Alain Robbe-Grillet az ötvenes-hatvanas években színre lépő, új prózaírói nemzedék vezéralakja volt. Utolsó műve, a Franciaországban heves reakciókat kiváltó Érzelmes regény a Magvető kiadónál jelent meg. A kötet fordítójával, Dunajcsik Mátyással készítettünk interjút.
Fotó: Valuska Gábor
Alain Robbe-Grillet utolsó műve 2007-ben jelent meg Franciaországban. Hogyan került a látómeződbe ez a regény?
A kötet megjelenésének eléggé robbanásszerű híre kelt a francia sajtóban, a különböző irodalmi honlapokon gyakran cikkeztek róla, így magyar oldalakon is előkerült, még mielőtt a fordításról egyáltalán szó esett volna; a Magvető pedig elég gyorsan reagált, és végül megcsináltuk a könyvet. Valószínűleg nem egyszerűen a provokatív téma, hanem a könyv és a nagy név párosítása volt hatással a kinti közvéleményre. Franciaországban egy keményvonalas pornóregény nem zavar túl sok vizet, a regény körüli felzúdulást inkább az indukálta, hogy Robbe-Grillet, a szerző élő irodalmi legenda. Bár tulajdonképpen nem tudom, hogy mennyire nevezhető botránynak, ami történt. Némi felzúdulás volt körülötte, de hát a francia kultúrában a botránynak is más hagyománya van. Ez egy társadalmi játék. Kicsit felháborodnak, néhányan elmondják, hogy ejnye-bejnye, mások a művészet és az önkifejezés szadadságára hivatkoznak, aztán valahogy elül a dolog. Itthon az a probléma, hogy hajlamosak vagyunk véresen komolyan venni ezeket a játszmákat.
A szerző alig néhány hónappal a könyv megjelenése után meghalt. Volt alkalmad konzultálni vele a fordításról?
Amikor a Magvető kiadó elkezdett tárgyalni a könyv jogairól, akkor Robbe-Grillet még élt, és nekem vérmes reményeim voltak, hogy esetleg a Francia Intézeten keresztül sikerül meghívni Magyarországra. Éppen akkor terveztem egy hosszabb brüsszeli tartózkodást is, tehát akár Franciaországban is tudtam volna vele találkozni, de a halála miatt ez nem sikerült. Persze a találkozó nem is feltétlenül a fordítás szempontjából lett volna izgalmas, inkább nekem, mint francia kultúrával foglalkozó embernek jelentett volna sokat. Igazából csak egy-két olyan szövegrész volt a regényben, amiről megkérdeztük volna a szerzőt, de a könyv annyira kristálytiszta nyelven íródott, hogy nagyon kevés olyan pontja volt, ami félreértésre adott volna alkalmat. A szerzővel akkor igazán fontos a konzultáció, amikor a kortárs francia életnek olyan szeleteire tesz utalásokat, melyekre Budapestről mondjuk nincs rálátása az embernek; itt azonban az utalások nagy része a klasszikus, általános műveltségre vonatkozott, aminek utána lehetett menni.
A Műút folyóirat áprilisi számában megjelent egy fordítói jegyzeted, amelyben párhuzamba állítod a 18. századi libertinus regényt a francia „új regénnyel”, illetve magával az Érzelmes regénnyel. Ha a szöveg valóban erősen támaszkodik a francia libertinus hagyományra, akkor hogyan lehet szabatosan átültetni egy olyan nyelvre, a magyarra, amelyből szinte teljesen hiányzik ez a hagyomány?
