A burok egyáltalán nem rossz

m.anna | 2013. március 29. |

Stephenie Meyer: A burok

Agave Könyvek, Budapest, 2013, 528 oldal, 2958 Ft



Én írtam annak idején a Twilight első részéről és A burokról is a recit erre a blogra, és annak, hogy olyan engedékeny (sőt, lelkes!) voltam, két komoly oka is van: először is húsz éves voltam, naiv, és reménykedtem hogy Meyer csak egyre jobb lesz idővel, másodszor pedig: még nem lehetett tudni, merre kanyarodnak a Twilight folytatásai, és arra a borzalomra, ami végül a sorozatból lett, nem számítottam.

De mégis, mi bajom ezzel a nővel?

Először is leszögezném, hogy úgy gondolom, a Meyer-féle írókra szükség van. Álmodozó, kicsit különc, az íráskészsége jobb, mint az átlag, elmesél egy történetet, az olvasói imádják, mert megértik. Ez remek. Ha nem élnénk ebben a globalizált világban, akkor biztosan egy falu fonóházában (tábortűz körül, etc.) mesélné a sztorijait. Ennek ugyanúgy helye van, mint a magasirodalmi szövegzsonglőrködésnek.

A kérdés inkább az, hogy mire megyünk ezekkel a történetekkel. És itt következik az, ami a Twilight-könyvek iszonyatos és rengeteg fórumon kárhoztatott hibája: hogy milyen torz, szexista világképet közvetít, a sikereknek köszönhetően – milliónyi fogékony kamasznak. Nem a Twilight világát akarom fejtegetni, csak úgy általában elmondom, miért fújok a nőre.

Azért, mert arra tanít, hogy rajongjak egy abuzív, agresszív, kontrollmániás, önző és szociopata fiúért, aki semmibe veszi a „szerelme" vágyait, önállóságát, kapcsolatait, életét, úgy általában: akinek a szerelem annyit tesz, hogy van egy bólogató valamije, aki tőle függ emocionálisan, anyagilag, akinek szüzességet parancsolhat, akit megleshet, aki után nyomozhat, akinek fizikai fájdalmat okozhat, és az a törvényszerű (a romantikus), ha erre még felfokozottabb rajongást kap válaszul.

A burok sokkal jobb volt

Szóval miután elolvastam a Twilightot és (ha jól emlékszem) éppen elkezdődött a film és a film körüli hisztéria, az Agave kinyomta A burok című művet is, amin remekül szórakoztam. Félreértés ne essék, Meyer-ből sosem lesz sokoldalú írónő, ő mindig is egy rajongó kamaszlány marad. Ezért se lepődjön meg senki, hogy a scifi fő cselekményszála abból áll, hogy hol a főszereplő, hol a főszereplő testébe zárt alien nézi merengve a szerelmét, és a legnagyobb konfliktus, ami elhomályosítja Földünk idegenek általi sikeres invázióját is, hogy a két fiú nem ugyanaz. (Sóhaj.)

Az viszont reményt keltő volt, hogy a Meyer írástechnikája fejlődött, hogy egyre jobb és kidolgozottabb világot tud teremteni, és hogy a szereplői némileg differenciáltabbak lettek.

Melanie vs. Bella

A burok legnagyobb meglepetése ugyanis, hogy Bella után, aki gyakorlatilag egy ide-oda pakolgatható szürke kis gyurmagalacsin (nem, nincsenek erre jobb szavak), Melanie jól kidolgozott, átgondolt, és ami a legfontosabb: szerethető főhős. Mivel a regény java része konkrétan BENNE játszódik - főként arról szól, hogy a belé ültetett földönkívüli megpróbálja irányítani, ő pedig ellenáll-, ezért nyilvánvaló, hogy nem is működhetne a szöveg anélkül, hogy alaposan megismernénk. És megismerjük! És tök cuki! És Bellával ellentétben vannak önálló gondolatai, cselekvőképes - még akkor is, ha oltári baromságokat tud művelni-, és szeretjük annak ellenére is, hogy az egész nagy aktivitás valószínűleg nem jönne létre egy hadseregnyi támadó, és egy, speciálisan a tudatába épülő földönkívüli nélkül. De mindegy, ne legyünk telhetetlenek.

