C
Stolmár Aladár: Az én Csernobilom
Silenos kiadó, 87 oldal, 1986(az író kérésére!) Ft.
Következzék egy kísérlet tetszhalott tudományos sorozatunk feltámasztására. Reméljük, ezúttal életben marad szegény.
A csernobili robbanás nemzedékem mítikus katasztrófája. Játszottunk atombunkereset, a másikat nem az anyjába, hanem Csernobilba küldtük, ijesztgettük a kisebbeket mutánsokkal. Aztán felnőttem és mérnök lett belőlem. Ezek után talán érthető, hogy csorgó nyállal vettem kézbe egy magyar reaktormérnök visszaemlékezéseit, egy olyan mérnökét, aki tanult Moszkvában, kollégáival kidolgozta a csernobili típusú atomerőművek átalakításának módszerét - majd távozott Amerikába, ahol 1986 április 26-ika is érte.
A könyv egyszerre nagyon jó és nagyon rossz.
Jó, mert iszonyú érdekes dolgokról szól - és nem csak mérnököknek. A katasztrófát ugyan közvetlenül egy műszaki hiba okozta, de főleg politikai okai voltak annak, hogy korszerűtlen erőműveket építettek és üzemeltettek. A technikai leírások, magyarázatok sem hiányoznak - sőt, ezek vannak inkább túlsúlyban -, így a műszaki érdeklődésűeknek még nagyobb élmény lehet olvasni a könyvet. A fejekben még ma is nagy kavar van a csernobili katasztrófával kapcsolatban, én még azt sem tudtam, hogy nem csak az erőműben követtek el hibákat az üzemeltetők, hanem az egész RBMK konstrukció több sebből vérzik. Részletekbe itt nem mennék bele - ezzel a maradék két és fél olvasót is elriasztva - de fontos lenne eljuttatni mindenkihez az üzenetet: a NEM csernobili rendszerű erőművek biztonságosak, és sokat kéne még építeni a világ energiaéhségének csillapítására.
Hogy miért rossz a könyv ugyanakkor? Mert borzasztó rövid. Az erőművek technológiájáról írott fejezetek egy visszaemlékezéshez még elég alaposak, de az összes többi rész rettentő elnagyolt. Szovjet KB-ülés a csernobili katasztrófáról, találkozás Jelcinnel a Szovjetunióban és kettősügynökökkel már Amerikában...mind mind 1-2 bekezdésben, oldalban letudva. Ezekről a dolgokró lgyakorlatilag bármennyit össze lehetne írni, és még mindig érdekes lenne, de Stolmár éheztet minket. Nem ír rosszul - talán kicsit szárazon -, de ez egyszerűen kevés egy könyvhöz.
Ennek talán magyarázata, hogy Az én Csernobilom anyaga egy, a közeljövőben megjelenő könyv - Koronatanú és csendestárs (válogatás történelemformáló magyar emigráns cikkekből) - részeként íródott, ezt dolgozta át saját kötetté a mérnökíró. Ugyanakkor hiába értettem az okokat, attól még bántó hiányérzet volt bennem, miután befejeztem az olvasást. Az én Csernobilom elég jó volt ahhoz, hogy kiadják angolul is, de ez csak egy erős közepes - és az is csak mérnököknek.
