Nincs abban semmi meglepő, ha egy norvég íróember hobbija a tengerhez kötődik, különösen ha a fjordok között él. Bjørn Berge ezzel együtt igazi csodabogár: a tenger kisodorta tárgyakat gyűjti lelkesen, na meg a bélyegeket: a világ minden tájáról és korszakából őriz postai kincseket. Ebből a gyűjteményéből született meg Eltűnt országok című kötete, amelyben valaha létezett, de mára átalakult-felszámolt államalakulatok történetét osztja meg.
Bjørn Berge: Eltűnt országok
Fordította: Patat Bence. Cser Kiadó, 2018, 232 oldal, 4995 HUF
A 19. század közepétől a hetvenes évekig gyakorlatilag az egész Földet bejárhatjuk az olyan, mesebelinek hangzó országoktól kezdve, mint Oranje vagy Labuan, a tőlünk karnyújtásnyira eső Fiuméig vagy épp finn rokonaink szeretett Karéliájáig.
Az „Óperencián túli” területek java persze a gyarmatosítás korszakában létrejött formáció, amelyek mind a nagy- és kishatalmi mohóság játéktereiként szolgáltak. S ha az olvasó netán fejcsóválva a múltba utalná a kolonizáció fensőbbséges és embertelen, rég letűnt gyakorlatát, a történeteket olvasva érdemes eltűnődni jelenünk állapotán is – például az egykori afrikai spanyol gyarmat, Annobon sorsán, ahol „az 1990-es és 2000-es években brit és amerikai társaságok nagy mennyiségű mérgező és radioaktív hulladékot raktak le a szigeten, ennek ellentételezése azonban a szárazföldön élő vezető elit zsebében kötött ki”. De Mandzsuko sem a dicsőséges históriák példája: a ’32-től ’45-ig fennálló japán bábállamban Mengelét lepipáló emberkísérleteket végeztek vegyi fegyverek tesztelésére, majd a háború után a büntetlenül elmenekülő japán „tudósok” az USA-ban adták át tudásukat, hogy az a vietnami háborúban kamatozzék.
Ennél akadnak azért könnyedebb történetek is a hatalmi csikicsukikról – például a panamai panamázásokról, ahol egyébként a szerző elsőutas matrózként szolgált, és kalandjai a szép emlékű Onedin család tengeri világát idézik fel a – vénebb – olvasóban. Nem kevésbé szórakoztatóak azok a kultúrtörténeti adalékok, amelyek bőségesen fűszerezik az egyszervolt országok történetét. Például a Heligoland szigetével évtizedeken át „pingpongozó” németek és dánok talán nem is sejtették, milyen jó szolgálatot tett e kietlen táj Heisenbergnek – a világhírű atomfizikus csak azután tudta kidolgozni forradalmi elméletét, hogy allergiáját e növényekben gyér tájon kikúrálta. Berge majd’ minden fejezetben elbeszéli egy neves tudós, művész, felfedező adott országhoz köthető életszakaszát, kalandját, és ezzel olyan eleven történelemkönyvet állít elő, amely az „igazi” tankönyvíróknak valahogy sosem sikerül. Mindezt Patat Bence, az északi nyelvek avatott fordítójának kiváló magyarításában élvezhetjük. Egyébként minden fejezet térképmelléklettel, valamint vonatkozó könyv- és filmajánlóval egészül ki.
A magyar olvasót nyilván a közelebbi tájak csigázzák fel: Gdańsk, azaz Danzig Szabadállam történelemből ismert sorsából talán kevésbé elterjedt epizód, hogy a nemzetiszocialisták győzelmének napján Hitler „meghívta a danzigiakat kávéuzsonnára és kuglófra”, miközben szívélyes háziasszonyt játszott.
Néhány évig léteztek, aztán örökre eltűntek
Birodalmak születnek és omlanak össze. Új országok jönnek létre, majd néhány év múlva felbomlanak. Bjorn Berge könyvében ezeknek az eltűnt országoknak a történelme kel életre. Bjorn Berge: Eltűnt országok nyomában 1840-1970 Fordította: Patat Bence, Cser Kiadó, 2018, 232 oldal, 4995 HUF A szerző kalandos felfedezőútra viszi az olvasót a világ minden tájára, őserdőkön és sivatagokon keresztül, a városok lüktető életétől egészen a kihalt sztyeppékig.
Szinte filmre kívánkozik D’Annunzió, a finoman szólva kicsapongó életű költő és hazafi sorsa, amikor is egy nacionalista alakulattal elfoglalja Fiumét, kikiált egy új államot, és magát szerényen megteszi Ducénak. Mussolini később tőle csaklizza el a címet, és ugyanazzal a mozdulattal lesöpri a futurista D’Annunziót a színről.
Jószándékú álmodozók, őrültek, pénzéhes gazemberek és rafinált politikusok vonulnak fel e könyv lapjain, csak a földrajz nem változik: a hegyek és tengerek szabdalta kontinensek valószínűleg nagyokat nyögve tűrik el a rajtuk trappoló, gyarló emberhordák súlyát.
Szerző: Laik Eszter
