Az okos nő még mindig minimum gyanús

Kiss Orsi | 2014. december 25. |

Elizabeth Gilbert valószínűleg írhat most már akármit, nagy eséllyel egy életen át az Ízek, imák, szerelmek írójaként fogják azonosítani. Ami egy világraszóló gigasiker esetében alapvetően nem baj, miközben az ő részéről is teljesen érthető, ha íróként időről időre kísérletet tesz a róla kialakult kép árnyalására. Tény ugyanakkor, hogy A lélek botanikája nem fogja fenekestől felfordítani az irodalomról eddig vallott nézeteinket. Egy ismeretlenségében is jól ismert szerkezetű, ráérős sztori, melynek cselekménye viszonylag könnyen összefoglalható. Szereplői kis kivétellel egyáltalán nem heroikusak, narratív csúcspontjai alulról böködik az ingerküszöböt, az egész valahogy mégis kerek és sodró lendületű, klasszikus tizenkilencedik századi irodalmi trip, enyhe feminista beütéssel. 

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Fordította: Balázs Laura és Dudás Éva, Partvonal Könyvkiadó, 2014, 526 oldal, 2792 HUF

 

Ki akarna regényt írni egy botanikusról? Ráadásul egy olyanról, aki ahelyett, hogy a világ egzotikus vagy veszélyes helyein kutatna ritka növények után, Pennsylvaniában simogat mohákat ráérős idejében? Elizabeth Gilbert hőse egy ilyen nő, egy autodidakta tudós, aki már gyerekkorában latin és görög klasszikusokat idéz, nyolcévesen bárányfejet boncol, a családi vacsoraasztal mellett a kor legokosabbjait hallgatja, majd egész életét arra teszi fel, hogy a különböző mohafajták létét vizsgálgassa. Családi hátteréből kiindulva lehetne akár a környék legkívánatosabb partija is. Self-made man apja, az Angliából áttelepült és a kininkereskedelemből kőgazdaggá lett Henry Whittaker vagyona akár mágnesként is húzhatná a kérőket, hogy ez mégsem így történik, abban szerepet játszhat a lány csúnyasága. Saját apja például ezekkel a szavakkal vigasztalja: „Nem minden, ha az embernek kellemes az arca. Számtalan, szépnek nem nevezhető nő van, aki szerető kapcsolatban él. Gondolj csak anyádra. Sosem volt csinosnak mondható, mégis talált magának férjet, nem igaz? Vagy jusson eszedbe Mrs. Cavendesh, aki a híd mellett lakik! A nő egy igazi madárijesztő, ám a férje mégis elég elfogadhatónak találta ahhoz, hogy hét gyereket kihozzon belőle”.

Szegény lány általános közhangulatán nem javít az sem, hogy örökbefogadott húga, Prudence igazi szépség, a környékbeli férfiak vágyálma, aki azután mégis a sótlan házitanár felesége lesz. A vénlány Alma életében a Nagy Ő végül egy Ambrose Pike nevű grafikus személyében lép be, aki amennyire gyönyörűen tud orchideákat rajzolni, olyannyira idegenül mozog a ráció és a mindennapok világában. A tudós Alma élete javát a pennsylvaniai birtokon éli le, és egy tulajdonképpen nem is annyira váratlan haláleset adja meg a lendületet ahhoz, hogy végre kimoccanjon saját növényi passzivitásából, hajóra szálljon, és ideiglenesen horgonyt vessen Tahiti szigetén. A bűntudat azután térben és lélekben is egészen messzire sodorja.

A lélek botanikája lineáris idővezetésű, klasszikus mese. Egy csendes lázadóról szól, akinek leginkább csak kivételes társadalmi, és főként anyagi helyzete miatt nézik el a kortársak, hogy kilóg a sorból. „Nem akart mást, csak tudni dolgokat, mégis még mindig és most is – ennyi fáradhatatlan kérdezéssel töltött év után – nem tett mást, csak latolgatott és töprengett és találgatott.” A gondolkodó nő a tizenkilencedik század végén még mindig eléggé gyanús, tudományos cikkeit ezért Gilbert hőse A. Whittaker névvel jelenteti meg, melyekre gyakran „Tisztelt Uram!” megszólítású válaszlevelek érkeznek. A megbonthatatlannak tűnő falak azonban nem csak a szélesebb közösségekre, hanem az egészen intim, családi kapcsolatokra is jellemzőek. Gilbert regényében a nagy érzelmi robbanások általában mindig zárt ajtók mögött történnek. Elfojtott vágyait és fantáziáit is egy titkos kamrában éli ki és meg a főhős, aki élete során egyszer akar nagyon szeretni, és viszontszeretve lenni, végeredményben azonban egy tragikus halálesetet, ennek következményeként pedig kalandok egész sorát indukálja ezzel.

Kapcsolódó anyag:

Elizabeth Gilbert: A siker még mindig megfejthetetlen nekem

A regény szinte valamennyi szereplőjére igaz ez a fajta kettősség; a korabeli konzervatív társadalom láthatólag nem tud mit kezdeni azokkal, akik kicsit okosabbak, neuraszténiásabbak, esetleg nagyravágyóbbak az átlagnál. Mindenki igyekszik persze belesimulni a homogén közösségi létbe, a mindennapos mikrolétben azonban (lehet az egy házasság vagy éppen egy eseménytelennek induló fürdőzés) a fenti különbözőségek élesen kiütköznek. A fájdalom, a boldogtalanság és a meg nem értettség ellen küzdve van, aki a tudományba, van, aki az őrületbe menekül, mást pedig csak simán száműznek egy távoli szigetre. A feloldozást és a megnyugvást Alma végül nem a polgárháború szélére sodródott Amerikában, hanem Hollandiában, óvilági családja körében találja meg, amivel Gilbert alapvetően szépen lekerekíti a történetet. A lélek botanikájára általánosságban jellemző egyfajta kerekség: a szereplők kidolgozottak, történet kis amplitúdókkal hömpölyög, a szálak elvarrva, pont és vége. Gilbert belepakolt mindent becsülettel, ami a tizenkilencedik század tudatos nője számára valaha kérdésként vagy kétségként felmerült (vallás, tudomány, férfi és női szerepek változása, gyarmatosítás, a boldogsághoz és boldoguláshoz való jog, stb.), tényleg nagyívű történetet írt, igazi slow novelt, amelynek katartikusnak szánt pontjai azonban inkább csak elmúlnak, és már-már észrevétlenül simulnak bele egy egyediségében is egészen átlagos nő életének mindennapjaiba.