És erre az egész világ visszatér Bellához

Oké, én értem, hogy minden a pénzről szól, meg azt is, hogy a Twilight készült el előbb, és tulajdonképpen a tetten ért fejlődés valódi fejlődés – hacsak, ismétlem hacsak Meyert meg nem győzi a Twilight sikere, hogy az a fajta lanyhán hisztérikus, beteges romantika a nyerő.

De számomra, aki csak egy mezei olvasó vagyok, és kaptam egy még éppen tűrhető Twilightot, meg egy szerethető A burkot, és utána visszarángatnak a csiribiri vámpírok és az izzadt vérfarkasok közé, még további négy (!) ráadásul egyre silányuló minőségű folytatást és idegesítő filmet gyömöszölve le a torkomon, megfűszerezve mindezt minden idők legutálatosabb fejű színészpalántáival... szóval egyezzünk ki abban, hogy számomra nagy csalódás volt, amiért minden figyelem a Twilightra fordítódik.

És éppen ezért szeretném megkéri a kedves olvasókat, hogy ha már nincs az az isten, hogy Meyerből ne legyen világhírű írónő, akkor szenteljünk némi időt és figyelmet annak a projektjének, ami valóban élvezetes, és ami valóban megérdemli a figyelmet, és amiből még ki lehet hozni bármit, egészen jó dolgokat is (A burkot is trilógiának ígérte az írónő, de csak az első kötet készült el.) Vagyis az a nagy feladat, hogy meg kéne győzni Meyert: inkább ilyet írjon ezentúl.

Milyet?

A könyv maga szörnyűséges, fekete disztópiaként indul: Melanie és az öccse, Jamie a Földet uraló idegen faj, a Lelkek elől menekülnek, akik „burokként" használják az emberi testeket: a tudatukat megszállva mozgatják őket. A társadalom java része gazdatest, bár keringenek legendák kis ellenálló csoportokról... Meyer azonban, minden ésszerűségen diadalmaskodó örök naivitásában a Lelkeket nem „gonosz" megszállókként festi le, inkább egy fejlettebb, és fölényesebb fajként, akik úgy gondolják, hogy az emberi természet olyan kegyetlen és agresszív, hogy még az is jobb nekünk, ha elveszik a személyiségünket, csak az emlékeket tartva meg.
Melanie kétségbeesetten menekül, olyannyira, hogy még öngyilkosságra is képes: leugrik egy liftaknába. Amikor azonban magához tér, egy tapasztalt Lelket talál magában, és ez természetesen nagyon nem tetszik neki (nem túl meglepő spoiler: a végén BFF-ek lesznek, és dupla happy end is van). Eljut a lázadókhoz, akik gyanakodva fogadják, már csak amiatt is, mert hol ő, hol a megszálló irányítja a testét, hol ilyen, hol olyan célokat tűz ki maga elé, ráadásul Vándor (a parazita) folyamatosan változik, ennek megfelelően a gondolatai, érzelmei is, és hát nyilván jól szerelembe is esik egy izmos lázadó fiúval. Vannak alienek, világító szemek, sivatag, némi izzadtság, fegyverek, és végre némi normális akció.

A film

Nekem már a film trailere is jobban tetszik, mint az összes eddigi Alkonyat együtt, már csak azért is, mert Saoirse Ronan játssza a főszerepet, aki Hollywood egyik legígéretesebb, legtehetségesebb, és talán legintelligensebb arcú reménysége (aki érzelmek döbbenetes skáláját képes kifejezni a mimikájával, khm, csak úgy mondom). A fiúk elég felejthetőek, és a forgatókönyvíró/rendező is csinált már jó filmet épp úgy (Gattaca) mint rosszat (Lopott idő).

És nyilvánvaló: ennek a filmnek a sorsa nem attól függ, hogy milyen az első rész, hanem hogy az írónő mit kezd majd a történettel. Melanie (és Lélek) figurájával ugyanis eljutott írói pályafutása fontos mérföldkövéhez: női szereplői cselekvő lények, sőt mi több: átveszik a cselekmények irányítását. Mindez persze nem változtat azon, hogy a végletekig ki vannak szolgáltatva az éppen aktuálisan rajongásig szeretett fiúnak, de nem is ez a lényeg. Ennyi változás már elegendő az újra felébredő reménységhez, hogy lesz még ebből a Meyerből valaki – csak az isten szerelmére, ne csessze el. Szóval ha tudjátok, támogassátok. Olvassátok el a regényt. Nézzétek meg a filmet. Talán valóban jobb hellyé teszitek vele a világot.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.