A második helyre te emlékszel, meg a nagymamád

.konyvesblog. | 2013. december 09. |

sajttaj04.jpg

Gyarmati Dezső temetésén beszélgettünk Csurka Gergővel, a vízilabda egyik legjelesebb hazai szakírójával. Kérdeztem, ugye ír könyvet az egy hónappal azelőtt Barcelonában világbajnoki címet szerzett magyar férfi vízilabda-válogatottról. Legnagyobb sajnálatomra nemmel felelt. Pedig a pólósok legutóbbi három olimpiai bajnoki aranyérme után és a tíz évvel ezelőtti vb-siker alkalmával is zseniális kötetekkel örökítette meg a mieink diadalát. Október végén jött a hír, hogy mégis lesz könyv a hősökről, Barcelona kulisszatitkai címmel írja Stuber Sándor, a vlv.hu szerkesztője, aki 2007 óta kíséri a sportolókat a versenyekre. Benedek Tibor írja az előszóban, hogy a szerző „a csapat részévé vált", és ez bizony meglátszik a könyvön, amely rengeteg exkluzív információt, történetet tartalmaz az elmúlt egy évről, középpontban a nyári vb-vel. 

A Barcelona kulisszatitkai című könyv 19 interjút tartalmaz. A világbajnok csapat mind a 13 tagjával készült beszélgetést, két interjút Benedek Tibor szövetségi kapitánnyal, egyet-egyet pedig Gergely István csapatvezetővel, kapusedzővel, illetve Dabrowski Norbert másodedzővel és Imre Tóvári Zsuzsanna csapatpszichológussal - akikről itt kiderül, hogy nélkülözhetetlenek Benedek számára - valamint az egyik játékos édesanyjával, Hárai Tündével. Ezeket egészíti ki egy képgaléria a vb-ről, valamint a magyar válogatott idei hivatalos mérkőzéseiről készített jegyzőkönyvgyűjtemény. Az interjúk közül 11 megjelent augusztus óta a vlv.hu-n, a többi nyolc most olvasható először. Ezek az Az év története rovattal végződnek, ahol mindenki elmeséli kedvenc személyes sztoriját 2013-ból (az interjúkból és az év történeteiből összegyűjtöttük a tíz legjobbat, lásd keretes írásunkat).

Az interjúkból kiderül, hogyan jutott el nyolc hónap közös munka után világbajnoki címig az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor által irányított csapat. A vízilabda egyetemes történetének egyik legnagyobb alakja köti össze egyébként a megszólalok mondanivalóját. Kivétel nélkül mindenki őt nevezi meg a csodálatos siker zálogaként. A kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok (a magyarok közül ez csak neki sikerült) Madaras Norbert elmondja például, hogy valószínűleg nem folytatta volna a pályafutását, ha nem korábbi csapattársa, Benedek veszi át Kemény Dénes helyét. Talán ő foglalja össze a legjobban a sikerhez vezető utat, és neki köszönhetjük a könyv mottóját is.

A tíz legjobb sztori

  1. Gergely Istvánt még a wc-re is követi a teljes csapat
  2. Nagy Viktor első felnőttmeccse sírással és edzője „Akkor most takarodj be!" ukázával
  3. Varga Dániel vicces zászlócseréje a kazah csapatkapitánnyal
  4. Szivós Mártont gyerekkorában edzés-segédeszköznek használtak
  5. Bedő Krisztián esete az egri DVD-kölcsönzővel
  6. Varga Dénes elmeséli, hogy maradt le fia születéséről
  7. Hárai Balázs és az ünnepi póló története
  8. Decker Attila és Madaras Norbert fogadása
  9. Bátori Bence elmagyarázza a kenguru figurát, amiből gólt dobtunk a vb-n
  10. Hárai Tünde, Hárai Balázs édesanyja a boltjában nézte a vb-t, miközben a vásárlók magukat szolgálták ki

Decker Ádám elmeséli, hogy már azon gondolkodott, abbahagyja a vízilabdázást, vagy legalábbis alacsonyabb szinten folytatja, annyira nem látott előrelépési lehetőséget. Az új kapitány, Benedek Tibor azonban beválogatta, így Decker 29 évesen, újoncként világbajnok lett. Hosnyánszky Norbert fogalmazza meg a legtalálóbban, mit is jelent Benedek ennek a gárdának: „Nagyon kevés ilyen vízilabdázó volt, van és lesz is, nem is csak mint vízilabdázó, hanem mint ember".

Az egyik legszimpatikusabb csapattag, Gór-Nagy Miklós úgy gondolja, „minden Tibitől indult", „nekünk lett kiírva a vb", neki is több emlékezetes mondata van a vb-döntőről, például.:

„Nem tudom, hogy miért ők veszítettek, azt viszont tudom, hogy mi miért nyertünk".

A mindent eldöntő gólról pedig azt mondja:

„Szivós Marcinak abban az egy lövésében benne volt az egész eddigi pályafutása. Megérdemelte, hogy ő lőtte a győztes gólt."

Egyetértünk vele, ennek tényleg így kellett lennie. A 32 éves Szivós tíz éve válogatott, de különböző okok miatt most először nyert aranyérmet a válogatottal komoly világversenyen. Ő, aki a világ talán legjobb (még) nem olimpiai bajnok pólósa. Több alanyhoz hasonlóan vele is portréinterjút készített a szerző, nagyon sok érdekességgel, eddig nem ismert részletekkel.

A sérüléséből hihetetlen módon felépülő, majd nagyszerűen játszó csapatkapitánynak, Varga Dánielnek is van kulcsmondata:

„Nekünk egyszerre kell lennünk intelligens vízilabdázóknak és vadállatoknak."

A vb legjobb kapusának választott Nagy Viktor „kijött belőlem az állat" szövege rímel erre. Ahogy láthattuk a negyeddöntőben, a legjobb négy között és a fináléban védeni, mutogatni, szövegelni, azzal az ország kedvence lett. A világklasszis hálóőr gyerekként utált edzeni, a tréningek helyett inkább csak bevizezte a nadrágját, és várta, hogy érte jöjjenek.

Első felnőtt meccséről szóló leírása a könyv egyik legjobb része, mi sírva röhögtünk rajta. Viktorhoz hasonlóan Hárai Balázs is összegzi, mit köszönhet Benedeknek, az egyik meghatóbb sztori is az övé az édesanyja tiszteletére készített ünnepi pólóval. A Pufi becenevű centeré az egyik legszebb mondat is: „az arannyal odanyúlhatok a szíve köré, megsimogathatom". A gesztust a másik oldal, az édesanya oldaláról is megismerhetjük. Az interjúkat a Benedek Tiborral készített beszélgetés zárja. „Nagyon kevés csak az uszodában vízilabdázni, ha valóban jó akarsz lenni". Ő csak tudja. Több mint 20 éves, kikezdhetetlen és utánozhatatlan pályafutás áll mögötte és fényes edzői karrier előtte. Győzelemre született, ahogy játékosai is.

Szerző: Takács Márton

(Stuber Sándor: Barcelona kulisszatitkai, Stb Tömegkommunikációs Kiadói és Tanácsadó Betéti Társaság, 2013.)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.