Joseph Roth: A szent korhely legendája
ford.: Szaszovszky József és Kurdi Imre, Scolar, 2007, 229 oldal, 2200 Ft (B+)
A kötetben Joseph Roth életművének három kései darabja található, három olyan szöveg, amely közül egy erőteljesen, kettő pedig legfeljebb közvetetten jelzi a szerző ekkorra elhatalmasodó káros szenvedélyét, az alkoholizmust. Mindez természetesen nem domináns érv a szövegek olvasása mellett vagy ennek ellenében, de az leszögezhető, hogy csak az tud hiteles beszámolót írni a test és a szellem fokozatos leépüléséről, aki maga is volt már szenvedő alany egy valamilyen fokú önrombolásban. A Cholnoky-testvérek vagy Hajnóczy prózáján (nem beszélve a többi ideköthető hazai és külföldi szerzőről) jól látszik az, ahogyan a mindennapi rutin menthetetlenül szétrepeszti a szövegteret, feleslegessé téve mindenfajta kérdésfelvetést vagy végtelenbe nyúló vitát, amely a szerzői én és a szöveget belülről „működtető” én – egyébként cseppet sem problémamentes – viszonyrendszerére irányul. Az önmagát felszámoló szerző ebben az esetben sokkal komplikáltabb kapcsolatba kerül az írással, amely ezután nem csupán szenvedélyként vagy önmegértésként, hanem gyónásként is funkcionál, így kivételes esetekben a bűnbánat kiterjedt nyomozati jegyzőkönyvét megalkotva a szenzációhajhász olvasók nagy örömére.
A szent korhely legendájának esztétizáló stílusa a klasszikus modernség Nagy Formabontást megelőző nyelvéhez hasonlatos, holott az önsorsrontás az egyik olyan markáns téma, amely a végletekig kihasználhatta a múlt század folyamán több hullámban lezajlott prózanyelvi fordulatot. Roth megejtő, és pusztulást sugalló meséje legalább annyira látványos és hatásos, mint a leggyönyörűbb Andersen-mesék bármelyike, de ezek fölébe is kerekedik, lévén, hogy mentes attól a máztól, amely a folyamatos ismételgetéseknek és aktualizálásnak köszönhetően fedi például A kis gyufaáruslányt (és itt most nem a Taxidermia egyébként zseniális jelenetére gondolok).A Leviatán tulajdonképpen posztumusz elbeszélés, hangvételével szorosan az előző szöveghez tartozik. A történet egy korallárusról szól, aki komplex mitológiát épít élete szenvedélye, a korallból fabrikált különféle ékszerek köré. A varázslat akkor hullik apró darabokra, amikor kiderül, hogy a korall könnyedén reprodukálható, ugyanakkor az ehhez kapcsolódó üzletág jóval komolyabb profitot képes kitermelni. Kis túlzással itt arról a kiüresedésről (a folyamat allegorizált kezdeteiről) esik szó, amely a jelenkori szintetizált világ különféle ópiumai számára megteremtette a feltételeket – a műmájkrémből készült párizsin át a botoxig.
A kötet leghosszabb szövege, A hamis súly számomra egyúttal az összeállítás legfogyaszthatóbb szövegének bizonyult, mivel a szöveg erős stilizáltsága itt háttérbe szorult a címadó metaforával izgalmasan megterhelt történet mögött. A főszereplő hivatására nézve mértékmester, ilyen minőségében pedig a mérleg nyelvének szerepét kellene betöltenie a zlotogrodi járásban,ahová katonaévei után kérte magát – követelőző felesége nyomására. A járás törvényt nem tisztelő lumpen elemei ellen folytatott hadjárat a hosszú évek alatt felhalmozódó, de elfojtott szólamokkal és kísértésekkel kiegészülve Anselm Eibenschütz lassú megbomlását eredményezik, de a folyamat a vártnál összetettebb módon jelenik meg ebben a remek kisregényben.
Roth szövegei a múlt század egyik legviharosabb évtizedében születtek, és bár az aktuális események minden bizonnyal kihatottak a szövegekre, ezek jóval árnyaltabb és tompább formában tudósítanak a legszűkebb lényegét tekintve jól ismert folyamatokról, előtérbe helyezve az egyént, aki csak mesterkélt és súlyos következményekkel terhelt formában tud úrrá lenni a következményeken.
