A magyar képregény válogatáskazettája

B-
Nero Blanco Comix #5
Alkotók: Haránt Artúr, Szabó Jenő, Süli Andrea, Koska Zoltán, Kovács Péter, Vass Róbert, Pásztor Tamás, Göndöcs Gergely

Nero Blanco Comix kiadó, 2009, 28 oldal, 500 Ft.

 

Hazánkban képregényekkel leginkább csak kis kiadók foglalkoznak, és a kicsik közt is a legapróbb a Nero Blanco Comix, mely alacsony költségvetésű, fekete-fehérben megjelenő kiadványaival az igazi keményvonalas képregényrajongókat és -gyűjtőket célozza meg. A példányszám erősen limitált, a terjesztés szűk korlátok közé szorul. Az NBC kiadványok nem juthatnak el tehát mindenkihez, mégis, a jutányos árnak köszönhetően bárki számára elérhetőek – ha az olvasó érez némi kíváncsiságot, hogy megtudja, mi újság a hazai képregényes fronton. A legutóbb, a novemberi Hungarocomix képregényvásárra megjelent 5-ös szám ugyanolyan kicsi, fapados, farzsebre vágható olvasnivaló, mint a korábbiak. A Nero Blanco Comix 5. sem ad teljes körképet a hazai alkotók, a magyar képregény pillanatnyi helyzetéről a világban, mégis találunk benne humort, akciót és sci-fit, mangás stílust, párkockást és irodalmi adaptációkat egyaránt. Ki hinné, mi minden meg nem fér 28 oldalon?!

Ahogy Hornby írta a Pop, csajok, satöbbiben, egy jó válogatáskazetta elkészítése pont olyan, mint a szakítás; roppant nehéz és időigényes. Valahogy így van ez az antológiákkal is. Az első tételnek igazán dögösnek és figyelemfelkeltőnek kell lennie. Erre tett kísérletet a Magyar Képregényakadémia két tagja, a Szabó Jenő-Haránt Artúr író-rajzoló páros, „Lóerő, Lóhalál” címmel. A kiadó emblematikus figuráját szerepeltető autósüldözéses vagánykodás jól elkapott hangulatú, sodró lendületű darab, mely önmagában tökéletes nyitányként szolgál, akik azonban már találkoztak máshol megjelent, mások által megelevenített inkarnációival Nero Blanco figurájának, észrevehetik, ez a mesterségesen életre hívott, magyar képregényhősnek szánt karakter még mindig nem találta meg önmagát. Volt már piperkőc, noir-hős, politikai tanácsadó, humoros párkockások szereplője, ezúttal azonban olyan, mint a Roger Moore-féle James Bond; egyik keze biztos kézzel a volánon, másik a nőn, sosem veszít, a humora meg irritál.

Hornby szerint a második dalnak emelnie kell a tétet, de csak egy kicsit, nehogy túllőjünk a célon. Itt ez a veszély nem áll fenn. Míg hazánkban továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a távolkeleti képregények magyar megjelenései, az itthoni mangarajzolók ténykedése igen szerény érdeklődésre tart számot. Nem zavarja ez azonban Süli Andreát a stílus hazai úttörőjét, aki Bram Stoker, a legendás horrornovellista nyomán ezúttal boszorkányokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal átszőtt meséjével járul hozzá a minél színesebb összhatáshoz. A Walpurgis éjjelén játszódó etűd, ügyesen alkalmazkodva a szűkös terjedelemhez, nem bonyolódik komplex történetmesélésbe, inkább hangulatfestéssel dominálna, ha a grafikai hiányosságok lehetővé tennék. Igaz, egyes panelek bámulatosan részletgazdagok, ám néhány kép összecsapottság látszatát keltheti az olvasóban, így a „Drakula vendége” félkész munka benyomását hagyja maga után.

Ha a földalatti képregénymozgalom belső magját keressük, ott találjuk Koska Zoltánt, aki ezúttal egy ismert Karinthy-novellát dolgozott át. A válogatás szabályainak megfelelően ez egy középtempós, melankolikusabb darab, mely érdekesen fordítja meg az eredeti szerző önértékeléséről, saját életével való számvetésről alkotott párpercesét. Míg Karinthy fiatalkori önmagának kellett mentegetőzzön amiért feladta álmait, Koskát sokkal embert próbálóbb feladat elé állítja a találkozás jövőbeni, megöregedett önmagával. Az eredeti párbeszédnek gyakorlatilag az inverzét olvashatjuk, miközben megcsodálhatjuk, miképp lehetséges három vonal segítségével teljes érzelmi skálát megjeleníteni.

Igazi csúcspont jön el az Alfabéta-díjas Kovács Péter dolgozatával, aki nem csak bámulatosan impozáns, részletgazdag és megkapóan hangulatos rajzait adja a közösbe, de akár taníthatná, hogyan kell összesen két oldalon, össze-vissza tizenöt panelen egy olyan teljes, kerek egész történetet hatékonyan elmondani, ami hiánytalanul eleveníti meg a sci-fi legnépszerűbb elemeit, némi keserédes humorral és szimbolikával fűszerezve. Kár tovább magyarázni, ezért a rövid műért már megéri a kiadvány az árát.

Meglepetésre és kissé váratlanul sci-fi sci-fit követ, ám szerencsére Vass Róbert a másik végéről fogja meg a műfaj jellegét, így Hornby sem panaszkodhat a következetlenségen. Ágoston, a nukleáris baromfi még a megboldogult Kretén magazinban mutatkozott be először. A kellemesen bizarr munka felemelkedéseket, bukásokat mutat be, a sors szálainak filozofikus bogozgatása rendhagyó értelmezéséhez vezet a szuperhős zsánernek. Mindez kicsit elvész azonban a meghökkentő látvány hatására, ahogy Ágoston egy behajtani tilos táblával sorozza a Ferencieken garázdálkodó Godzillát.

Pásztor Tamás Tomster és barátinak újabb kalandjai helyett ezúttal nagyobb téttel száll be a játékba. Az „Alfabéta-díjas képregény” esetében az idei Képregényfesztiválon eldől, mennyire volt megalapozott a magabiztosság a címadás tekintetében. A konfliktus nem csak a hazai képregényes viszonyok ismeretében banális, így mindenki számára átélhető a kontraszt a műgonddal megkomponált beállítások, a szándékosan hatásvadász, sűrű perspektívaváltások és a szöveg között. Pásztor játékos munkája azonban kissé túl beszédes lett, két oldalban summázva talán nagyobbat szólhattak volna a válogatás utolsó hangjai. 

Göndöcs Gergelyé, Sör Kálmán atyjáé a bonus track, ha úgy tetszik. Az első látásra stripnek tűnő etűdben azonban hiába keressük a humort, ez csak amolyan utózönge, néhány pszichedelikus zörej az utolsó egy percet kitöltendő. Mindenesetre szerencsésebb lett volna egy bad trip helyett valami pozitívabb kicsengésű darabbal zárni a kiadványt, így ez a képregénykoktél kissé túl vegyesnek bizonyult.