C+
Rob Reger, Jessica Gruner: Emily The Strange - The Lost Days
Harper Collins USA, 2009, 262 oldal, 2244 Ft
Donald kacsa a táskákon, Csodaországos Alice hűtőmágnesként, Mickey egér a lábtörlőn. Vajon miért nem csodálkozom, hogy a hazánkban is ismert, pólókról és mindenféle biszbaszokról visszanéző "Emily, The Strange"-ről most már könyvet is olvashatunk?
Az 1991-ben megalkotott kislány alakja egyre nagyobb népszerűségre tesz szert "Get lost", vagy "Wish you weren't here" szövegeivel. Komor tekintete, sötét ruházata és titokzatossága olyannyira a maga oldalára állította a fiatalok szívét, hogy az Addams family-ből megismert Wednesday, vagy a Nate The Great egyik alakjával, Rosamonddal való hasonlóság ellenére is kitartanak a figura egyedisége mellett (bevallom, engem mindig is vonzott a White Stripes-os stílus, így kötöttem ki Emily mellett).
Rosamond (Nate The Great) és egy korai rajz Emily-ről
Csakhogy a négy részesre tervezett sorozat első kötetének jól kitalált külseje és a tartalma között nagyobb ellentét nem is lehetne. Első ránézésre azt hittem, egy sátánista, skizofrén, vagy legalább öngyilkosságra hajlamos egyén története lesz, persze könnyen emészthető formában, hiszen a célközönség a tinédzser-korosztály. Ehhez képest egy tizenhárom éves, átlagos lány sztoriját kapjuk, aki egyszerűen csak haza szeretne szeretne jutni és a szüleihez bújni, mert az amnéziája miatt semmire sem emlékszik. Sem arra, hogy hogy került Blackrock-ba, ebbe a poros és unalmas faluba, sem arra, hogy mit csinált eddigi élete során, sem arra, hogy ki ő (még jó, hogy a borító elárulja nekünk ezt, nehogy álmatlanul forgolódjunk a titok kiderüléséig).
Minderről Emily naplőszerű jegyzetfüzetéből értesül az olvasó, amelyben nyoma sincs egy kislány szentimentalizmusának, sokkal inkább az író történethez való hűsége és a sztorivázlathoz való ragaszkodása érződik ki. Nehezen hihető, hogy a nagy és ismeretlen terep közepén Emily leül és minden apróságot és beszélgetést lekörmöl, hiszen annyi izgalmas dologban vesz részt, hogy egyszerűen nem lenne ideje hozzá, hogy lejegyezze a dolgokat. A firkákat utánzó rajzokról nem is beszélve, amelyeken inkább érződik az illusztrátor profizmusa, mint a gyermek pontatlansága, amely hitelesebbé varázsolná a történetet.
Maga a sztori leginkább egy point n' click kalandjátékhoz hasonlít, amiben az olvasó Emily bolyongásának köszönhetően szinte maga előtt látja a helyszíneket, számon tartja a felvehető és begyűjtött eszközöket, melyeket a terepen talál és különböző nehézségű feladatok és rejtvények előtt áll. Persze a regény formája miatt nem kell meglesni a játék végigjátszását, mivel a lány a legrafináltabb titkokat is fel tudja fedni és Guybrush-hoz hasonlóan el tud bánni az ellenfeleivel (Ki emlékszik a bendzsó-párbajra? Itt is hasonlóról van szó).
Szórakozásra vágyó fiatal tinédzsereknek, a pónik miatt pedig elsősorban lányoknak való, de túlságosan érződik rajta, hogy a könyvpiacot is el akarják árasztani Emily-vel. Aki a hiedelemmel ellentétben nem is annyira antiszociális és magának való.
