyan, de frappánsan, és az egészet átszövik a folyamatos – és manapság, úgy látszik, elkerülhetetlen – popkulturális utalások és a főhős egyre kevésbé vicces, viszont annál fajsúlyosabb karakterdrámája. Szokatlan és furcsa kombináció ez, és Lotterfeld nem is tudja végig ugyanazt a szintet hozni: a sztori itt-ott megbicsaklik, a műfaji/stilisztikai kavalkád elemeinek egyensúlya meg-megcsúszik, de összességében a koncepció mégis működik, és nem csak a puszta szokatlansága, hanem a belefeccölt tehetség miatt is. Az Armageddon Reality Show vadsága, filozofikussága és kiszámíthatatlansága piszkosul szórakoztató és elgondolkodtató.
