Beleolvasó agave anthony mccarthen

25 nap, ami bálványt csinált Churchill-ből

.konyvesblog. | 2018. január 17. |

id22-301826.JPG

1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után a blitzkrieg rémségei közepette, a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet.

Winston Churchillnek ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia, alig pár nappal azután, hogy kinevezték miniszterelnöknek - továbbá egy szkeptikus királlyal, egy ellene ármánykodó párttal és a tájékozatlan, felkészületlen néppel. Kezében egy szál tollal, maga mellett pedig egyetlen gyors- és gépírónővel hogyan is változtathatná meg a közhangulatot, és önthetne lelkesedést aggódó honfitársaiba?

Anthony McCarten: A legsötétebb óra

Fordította: Farkas Veronika, Agave, 208, 282 oldal, 3280 HUF

 

A legsötétebb óra című, minden napot óráról-órára kielemző beszámolóból kiderül, hogy a bizonytalan Churchill milyen sokszor rángatta ki országát a kátyúból. A BAFTA-nyertes Anthony McCarten egy eddig soha nem látott oldalát mutatja be a XX. század egyik kiemelkedő történelmi személyiségének. Megtudhatjuk, Churchill hogyan gyakorolta és írta át újra és újra a legfontosabb beszédeit, hogyan és mikor merült fel benne a békeszerződés lehetősége a náci Németországgal, és megismerhetjük a dunkirki evakuáció során betöltött szerepét. De a könyv elsősorban arról a huszonöt napról mesél, amely bálványt csinált egy emberből.

McCarten eddig nem ismert archívumi anyagok segítségével mutatja be azokat a kulcsfontosságú, színfalak mögötti pillanatokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét.

Könyvéből Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés, Anna Karenina, és hamarosan John Williams Stoner című regényének adaptációja) forgatott filmet, Churchill szerepében a felismerhetetlenre maszkírozott Gary Oldmannel. 

Olvass bele a kötetbe:

Anthony_McCarten_A_legsötétebb_óra_részlet by konyvesblog on Scribd

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.