Vannak azért hagyományai a magyar libertinizmusnak is, ha nem is olyan jelentősek. Például gróf Fekete János, aki még Voltaire-rel is levelezett, csakhogy érdekes módon ő nem magyarul, hanem francia nyelven írta meg a libertinus verseit: mintha a tematikától elválaszthatatlan volna a francia nyelv. De hogy egy ellenpéldát mondjak, tudtommal az első jól és szépen megírt homoszexuális szeretkezést magyar nyelven egy francia fiú, Marc Martin vetette papírra, aki megtanult magyarul, és ezen a nyelven írta meg a Járt utat kétszer járj! című regényét. Vagyis egy ilyen jelenet magyar megírásához meg éppen egy francia kellett. A fő probléma nem az volt a fordítással, hogy hiányozna ez a hagyomány, arról nem is beszélve, hogy a francia libertinus irodalom magyar fordításának is van már egy hagyománya, hiszen sok libertinus mű már megvan magyarul. Az sokkal inkább, hogy a francia nyelv nyelvfejlődés szempontjából lépéselőnyben van a magyarral szemben: aki középszinten tud franciául, az minden probléma nélkül tud olvasni Racine és Sade szövegeket. Ha viszont ugyanebből a korszakból származó magyar szövegeket veszünk elő, akkor azoknak a megértése esetenként problémát okoz. Tehát, ha egy francia szerző elhatározza, hogy nagyon-nagyon tiszta klasszicizáló nyelven fog írni, akkor azzal a saját nyelvi univerzumát a tizennyolcadik századba helyezheti át. Ha viszont ma egy magyar szerző szeretné ugyanezt, akkor legfeljebb Kosztolányiig mehet vissza, mert a Kazinczy nyelve már egy egészen más világ. Szóval inkább az a kérdés, hogyan adsz vissza magyarul egy tizennyolcadik századi nyelvre reflektáló francia művet, amikor a két nyelv történeti sajátosságai ennyire eltérőek. De túl minden történeti és kulturális vonatkozáson, a fordító első sorban mondatokat csinál, és itt is ez volt a legnehezebb feladat. A francia egy hihetetlenül analitikus nyelv, nagyon alkalmas arra, hogy megfogunk valamit, és elkezdjük minél precízebben leírni. A magyar nyelvben ez egészen másképp működik, ami egy sor technikai problémát felvet. Arról nem is beszélve, hogy mennyi időbe telt, mire sikerült rájönnöm, pontosan mi is a különbség a harisnyatartó és a harisnyakötő között…
Többször, több helyen hangozattad, hogy erős kötődéseid vannak a feminista irodalomkritikához. Innen nézve hogyan értelmeznéd az Érzelmes regényt?
Ha megpróbálunk egy feminista olvasatot ráhúzni, akkor a legprimitívebb közelítésben azt mondhatjuk, ez a könyv mindent megtestesít, ami ellen a feminizmus, mint társadalmi mozgalom fellép. De szépirodalmi műveknél nem biztos, hogy ez egy termékeny szempont. Ha viszont valahol gender szempontú irodalom-értelmezést tanítanék, biztos, hogy ezt a könyvet vinném be példának arra, hogy milyen az, amikor egy egész világot a heteroszexuális, macsó férfi-tekintet épít fel magának. Nem lehet nem észrevenni, hogy ez a könyv egy nagyon specifikus szexuális világot ír le. Sade-nál a férfiak és nők sokszor egyenlő, demokratikus félként vannak jelen a szadista szexuális játékokban. A férfiakat ugyanúgy seggbekúrják, mint a nőket, az, aki egyik pillanatban korbácsol, a másik pillanatban megkorbácsoltatik. Ebben a regényben ugyan létezik anális szex, de az is csak kizárólag nőkön. Az egyik főhős a regényben a kislány apukája, őt például soha senki nem bassza meg. És egyetlen férfi sem kéri meg valamelyik szobacicát, hogy ugyan, őt is korbácsolja meg, pedig maga a műfaj majdnem kötelezővé tenné ezeket a köröket. És itt jön be az képbe, hogy az Érzelmes regény egy nagyon személyes jellegű, vallomásos szöveg. Egy furcsa álomszerű billegés van benne. Ha ugyanis valóban csak szadista szörnyetegekről lenne szó, akkor elveszne az a karneváli örömködés a szövegből, ami eltagadhatatlanul benne van. Eközben viszont az áldozatok időről időre sírva könyörögnek az életükért. Egy álomban tud működni ez a billegés, egy realista fikcióban nem. Ami szintén érdekessé teszi ezt a művet, hogy bár valóban egy mocskos öregember mocskos képzelgéseit olvashatjuk benne, de mindezt egy olyan intellektuson átszűrve, akinek a kisujjában van a teljes irodalmi eszköztára, a nyelv fölötti maximális uralma, ráadásul az „új regényes” múltja miatt a precizitás és részletezés iránti elkötelezett igény is. Így tehát azokat a víziókat, amikhez hasonlókat többnyire éjszaka, homályosan, nem is teljesen meghatározott módon valamennyien látunk maguk előtt, ebben a könyvben nagyon tiszta módon, pontosan kidolgozottan láthatjuk. És ezért lesz azoknak is érdekes a szöveg, akik számára nem tölt be pornografikus funkciót.
