Irvin D. Yalom: Szerelemhóhér, és más pszichoterápiás történetek, fordította: dr. Bíró Sándor és Nagy Csilla
Park Könyvkiadó, 2014, 334 o., 2900 HUF, B+
„A lelke mélyén minden pszichiáter nyomozó.” – olvashatjuk a borítón. A Dr. House-ból már mindenki tudja, hogy az orvosokban egy kíváncsi Sherlock Holmes lakozik, s ez az állítás a lélekbúvárokra százszorosan igaz. Mi lehet izgalmasabb annál, mint Freud-szkafanderben alábukni az emberi lélek mélyébe, démonokat kergetni, majd óvatosan előcsalogatni őket a napfényre? Még akkor is lenyűgöző ez a felfedezőút, ha egy sikeresnek nevezhető terápia sem szünteti meg az alapvető okot, amiért a kísértetetek vírusként fészkelik be magukat a tudatunkba, s ami elől nincs menekvés senki emberfiának.
Irvin D. Yalom orosz származású amerikai pszichiáter, író, a Stanford Egyetem professzora tíz „lélekfogócskát” oszt meg velünk saját esetei közül 1989-ben megjelent könyvében. Yalom mély meggyőződése, hogy az emberek lelkében felhalmozódott mocsokért nem feltétlenül a nehéz gyerekkor vagy különböző érzelmi traumák a felelősek: a probléma ontológiai természetű. A szorongás valódi oka a reménytelen küzdelem a fel-felbukkanó halálfélelem vagy a kiszolgáltatott sodródás ellen. Akkor kezdi nyújtogatni csápjait, ha például a „haláltagadó gépezet” kezd csődöt mondani, vagy a belső szabadságdeficit, a saját életünkért vállalt felelősség hiánya által keltett rettenet eluralkodik a felhorzsolt pszichén.
A hetven év körüli férjezett Thelma belehalni készül a szerelembe. Vágya titokzatos tárgyát, egykori, nála jóval fiatalabb pszichiáterét évek óta nem látta. Huszonvalahány napos románcuk azonban olyan mélyen égett a lelkébe, hogy férjével, saját életével, egészségével nem törődve a nap huszonnégy órájában emészti magát miatta.
Saul, az idős neurobiológus egymás után három levelet kap a Stockholmi Kutatóintézetből, melyek aztán felbontatlanul várakoznak az íróasztal fiókjában. A férfi úgy érzi, a küldemények tartalma megsemmisítő csapást mérne az önérzetére, talán a halálát is okozhatná, ezért remegő térdekkel vár a sült galambra.
Marvin, a jelentéktelennek látszó, migrénes rohamoktól gyötört könyvelő egykedvűen üldögél a kanapén, és a lélekgyógyász kérdéseire kapitális közhelyekkel válaszol vagy értetlenkedik. Minden idegszálával ellenáll a terápiának, izgalmas, hátborzongatóan mély álmai azonban tartalmas belső életről, komoly élettragédiáról árulkodnak.
Az iskolázatlan, középkorú Pennytől a rák elragadta egyetlen kislányát. A terápián szembesül azzal, hogy nemcsak halott gyermekét, de saját elvesztegetett lehetőségeit és vágyait is siratja, és ráébred, hogy nagy gyászában tökéletesen megfeledkezett két élő fiáról.
A Szerelemhóhér anamnéziseit gondos válogatás előzhette meg. Elsősorban haldoklók, idősek, életük végéhez közelítők az esetleírások főszereplői, a fiatalabb páciensek esetében pedig a szorongások és félelmek okait vissza lehet vezetni valamilyen alapvető „létfájdalomra”. A pszichiáter-író történetei nem töretlen diadalmenetek a fény felé, hanem könnyes-fájdalmas Caminók a lélek belvilágába: léteznek kudarcok is, hisz nincs mindenkinek elég ereje hozzá, hogy átkeljen a vészesen lengő függőhídon – legalábbis a terapeuta figyelő tekintete előtt nem.
S bizony az orvos is csak ember, a viszontáttét pedig nem válogat. Yalomnak alaposan fel van adva a lecke: undorodik a kövér emberektől, egyes páciensei halálra untatják, a többszörös személyiségzavarban szenvedő Marge-ba szinte beleszeret, de a hasadt lánynak csak az egyik énje csigázza fel az érdeklődését. A jó megoldás rátalálásához szükséges, hogy az idén 83 éves lélekbúvár saját belső világába is nagyfokú őszinteséggel és dicséretes öniróniával felfegyverkezve merüljön alá. Yalom nem felejti a szárazföldön a muníciót.
