A fiatal amerikai írónő, Lauren Oliver neve nem ismeretlen a kortárs ifjúsági regényeket olvasó közönség előtt, hiszen Delírium című trilógiája korábban nagy sikert aratott. A Tünékeny lányok inkább a szintén közkedvelt Mielőtt elmegyekhez áll közelebb, itt is a mai tizenévesek világán keresztül kerülünk közelebb helyzetekhez, sorsokhoz, a mai amerikai valósághoz. A fülszöveg alapján mást vártam, inkább valami krimiszerűségre számítottam. Nem azt kaptam, de a könyv messze felülmúlta a várakozásaimat.
Lauren Oliver: Tünékeny lányok
Fordította: Heinisch Mónika, Ciceró Könyvstúdió, 2016, 360 oldal, 2990 HUF
A mai amerikai valóság nem az a cukormázas romantikus képzelgés, ami egyes regényekből árad. Brutális valóság ez, a maga minden negatívumával: drogok, alkohol, bűnözés. Ebben a világban élnek és nevelkednek a regény tizenéves szereplői, ki jobban, ki kevésbé merül el benne, de valamiképpen mind kapcsolatban állnak vele, ki nem vonhatják magukat, bármennyire is szeretnének távolságot tartani. Ebben a valóságban balesetek történnek, a szerelmi kapcsolatok pedig többnyire nem végződnek jól. Az édesanyák fáradtak és depressziósak, az édesapák otthagyják a családot egy fiatalabb nőért. A testvérek eltávolodnak egymástól, a régi barátságok sem élnek soká.
A testvérpár, Dara és Nicole, és kisgyermekkori barátjuk, Parker története bontakozik ki előttünk, miközben a háttérben egy valódi bűnügy felgöngyölítése is zajlik, amibe természetesen hőseink is belekeverednek. Kissé talán nehezen bontakozik ki a cselekmény és a jellemek a szöveg kusza hálójából: Dara és Nicole személyes beszámolóit, naplórészleteit, leveleit olvassuk, amelyeket újságcikkek, riportok szakítanak meg. A szöveg követhetőségét nehezíti még, hogy a cikkek és szövegrészletek, beszámolók nem kronologikusan követik egymást, hanem látszólag összevisszaságban. A fókuszpont egy autóbaleset, innen visszafelé, illetve előre haladunk, de nem lineárisan, hanem inkább körkörösen. Mintha a baleset egy tó vizébe hajított kő lenne, amelytől távolodva egyre nagyobb sugarú körökben gyűrűzik a víz, egyre többet föltárva abból, amit a tó mélye rejt.
Apró mozaikdarabkákból kell összeragasztanunk a teljes képet, rekonstruálnunk az eseményeket, ami azért is nehézkes, mert a főszereplőnek, Nicole-nak amnéziája van. Egyre több információt kapunk az újabb darabkákkal, mire a regény végére egy többé-kevésbé teljes képet össze tudunk rakni. Nem minden mozaikdarabka sértetlen, így a kép is hiányos marad, de a lényeg azért kivehető rajta mire az utolsó oldalra érünk.
- Akarsz játszani?
- fontos kérdés, és nemcsak azért, mert ezzel a mondattan kezdődik a regény és Nick beszámolója, hanem mert nagyon jellemző a két testvér, sőt, a lányok Parkerrel való kapcsolatára is. Az élet játék, legalábbis az egyikük szemében, míg a másik mindent véresen komolyan vesz. Ebből is adódnak a konfliktusok, melyek megoldása várat magára.
Feszültséggel terhes könyv ez, egyre csak a konfliktusokat kapjuk, megoldást, feloldást nem, egészen a történet végéig, mikor már annyira felpörögnek az események, olyan nagy a feszültség, hogy addig nem is fogjuk tudni letenni, amíg megoldást nem kapunk. Ez viszont csak az utolsó oldalakon következik be. Így tehát, kedves olvasó, készítsen szendvicset és innivalót a kedvenc olvasófotelje mellé.
Szerző: Kocsis Katalin
