Al Gore: A jövő - A globális változás hat mozgatórugója
HVG Kiadói Rt., 2013, 556 oldal, 3871 Ft
Al Gore egy 2007-es konferencián (fotó: MTI/Index)
A nem túl távoli jövőben járunk: az emberiség túlnépesedett, a Föld országait szűnni nem akaró aszályok és viharok tépázzák, az állat- és növényfajok csaknem fele kihalt. A demokrácia immár a múlté, a nagyvállalatok bábjaiként működő kormányok leginkább állampolgáraik megfigyelésével vannak elfoglalva. Mindennapivá vált a klónozás és a szervnyomtatás, a gazdagok körében pedig a születendő utódok géntuningolása a divat, ami még inkább bebetonozni látszik a társadalmi különbségeket. És nem, most nem a legfrissebb posztapokaliptikus sci-firől van szó, hanem Al Gore új könyvéről, melyben szokásához híven az emberiség lelkiismeretének fekete dobozába igyekszik bekukucskálni Bill Clinton egykori alelnöke.
Kétségbeesni vagy a hátsó kertben bunkerépítésbe kezdeni azért még nem kell, a fenti disztópia eljövetele ugyanis nem történelmi szükségszerűség, pusztán az előttünk álló legrosszabb forgatókönyv. Gore szerint tehát van még esélyünk ezen monumentális katasztrófafilm sztorijának átírására, ám csakis akkor, ha először tudatosítjuk a globális folyamatokban rejlő veszélyeket, majd közös erővel fel is lépünk ellenük.
Mindebben persze nincs sok újdonság, hisz a környezetvédelem már Gore politikai pályafutásának is központi témája volt, visszavonulása óta pedig ő lett a globális felmelegedés elleni küzdelem utazó nagykövete és elsőszámú - ám sokak szerint hamis - prófétája. Előadások, könyvek és cikkek sorában foglalkozott a bolygónkra leselkedő veszélyekkel, míg a legnagyobb figyelmet a 2007-ben Oscar-díjjal jutalmazott Kellemetlen igazság című dokumentumfilmjével vívta ki, mely a mai napig heves viták kereszttüzében áll (volt tudós, aki például harmincöt "kellemetlen igazságot" olvasott Gore fejére a film állításaival kapcsolatban). Az új könyv szerencsére nem pusztán újra felmondja az eddigieket: Gore hátralép egyet a körülöttünk kibontakozó környezeti katasztrófától, és nagyobb látószögű lencsén keresztül veszi szemügyre emberi fajtánk borús jövőjét.
A globális felmelegedés témája ezúttal csak az utolsó fejezetben jön elő, amit megelőz a globális változás öt másik mozgatórugójának alapos vizsgálata. Így kerülnek terítékre a munkaerő- és a pénzpiac világméretűvé bővülésének, vagy az emberiség kollektív idegrendszereként funkcionáló internetnek a hatásai, az amerikai demokrácia hanyatlása és gyengülése, a túlnépesedés riasztóan emelkedő görbéje, valamint a genetika és a technológia nászából kirajzolódó bioetikai kérdések. A nagyobb téma persze nagyobb terjedelemmel is jár, így A jövő a szó fizikai értelmében is súlyos és tekintélyt parancsoló példány. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a csaknem 600 oldalból mintegy 150-et (!) csak a jegyzetek tesznek ki.
Gore tehát láthatóan igyekszik előre bebiztosítani magát a munkásságát érő kritikák ellen, azzal, hogy lépten-nyomon tudományos hivatkozásokkal ruházza fel állításait. Ebben az igyekezetében nem mindig jár sikerrel: a szöveg hatásvadász elemei és retorikai fordulatai ugyanis rendre elárulják, hogy vérbeli politikussal van dolgunk, aki most éppenséggel egy fontos ügy mellett kampányol. Ezzel a görcsös igazolási vággyal az a fő probléma, hogy Gore sokszor széleskörűen vitatott kérdéseket, vagy akár a saját politikai nézeteit is a tudományos igazság látszatával igyekszik felruházni, amivel azonban beárnyékolja az amúgy kulcsfontosságú kijelentéseit is. A politikának ugyanis lételeme az egyszerűsítés, valamint a jól megjegyezhető, hatásos állítások hangoztatása. Nincs mit tenni, ilyen a természete. Ez a politikusi mentalitás azonban elég gyakran felszínre is tör A jövő lapjain, kikezdve a könyv tengernyi hivatkozása által sugallt tudományos jelleget. (és akkor a személyes hitelesség kérdését még nem is érintettük: Gore sok kritikusa élcelődött mostanában azon, hogy a nagy olajvállalatok ellen hadat viselő környezetvédő épp az arab olajsejkek által pénzelt Al Jazeera televíziónak adta el a birtokában lévő tévécsatornát). Néhol tehát kissé leegyszerűsítő és szubjektív, más pontokon viszont épphogy túlzsúfolt a szöveg: az egymást érő statisztikáktól és adatoktól helyenként csak úgy zsong az olvasó feje.
A könyv azonban mindezen problémák ellenére is hasznos és gondolatébresztő olvasmány, központi üzenetének jelentőségét ugyanis nem nagyon lehet kétségbe vonni. Al Gore mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmünket, hogy világunk soha nem látott technológiai és ipari fejlődése ugyan mérhetetlen előnyökkel jár, de számos veszélyt is rejt magában. Amennyiben ezeket el akarjuk kerülni, fel kell adnunk az emberiség megtörhetetlen haladásba vetett vak hitet, és nagy körültekintéssel kell vizsgálnunk az új találmányok és kialakulóban lévő rendszerek lehetséges következményeit.
Ha egy pillanatra most belegondolunk abba, hogy csak a mi életünk során milyen futurisztikus dolgok váltak a hétköznapjaink egyszerű adottságaivá (az internettől az okostelefonig), akkor azt is könnyen beláthatjuk, hogy ezzel az egyre gyorsuló digitális és társadalmi evolúcióval nem egyszerű szellemileg tartani a lépést. A globálisan jelentkező kérdések pedig kétségtelenül globális válaszokat kívánnak, így Gore könyvét mindenki haszonnal forgathatja, aki szerint az emberiségnek valami módon kezébe kéne vennie a saját jövőjének alakulását, és nagyobb hajlandóságot kellene mutatnia a kollektív érdekek előtérbe helyezésére. A holnapunkat meghatározó globális folyamatok (túlnépesedés, hatalmi átrendeződés, digitalizálódás stb.) tudatosítása tehát mindenképp támogatandó célkitűzés, és kétségtelen, hogy a szerzőnek több évtizedes tapasztalata van az efféle problémák népszerű kommunikálásában. Csak egyet ne felejtsük el olvasás közben: ahogy a korlátlan történelmi haladás idealista elképzelését, úgy Al Gore könyvét is tanácsos kritikus szemmel nézni.
Szerző: Jankovics Márton
