A-
Olga Szlavnyikova: 2017
ford.: Bazsó Márton, Noran, 2010, 623 oldal, 3500 Ft
Oroszország, 2017. A világ (még) nem fordult ki önmagából. Csupán a nanotechnológia vívmányai söpörték el a plasztikai sebészet hagyományos eljárásait, a tévéműsorok pedig még bizarrabb módon próbálják elmosni a valóság és a fikció közti sávot. Eurázsiában az élet a jól megszokott mederben folyik, igaz, Szlavnyikova az ősi orosz recept szerint kissé átkonvertálja ezt az ismert világot, és mesés elemekkel dúsítja föl. Főhősei a Rif-hegység drágakőlelőhelyei után kutató hitnyikek, akik bármennyire számítanak outsidereknek, az alvilág ehhez az üzletághoz kapcsolódó csápjai állandó munkára kondicionálják a fáradozásaikért rubelmilliókat kereső kalandorokat. Egy külföldi recenzióban akadtam rá a Bulgakov-allúzióra: a kritika szerzője leírta azt, ami tulajdonképpen bennem is megfogalmazódott, nevezetesen A Mester és Margaritával vonható párhuzamot. Bár Szlavnyikova regénye elmarad a 20. század egyik legagyafúrtabb irodalmi alkotásának színvonalától, az egymás mellett létező, és egymásba folyó párhuzamos világok tekintetében egy nevező alá vonható a két regény.
A reális világ eseményei akkor kapnak gellert, amikor az 1917-es forradalmak centenáriumán a fehérgárdistáknak és vörösgárdistáknak beöltözött emberek belefognak a történelmi eseménysor zavaros újrajátszásába, ezzel apokaliptikus hangulatot teremtve az országban. A reális világ ilyen mértékű elcsúszása azonban így sem hasonlítható a regény mesés cselekményszálához, amely a hitnyikek mondavilágát mutatja be. A drágakövek felé elvezető démonoknak, igéző, ledér nőcik képében megjelenő szellemeknek, és az egyéb, alakváltoztatásra képes természetfölötti jelenéseknek köszönhető, hogy a hitnyikek hosszú idők óta képesek fennmaradni a drágakő-kereskedelem apró, de alapvető láncszemeiként. Krilov, a drágakőcsiszoló ebbe a szűk körbe illeszkedik be, de a műhelyből kimerészkedve menthetetlenül beleszeret egy Tánya nevű hölgyeménybe, akivel aztán a Rif-hegyi város pontjain kalandozva próbálja kitörölni emlékezetéből előző feleségét, Tamarát, aki nagyvilági dámaként éppen egy újfajta temetkezési szolgáltatást próbál meghonosítani – az általános, és nagyjából érthető felháborodás közepette.
Az áttetszőség után lelkesedő Krilov nem csupán munkájában vágyik a tisztánlátásra, de szemléletét nagyban megnehezíti a szimulákrumokkal átitatott életvitel, amelynek betetőzéseként még a történelem is elkezdi ismételni önmagát. Az eredet nélküli másolatok korában a hitnyikek mire másra is támaszkodhatnának, mint autentikusnak hitt mesevilágukra, amelyben a morál lebünteti a gonoszt, és megjutalmazza a jót. A pattanásig feszült környezetben viszont Krilov egyre nehezebben fér meg kikacagott illúziói egyre szorosabb hálójában: mestere rejtélyes körülmények között eltűnik egy expidíció során, szerelmét elnyeli a föld, exfelesége nem hajlandó meghívót küldeni neki a rejtélyek kulcsát őrző bennfentes csoportba, ráadásul egy kémet is ráküldött valaki. A regény azon túl, hogy izgalmasan folyatja egymásba a látszólag elkülönülő cselekményszálakat, narratív eljárásainak és cselekményszövésének köszönhetően megbolondítja az olvasásbeli időtapasztalatot is. Simán belefeledkezhetünk a könyvbe, és észre sem vesszük, hogy már az utolsó lapokat morzsolgatjuk.
Szlavnyikova regénye tehát nem hökkent meg díszleteivel, nem vázol fel világméretű katasztrófát, és nem célja, hogy bizonyos elnyomó rendszerek abszolút csődjét tárja föl. Kissé eltúlozza a jelent, de ahogyan időben sem, ábrándjait illetően sem megy túl messzire. Hosszú idő után az első olyan könyv volt, amelyet mindenhová magammal cipeltem fürdőkádtól a fogorvosi rendelőig. Összetett, izgalmas regény, mentes a zavaró avantgardizmusoktól, de csodás és újszerű világa képes a kizökkentésre.
