Tallér Edina: Most akkor járunk?
Tilos az Á Könyvek, 2014, 300 oldal, 1947 HUF
A Most akkor járunk? Tallér Edina első ifjúsági kötete, amelyben nincsenek nagy kalandok, a főhős nem lép át másik dimenzióba, ölt varázslóköpenyt, ment világot. Tulajdonképpen csak egy átlagos kamaszról szól, aki sokáig nem látja meg a nyilvánvalót, és mikor mégis, akkor már majdnem késő. A sztori mégis működik.
A regénybeli Beni 13 éves, nyolcadikos, van két barátja, Andris és Fedor, de a legeslegjobb barátja egy lány, Eszter, akivel egy napon születtek, és egy házban is laknak. Beni a tipikus szomszéd srác, kiegyensúlyozott családi háttérrel, és egy időnként idegesítő hétéves kistesóval, a „huncut szemű” Annával. És akkor álljunk meg egy pillanatra. Vajon melyik tizenéves jellemzi a testvérét ezzel a szóval? A konkrét válasz nem lényeges, a felvetés pitiáner, ami miatt mégis fontos, az egy sokkal elementárisabb jellemző, amely az ifjúsági regények összességére igaz. Ez pedig a nyelv, az az egyedi és hiteles hang, amelynek narrációjában kibontakozik a szöveg. Tallér Edinánál egy-két apró bukkanótól eltérően ez nagyon jól működik: a főhőssel könnyű azonosulni, főleg, mert írója véletlenül sem törekedett arra, hogy tökéletes fiút alkosson.
Beni és a haverjai egy csomó hülyeséget csinálnak (lásd liftes jelenet), ráadásul néha egymással is balhéznak, verekednek. Eszter külön kategória, és nem csak azért, mert lány, hanem mert vele olyan dolgokat is meg lehet beszélni, amiket másokkal nemigen, és azért is, mert ő az, akivel Beni végig akarja utazni a város összes villamosvonalát. Azonban hogy mi igazán értékes és a fontos, az csak akkor derül ki, amikor már majdnem elveszítették. A hollywoodi giccs szerencsére érdeklődés hiányában elmarad, helyette itt van nekünk egy friss és mai kamaszregény, amely nem akar őrületesen nagy igazságokat az olvasói fejébe verni, csak megmutatni, hogy néha a legegyszerűbb dolgok is tudnak nagyon-nagyon bonyolultak lenni, a barátainkat is lehet utálni néha egy kicsit, és hogy milyen jó tud lenni, ha az egyetemes károgással ellentétben időnként semmi sem olyan, mint régen.
Tallér Edina gyakorló anyuka, és ez meg is látszik a szövegen. A regénybeli gyerekek csetelnek, meg Red Hot Chilli Pepperst hallgatnak, hajlamosak elragadtatni magukat, és olyan álmot szövögetnek, ami még pont nem ciki, de amiből valamilyen – a kamaszkori énből kitekintve egyelőre még nehezen konkretizálható formában – egyszer még akár lehet is valami. A cselekmény nagy része az iskolai közegen kívül játszódik, amiben csak az a furcsa, hogy ez a korosztály ideje nagy részét mégis csak ott tölti. A legfontosabb dolgok azonban ebben a történetben otthon, a moziban, az interneten, vagy a Szabadság hídon történnek, és a fókusz egyértelműen a narrátor fiú gondolatain, tervezgetésein, belső vívódásain, tépelődésein van. Az külön jó egyébként, hogy az írónő a kötet végén egy rövid kedvenclistát is mellékelt magáról, és megosztotta azt is, milyen számokat hallgatott, miközben kitalálta az egyes fejezeteket (például ezt és ezt).
A Most akkor járunk? nem forgatja fel a kamaszirodalomról alkotott eddigi nézeteinket, egyszerűen csak olvastatja magát (és ez már önmagában is több, mint amit sok korosztályos könyvről elmondhatunk), emellett kedvesen mesél azokról a változásokról és érzésekről, amelyek ebben az életkorban talán a legfontosabbak az ember életében, de amelyekről bizonyos kor felett hajlamos mindenki megfeledkezni.
